Kifarolnánk, de hová?

2017. október 25. 9:42

Szentgyörgyi Zsuzsa
VG.hu
Pusztító jelenség, hogy a magyarországi politikai ellenzék ismét egy nagy műszaki létesítmény elveszejtésével akar felkapaszkodni a hatalomba.

„Lehangoló, sőt pusztító jelenség, hogy a magyarországi politikai ellenzék ismét egy nagy műszaki létesítmény elveszejtésével akar felkapaszkodni a hatalomba. A rendszerváltással anno az ország számára életfontosságú vízlépcső elpusztítása árán szerezték meg a hatalmat, ami nemcsak azt jelenti, hogy megfosztottuk magunkat egy 80-85 százalékban elkészült, nagyon fontos mű használatától, hanem dollármilliókat kellett kiadnunk miatta a semmiért. A nagymarosi mű nemcsak vízügyi szempontokból hiányzik (hajózás, öntözés, árvízvédelem, egyéb), hanem mintegy 440 megawatt villamos teljesítmény hasznosításának elmaradása miatt is.

Most a paksi kapacitásbővítés elvetése lenne a hatalomba kapaszkodás lépcsője (szép kis képzavar, nemde?). Erre utal egy egyébként kompetens ember minapi nyilatkozata. Mártha Imre, az MVM egykori vezetője nyilatkozott így az egyik portálnak: »Akkor is egy erőmű épült volna, a Szovjetunió adott volna hitelt, majd jöttek a tiltakozások, és végül nagy költségek árán, de kifaroltunk.« Majd hozzátette: »Ha valaki hisz a történelem ismétlésében, akkor így 2026-ban fogunk kifarolni Paksból, feltéve, hogy most nem végezzük el az aktuális pénzügyi, technológiai és társadalmi kontrollvizsgálatokat.« (...)

Állítólag nem lesz szükség ekkora teljesítményre. Tényleg? A tervek szerint szerte Európában 2040-ig le kell majd állítani a belső égésű motorokkal járó autókat, és kizárólag villanymeghajtásút lehet használni. Tudjuk már, hogy ez a szándék mekkora többletfogyasztást jelent? Ki lehet persze számítani, nem túl nehéz feladat. Hozzávéve az ipari robotok nagymértékű terjedését is, amelyek ugyancsak óriási fogyasztók lesznek. Akkor már késő lesz arra ébredni, hogy nem áll rendelkezésünkre elegendő villamos teljesítmény, mert ugye egy erőmű építése elég hosszadalmas folyamat. Hiszen már most is a villamosenergia-igényeink majdnem egyharmadát importból fedezzük.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nincs igazad. Amikor a beruházás történt, akkor is kint voltam és 2007-ben is amikor már üzemelt. Beszéltem azzal a művezető helyettessel, aki mindvégig jelen volt a beruházásnál, aki ugyanazt mondta el, ami a http://makronom.mandiner.hu/ci.. linken olvasható.
Arról is meggyőződtem, hogy a szlovák terület rendezett, míg a magyar területet ugyanolyan állapotban volt, mint amikor abbahagyták a beruházást. A különböző műtárgyak elhagyottan, elbokrosodott, szeméttel telített volt, amikor ott jártam. Erről persze a T. környezetvédők hallgatnak.

A Népszavát idézed, mint hivatalos, megbízható forrást? Ugye viccelsz?

Innen másoltad: http://nepszava.hu/cikk/114387..

"Magyarország felajánlotta, gázturbinás erőművekkel szolgáltat energiát a szlovákoknak, "

Honnan lett volna a gáz? Orosz importból?

Ez a magyarországi erőművek lobbija volt, mivel tudatában voltak az energia szektor privatizációnak, melyet a Horn kormány hajtott végre. Azoké akik a széntüzelésről átálltak gázra és szabadon növelhették a fogyasztói árakat., hatalmas profitszerzés céljából. Te is őket támogatnád, egyetértve a Horn kormány privatizációs tevékenységével?

LOL
Nekem nem kell bemutatkoznod. Ismerem a felfogásod, ahogy te is az enyémet. Hajlamos vagy az összeesküvés gyártására, amihez a témának kevés köze van. Amit írtam, azok tények. Nem a Népszavából olvastam, hanem saját tapasztalat alapján.
Az árban, a megtérülésben sincs igazad. Lásd: http://parameter.sk/blog/bodok..

Nos ezt kellene megfizetni az ellenzőknek.

Kedves barátom. Gondolkozzál józanul és azoknak a szakembereknek a véleményét fogad el, akik valamit értenek is hozzá. A beruházás ellehetetlenítése mögött ugyanazon lobbisták álltak, ahogy most is a Paks esetében. Ezek pedig azok akik féltik, hogy a bevételük, profitjuk drasztikusan csökkenne.
Amit állítsz semmivel sem tudod igazol. Ugyanakkor az általam adott linkek cáfolják. A saját tapasztalatom is cáfolja. Ezért nem fogadom el amiket írsz. Én tisztában vagyok a 2+2=4, de úgy látszik ebben a témában te is azok közé tartozol akiknek az eredmény lehet három és öt is. Részemről lezártam a témát, mert feltételezésekkel nincs értelme vitatkozni.

Tudom. Azért kerestem rá a forrásra, mert ismerős volt a szöveg. Úgy látszik elxir barátom elég tájékozatlan a témában. Legyen ez az ő problémája. Kitalációkkal nincs értelme vitázni.

"Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy túl nagy hasznot hajtott volna," - írod.

Akkor arról meg vagy győződve, hogy nem lett volna hasznos?
Melyek támasztják ezt alá? Például szlovák területen?
Szerinted a teljes beruházás végrehajtása csak villamos energia termelésre lett volna alkalmas? Szerintem nagyobb kár származott a beruházásból való kivonulásból, mint abból, ha részt veszünk benne. Ezzel is kapcsolatos a http://parameter.sk/blog/bodok.. linken olvasható írás. Tudod cáfolni, hogy az írás valótlan adatokat tartalmaz?

Mikor kezdődtek a tüntetések? Mikor volt az első tüntetés?
Kik álltak a Duna Kör mögött? A Duna Kör tagjai később melyik párt mögé álltak be?
No látod! Ha a beruházás elkezdése politikai döntés volt, akkor a megakadályozása is politikai tevékenység közé sorolható.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés