Izé a szörny bundáján – Jeff VanderMeer: Borne

2017. június 6. 11:11

Kánai András
SFmag
Jeff VanderMeer nem bízta a véletlenre, hogy kitűnő regényt írjon. Az egyébként nem téglányi méretű Borne minden egyes sora továbbhúz az olvasásban, nincs szinte egy felesleges gondolat sem, és a történet egyáltalán nem kiszámítható.

Jeff VanderMeer nem bízta a véletlenre, hogy kitűnő regényt írjon. Az egyébként nem téglányi méretű Borne minden egyes sora továbbhúz az olvasásban, nincs szinte egy felesleges gondolat sem, és a történet egyáltalán nem kiszámítható. Azok a kis kreatív morzsák, amelyeket szétszórt a regényben, elválasztják a regény világát nemcsak a miénktől, de a többi posztapokaliptikus regénytől is. A reménytelenség jól átjön, átélhető a főszereplő reagálása mindarra, ami vele történik, ugyanakkor nem egy sodródó figura, hanem olyasvalaki, akit öröm követni a fantasztikus expedíciójában. Borne pedig egy különleges lény, egyszerre nagyra nőtt gyerek, földönkívüli módjára gondolkodó idegen és a család szeretett tagja. Nagyon élvezetesek a vele folytatott párbeszédek.

VanderMeer ugyanis nem egyszerűen jó stiliszta, tehát változatosan, gazdagon, világot megteremtve ír, hanem úgy, mint aki egy nagyobb közönségnek szánt szórakoztató science fictiont akar feltálalni: gördülékeny mondatokba, pontos és gazdaságos prózába csomagolta a mondanivalót, ami nem más, mint…

…amit kivesz az olvasó belőle. Többféle értelmezése lehet, és ez így jó, VandeerMeer maximálisan kiaknázza a hatásos sci-fi prózában rejlő metaforikusságot. A Borne egyszerre partmenti, fehér homokos tengerpart, és felfedezésre érett, különleges lényektől hemzsegő óceán sötét mélye. Érdemes a felszín alá nézni.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés