Ben H. Winters: Földalatti légitársaság

2017. május 22. 11:27

László Zoltán
SFmag
Az Utolsó nyomozó-trilógia szerzője magasra tette a lécet, így aztán alternatív történelmi regényében biztosra megy: amit lehet, megtart a sikeres hozzávalókból.

Egyrészt Winters továbbra is nagyon alapos szerző. Az alternatív idővonal hihető, precízen kidolgozott, számtalan valós történelmi esemény, ismert figura megtalálja benne a helyét (Jesse Owens pl. inkább a Szovjetunióba emigrált a berlini olimpia után). Másrészt a történet sokrétűen körüljárja a rasszizmus, elnyomás, jogegyenlőtlenség kérdését, nem hallgatja el egy ilyen mocskos rendszer felépüléséhez vezető polgári felelősséget sem, a félrenézés, a »nem az én dolgom«, a »nem veszek déli terméket, tehát én megtettem mindent, amit tehetek« kultúráját. Winters jó író – bár talán többször csúszik át giccsbe, mint a korábbi trilógiájában –, ezért újra és újra, megrázóan szembesíti az olvasót azzal, hogy a mi világunk talán nem is eléggé különbözik a regény Amerikájától, legfeljebb a fokozatok mások.

Olvasás közben többször Richard Morgan A fekete férfije ugrott be, ahol nagyon hasonló az alaphelyzet – egy elnyomott kisebbség tagja az elnyomók oldalán a testvéreire vadászik –, és a kibontott morális kérdések is ugyanazok. De míg ott az üldözöttek genetikailag is különböznek tőlünk, ezért az olvasó távolságot tud tartani tőlük, itt épp olyan emberek vannak a valós és elméleti szögesdrót túlsó oldalán is, mint mi magunk, pusztán csak rossz helyre születtek, ez pedig sűrűbbé teszi a fojtogató atmoszférát.

Nem azt mondom, hogy az irodalomban ezeket a kérdéseket ne ragadták volna meg korábban vagy erősebben, de talán éppen elég, hogy itt egy szórakoztató regény, amelyet úgy teszünk le, hogy utána kicsit talán másképp látjuk a világot. Kell ennél több?

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés