Mi a baj a Csíki Sörrel?

2017. március 19. 11:16

Berkecz Balázs
Blog.hu
Lázárék mozgása ebben a kérdésben kicsit sem korrekt. Egyrészről a mozgásuk nem több népnemzeti köntösbe bugyolált sunyi dörgölőzésnél és agyatlan bosszúállásnál, diplomáciai balfékségnél.

Mindeközben Lázárék mára odáig ragadtatták magukat, hogy törvényi úton próbálnak a legpitiánerebb módon revansot venni a Heinekenen, sőt a Transindex szerint az Igazi Csíki Sör mögött álló magánvállalkozásnak, egy Romániában működő cégnek akar a magyar kormány állami támogatást nyújtani. Másrészt belengették, hogy segítenek a hazai kézműves sörfőzdéknek, de attól tartok, hogy ez utóbbi kapcsán előbb-utóbb kiderül, hogy Ráhelke vagy Pénztáros Lőrinc éppen most vásárolt be sörfőzdéből.

Bárhogyan is alakul ez a történet, a jelenlegi ismereteim alapján büszke lennék arra, ha sok volna az olyan magyar startup, amelyik néhány év leforgása alatt olyan sikeressé tudna válni, mint a Csíki Sört gyártó erdélyi cég.

Ebben az egész történetben ráadásul van egy fontos csavar is, nevezetesen az, hogy a Heineken - feltehetőleg szándéka ellenére - olyan reklámot csinált a csíkszentsimoni sörösöknek, ami megsokszorozhatja a már »Igazi Tiltott Sör« néven polcra kerülő italok eladásait, és a székelyek ügyes marketingje minden jel szerint előnnyé kovácsolta azt a hátrányt, amit a román bíróság döntése okozott.

Viszont Lázárék mozgása ebben a kérdésben kicsit sem korrekt. Egyrészről a mozgásuk nem több népnemzeti köntösbe bugyolált sunyi dörgölőzésnél és agyatlan bosszúállásnál, diplomáciai balfékségnél. Másrészt egy romániai magáncégbe való magyar állami invesztíció felérne egy hűtlen kezeléssel.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 38 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szomorú, hogy ilyen silány szellemi színvonalú bértollnokokat, mint Berkecz tálal a mandiner.

Holott az embereket, a világot egészen más kérdések foglalkoztatják. A nyugati média azon friss információi, amelyek a Raqqa és Mosul küszöbön álló eleste következményeit taglalják kiemelt hírekben.

Az ISIS jól képzett harcosai tömegesen csomagolnak, s kelnek útra Európába. A Kalifátus interneten is elérhető nyilatkozatai arról szólnak, hogy a halál magvait Nyugaton kell elvetni, harcosaik már ne menjenek Szíriába, hanem maradjanak otthon, s ott öljék a nyugatiakat.

Nagyon sok katonailag kiképzett iszlamista került már be a lyukas hálójú Európába, akik nem érzik vesztesnek magukat. Allah nevében készek Európában folytatni a küzdelmet a gyűlölt nyugatiak ellen, bármilyen eszközzel.

Az idézett nyugati titkosszolgálati információk szerint mindenre kész gyilkosokról van szó, , akik napi fenyegetést jelentenek egész Európára. Ezen források szerint rendkívüli módon radikalizálódnak az európai iszlám közösségek.

Az eddig viszonylag háttrében működő Al Qaeda is aktivizálódik, Irakban, Szíriában és Líbiában is, s az Al Qaeda jelentős alvó ügynökkel, harcossal rendelkezik Európában.
Az ISIS és az Al Qaeda a szíriai vesztesnek látszó helyzet okán áthelyezi a harcteret Európába.

A szolgálatok információi szerint a térségből Európába megindult terrorista áradat első számú útvonala a Balkán, ahol számíthatnak a régi és új segítőikre. /Csak zárójelben a muszlimokat támogató, zsidóellenes magyar civil szervezeteket is beleértve./

Már többen kimondták, hogy háború van. S a helyzetet súlyosbítja, hogy a külföldi zsoldban álló civil szervezetek itthon és más országokban is a teljes belső káosz felé lökik az egyébként is legyengült immunrendszerű országokat.

Az index tegnap arról írt, hogy a francia hatóságok megkérdőjelezik a terrorizmus tényét. Kvázi bagatellizálta a történteket. S mik a tények? Orlyban a merénylő "Meghalok Allahért!"kiáltással, hátizsákjában benzines palackkal támadt a katonára.

Katonák. Európa több országában milliárdok mennek el arra, hogy egyre nagyobb létszámú katonai erőkkel próbálják fenntartani a közbiztonságot. A rendőrség már régen kevés, alkalmatlan erre.

A magyar kormányt naponta támadják külföldön, s az itthoni ballib csahosok is a kerítés okán. Miközben mérvadó titkosszolgálati források bizonyítják, hogy a Szíriából, Irakból most érkező gyilkosok elsősorban a jól működő balkáni útvonalat választják.

A lenni, vagy nem lenni kérdése - a zsidóság és más vallásúak esetében is - ennek a gyilkos iszlám áradatnak a megállítása, az európai zsidó-keresztény kultúra megőrzése.

Aki ezt megpróbálja biztosítani Magyarországon, az fog győzni 2018-ban. Egyszer az egyik hozzászóló fogalmazott úgy, talán nem pontosan idézem, hogy amíg ez a mai ballib ellenzék lesz Orbán kihívója, addig tőle Mészárosnak saját hadiflottája is lehet.

S valóban, a napi ballib megszólalások, párttá alakulások, az EU fenekét nyalók, a józanul gondolkodó többséget - köztük azokat is, akik büszkén szeretnének az utcán kipában járni- a sok kritika ellenére is a Fidesz melletti voksolásra ösztönzik.

Aztán mi a hazugság benne?

Még csak nem is említette a Heinekennel kötött stratégiai megállapodást sem.

http://2010-2014.kormany.hu/hu..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés