EU

Juncker: Az EU nem áll a menekülthelyzet magaslatán

2016. december 15. 15:28
Nem sikerült megoldania az uniónak a menekültválságot, mondta az Európai Bizottság elnöke a német közszolgálati ZDF-nek. Jean-Claude Juncker szerint nincs értelme szépíteni a dolgokon, és az sem oké, hogy csak Németország és Svédország fogad be menekülteket.

Az Európai Bizottság elnöke a német közszolgálati ZDF-nek úgy nyilatkozott: „Semmi értelme nincs szépíteni a dolgokon. Az EU nem áll a menekülthelyzet magaslatán.” Jean-Claude Juncker a Törökországgal folytatott tárgyalásokat már bíztatónak tartja, lát ugyanis némi előrelépést. Ilyen előrelépés például, hogy a korábbi napi 10 ezerről napi nyolcvanra csökkent a török partokról a görög szigetekre illegálisan átúszó migránsok száma. „A törökökkel kötött deal működik, a menekültdrámára adott összeurópai válasz azonban nem működik teljesen” – fogalmazott a luxemburgi politikus.

Nem akar elveszni a részletekben

Az uniós menekültkvótát elutasító kelet-európai országokról továbbra is megvan a véleménye a bizottsági elnöknek. „Nem tolerálhatjuk, hogy csak Németország vagy Svédország fogadjon be menekülteket. Erősítenünk kell az Európán belüli szolidaritást” – mondta Juncker a német tévének. Úgy látja, az EU mély válságba került. Sőt, nem is válságba, hanem válsághalomba: „Európa minden sarka lángokban áll, és nem csak Európában. De az Európán kívüli lángok ide is elérnek.”

Juncker szerint ez azonban még messze nem jelenti azt, hogy temetni kelljen az EU-t. Éppen ezért azt ígéri: ő mostantól csak a jelentősebb problémákkal fog foglalkozni, az apró részletekben, csip-csup ügyekben nem kíván elveszni a közeljövőben.

Nem beszélt még Trumppal

Donald Trumpról is beszélt az Európai Bizottság elnöke, mondván, nem beszélt még vele: „Azt olvastam a lapokban, hogy felhívott. Ez nem igaz.” Juncker szerint Trump elnöksége semmiféle hátrányt nem fog okozni az EU számára.

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Menekültválság az EU számára akkor lenne, ha valamelyik EU tagországból menekülnének tömegek a többibe. Ez most végeredményben háborús helyzetekkel tetézett túlnépesedési válság. Európát és más fejlett országokat a népességcsökkenési válság fenyegeti, de annak nem az erre özönlők tömeges beengedése a megoldása.

Tök frankó hogy Svédorszàg meg Germoney fogad be illegàlis vàndorokat. GDP adatok alapjàn Luxi is odatehetnè mèg magàt.

"Juncker: Az EU nem áll a menekülthelyzet magaslatán"

Akkor az EU gödörbe van? Földet rá.

" ő mostantól csak a jelentősebb problémákkal fog foglalkozni, az apró részletekben, csip-csup ügyekben nem kíván elveszni a közeljövőben."

Juncker: Ho az üvegem, meg a poharam?

"Juncker szerint Trump elnöksége semmiféle hátrányt nem fog okozni az EU számára."

Várjuk meg, Juncker úr!

A maradék 50 - 16 = 34 is elő fog kerülni, jobban mondva vissza. Hülyének lenni ér..

Mürkül tárgyalt Ciprasszal, meg a neokommunista pénzügyminiszterével előző augusztusban: " Az EU nem szolidaritási unió" ( ez rendben is van).

Hogy lenne a helyzet magaslatán, ha egy brandygőzös hülye van az EU élén? Mégha nem is ő dönt mindenben.

Visszasírom Barossót pedig ő sem volt egy Churchill.

"a svédek és németek is elkezdték már csoportosan hazaszállítani az afgánokat."

Miért is? Mennyit? Mind a harminchatot? És hol fognak felbukkanni?

Tehát elismerte, hogy rosszul dolgozott.
Eddig csip-csup ügyekkel foglalkozott? Miért tartunk annyi embert?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés