Mit üzenne Kossuth Lajos?

2016. szeptember 28. 10:36

Gágyor Péter
Üzenetében szólhatna Kossuth a történelmi tétovázásainkról, mert Mohács előtt és után is hányszor, de hányszor pártoskodtunk, vélekedtünk ezerféleképp.

Nem arra a bizonyos Kossuth-nóta, a „ha még egyszer azt üzeni” borízű, nótázó hangfoszlányaira vágyom, bár az is elgondolkodtató, hogy annak idején is kevésnek bizonyult az egyszerű szimpla üzenet. Duplázásra vártunk már akkor is. 

Jó lenne azonban, ha mégis üzenne Kossuth apánk, csak úgy simán: még egyszer és most.

Nos, nem a megismételt Kasszandra levelet hiányolom. Kasszandrák nőnek ki manapság még az ugarból is, és íródnak az elrettentő írások pro és kontra. Sőt, variánsok születnek a NEM, az IGEN és a TARTÓZKODÁS határozatlan peremén.

Ha valakit megkérdez egy kószáló riporter, mindenképpen választ kap tőle. Mert válaszolni, azt kell, ha már egyszer fontosnak választotta ki a megkérdezettet a véletlen szerencse. Mikszáth szemében még a jogászok népének tűnhettünk, mára a közbeszédnek nevezett nemzeti csevelyünkben, a nehezen identifikálható politológia vette át az egyetemes tájékozottság tüneményének szerepét a jurátusi dölyftől. Válaszra készen szárnyalnak a gondolatok, a hivatkozások az olvasatlan uniós vagy saját alkotmányunkra, majd utópiák és félelmek villannak fel a félretájékozottságok délibábos fényében.

Van, aki Botondként, buzogánnyal kopogtatna Brüsszel bizánci kapuján, mások jobbágyi alázattal sunnyognak és várják a felülről jövő bölcs döntést, mert az unió az mégis csak unió – és egyfajta uniót már megéltünk korábban is, abban sem lehetett kipofázni a sorból. Senki sem akarja megégetni az ujjai begyét. Civil kurázsiról tehát szó sem essék.  

Jó lenne, ha üzenne Kossuth. Mert… amennyire szép ötlet az utópia, a liberálisan nyitott társadalom európai modellje, de legalább annyira kivitelezhetetlennek is tűnik. A multi-kulti, a multikulturális magatartást becézik így büszkén a fiatal német értelmiségiek, nem működik igazán. Különös eredménye az is, hogy pl. a berlini törökök első nemzedéke szinte egyáltalán nem tudott németül, a második nemzedék megtanult, mert be akart illeszkedni, e második nemzedék színe javából a német nyelvet tökéletesen bíró értelmiségiek is emelkedtek ki, de a harmadik nemzedék egy jelentős része már tudatosan nem tanult meg németül. Sőt, közülük sokan araszolnak vissza a radikális iszlámhoz. Pedig ők már többedik generációs, született berliniek!

Tolerálható ez? (Itt megjegyezném, a tolerancia eredetileg megtűrést és nem privilégiumokat jelent.) Bár a toleranciát eleve nem lehet paritásos alapon megvalósítani, mégis el kellene gondolkodni azon, hogy míg Európában mecsetek százai épültek, vannak muszlim országok, ahová a biblia bevitele mondjuk csak egy példányban is, akár a személyi poggyászban, börtönbüntetést is vonhat maga után. Elképzelhető a párbeszéd az emberi jogok, és a mi szemünkben kegyetlen iszlám törvénykezés, a saría elszánt képviselői között?

Mindenképpen javunkra lehetne a kossuthi üzenet, mert csak tanácstalanságunkban sunnyogunk vagy okoskodva nyilatkozunk a riportereknek, puffogtatunk divatos sallangokat a befogadás nemes gesztusairól; miközben mi sem örülnénk, ha idegenek másznának át a kertünk kerítésén, vagy betaszítanák a lépcsőházi ajtóinkat, sőt… Egyéb, sokkal riasztóbb atrocitásokról bőségesen olvashatunk, hallhatunk, nézelődhetünk a mindennapi médiában. 

Üzenetében szólhatna Kossuth a történelmi tétovázásainkról, mert Mohács előtt és után is hányszor, de hányszor pártoskodtunk, vélekedtünk ezerféleképp. Majd a szultán városnéző janicsárjai lazán besétáltak Budára és maradtak 150 évig… amin akkor /!/ még a művelt nyugat is erősen, bár kissé megkésve (mint annyiszor örökkön megkésve) bizony megrökönyödött.    

Nem tudhatjuk, hogy kiket idézne Kossuth az üzenetében. Zrínyit, a reményét vesztett szigetvári hőst, vagy az unokát, Zrínyit, a hadvezért és költőt? Esetleg a közismert kötelező házi olvasmányból, Gárdonyi regényéből, az Egri csillagokból idézne. Talán Dobó István imáját, vagy megemlítené a simlis Mórét és az áruló Hegedűst is. Vagy a végvári hősök sorsáról üzenne, a két malomkő között pusztító 150 évről, a másfél évszázadról, amely alatt Európa peremén alig a harmadára csökkent nemzetünk létszáma. Vagy a „lássuk Uramisten, mire megyünk közös erővel” jegyében nekünk a kurucok és labancok leszármazottainak az egymás elleni testvérháborúk harcairól üzenne, idézne fel rémületes és sajnos megismételhető eseményeket?    

Nem tudom, nem tudjuk mi lenne a képzeletbeli üzenet. Égi Kossuthunk, végül is Trianonról is írhatna, a nem régi rendszerváltásról is üzenhetne, és talán elgondolkodnánk végre, okosan „szép, szomorú fejekkel” és tán rádöbbennénk arra, amit a Kossuth nóta is mond: MINDNYÁJUNKNAK EL KELL MENNI…

 

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mit üzenne, mit mondana?
Szerintem azt, amit a V4-ek kezdtek el, amelyet bővíteni kellene. Ezt azonban a nyugat mindig megakadályozta. Trianon története is erről szól, mint ahogy most is a V4-ek „megtámadása”.

Ennek figyelembe vételével talán érdemes megídézni Kossuth „Dunai Szövetség” c. írását.

„Dunai Szövetség.
Azon országok mindenkép sajátlagos viszonyai, melyek a Kárpátok és a Duna, a Fekete és az Adriai tenger közt feküsznek, nagyon megnehezitvén egy egységes állam alakulását, kivánatos, hogy az e tájakon elterülő régi történeti államok egymással szövetségre lépjenek, melyet »Dunai Szövetség«-nek lehetne elnevezni. A közösen érdeklő tárgyakon kivül, miket a szövetségi hatóság intézne, minden állam törvényhozása, igazságszolgáltatása és közigazgatása teljesen független lenne. A lehető széles körü decentralisatio és az által, hogy minden községnek és tartománynak bő szabadság engedtetnék, a szövetség összes lakói akadálytalanul fejlődhetnének s minden egyes nép elfoglalhatná az emberiség nagy családjában őt illető helyét.
Az uj közjogi rend alapja a dunai tartományokban az egyes népek szabad beleegyezése volna, akár egy törvényalkotó gyülés, akár az általános szavazat alakjában. Igy például Erdély lakói általános szavazattal fogják eldönthetni, vajjon hazájuk egy legyen-e Magyarországgal? vagy legyen politikailag egyesülve Magyarországgal, közigazgatásilag pedig különválva attól, vagy végre csak szövetségben legyen Magyarországgal és a többi szövetséges állammal, mint maga is autonom állam, teljes egyenlőségi alapon? – Részemről csak egy föltételt kötnék ahhoz, ha Erdély autonom állam s a szövetségnek, mint ilyen, kivánna tagja lenni; azt tudniillik, hogy Erdély és Magyarország közt personalis unio létezzék a közös fő személyében. E két országnak egy ura kellene, hogy legyen, bármi lenne is aztán a neve. – A jó egyetértés a magyarok és románok közt, a mi az én leghőbb vágyam, jólétet és szabadságot biztositana mindkét népnek. Remélem is, hogy el fogjuk érni e nagy czélt.
Az esetre, ha a keleti kérdés a keresztyén népek függetlenségével találna megoldatni, kivánatos, hogy Szerbia s a többi délszláv országok szintén belépjenek a Dunai Szövetségbe, mely esetben a Kárpátoktól a Balkánig terjeszkednék s állana: Magyarországból, Erdélyből, Romániából, Horvátországból s a netán Szerbiához csatlolandott tartományokból, stb. [Az eredeti francia nyelvű kéziratban egy jegyzet arra utal, hogy e „tartományok”, illetve Dalmácia csatlakozását külön népszavazás döntse el.]
Oly kényes kérdések megoldására, melyekre nézve a népek megegyezni nem tudnának, a barátságos hatalmak közvetitését vagy itéletét is ki lehetne kérni.
A szövetségi szerződést egy törvényalkotó gyülekezet készitené, alapul véve bizonyos elveket, mik közül néhányat megjelölök.
1. Közösen érdeklő ügyek lennének: a szövetségi terület oltalma, a külpolitika, a külképviselet, a kereskedelmi rendszer, oda értve a kereskedelmi törvényhozást, a vám, a fő közlekedési vonalak, a pénz, a súlyok és a mértékek.
2. Mindent, a mi a szárazföldi és tengeri haderőre, a várakra s a hadi kikötőkre vonatkozik, a szövetségi hatóság fogná szabályozni.
3. A szövetség egyes államainak a küludvaroknál nem volnának külön képviselőik, a szövetségi diplomatia egy és közös lesz.
4. Közös lesz a vámügy, melynek jövedelme az egyes államok közt akként fog fölosztatni, miként a törvényalkotó gyülekezet megszabni fogja. Közös lesz a kereskedelmi törvényhozás. Egy a pénz, egy a súly, egy a mérték az egész szövetségben.
5. A törvényalkotó gyülés fogja eldönteni azt is, vajjon a szövetségi gyülekezet (parlament), mely a végrehajtó [helyesen: törvényhozó] hatalmat gyakorolja, csupán egy kamarából álljon-e avagy kettőből, mint az amerikai Egyesült Államokban. Utóbbi esetben a képviselőház választatni fog, az egyes államok népességi aránya szerint. A senatusban a nagy és kis államok egyenlő számú tagok által lesznek képviselve, a miben a kisebb államokra nézve kitünő garantia rejlik.
6. A végrehajtó hatalmat egy szövetségi tanács gyakorolja, melyet, ha egy kamara lesz: ez, ha kettő: ezek választják. Ő fog irányt adni a külpolitikának is, a törvényhozás ellenőrzése mellett.
7. A szövetség hivatalos nyelve fölött a törvényalkotó gyülés fog határozni. – A végrehajtó, úgy a törvényhozó hatalom gyakorlatában minden tag saját anyanyelvét használhatja.
8. A szövetségi hatóság székhelye váltakozva majd Pesten, majd Bukarestben, egyszer Zágrábban, másszor Belgrádban lesz.
9. Azon államnak, ahol a szövetségi hatóság a fönnebbi sorrend szerint tartózkodni fog – feje lesz egyidejüleg a szövetségi tanácsnak és a szövetségnek is ideiglenes elnöke.
10. Minden egyes állam otthon oly alkotmányt ad magának, a minő érdekeivel leginkább megegyezik, természetesen azon föltétellel, hogy ez alkotmány elvei a szövetség által szentesitett elvekkel ne ellenkezzenek.
11. A különböző nemzetiségek és vallásfelekezetek egymáshoz való viszonya a következő alapokon rendeztetnék, melyek már a magyar bizottságnak [a Magyar Nemzeti Igazgatóságnak] Turinban, 1860. szeptember 15-én közzétett [pontosabban: Cuza fejedelemnek megküldött] emlékiratában is benfoglaltatnak.
Nevezetesen:
a) Minden község maga határoz hivatalos nyelve fölött. E nyelven fognak folyni szóbeli tanácskozásai; készülni jelentései és levelei a megyefőnökhöz, kérvényei a kormányhoz és a diétához. Minden község maga szabja meg azt is, iskoláiban melyik legyen a tannyelv?
b) Minden megye szótöbbséggel dönti el, hogy a közigazgatásban melyik nyelv használtassék? E nyelven fognak folyni a szóbeli tárgyalások, szerkesztetni a jegyzőkönyvek s a levelezések a kormánnyal. A kormány viszont szintén e nyelven válaszol, s fogalmazza minden rendeletét.
c) A parlamenti tárgyalásoknál minden képviselő tetszés szerint használhatja az országban divó nyelvek bármelyikét.
d) A törvények a megyékben és községekben otthonos valamennyi nyelven fognak közzététetni.
e) Az ország lakói szabadon egyesülhetnek, nemzetiségük érdekében nagy nemzeti egyletekké (consortii), szervezkedhetnek kényük-kedvük szerint, s tarthatnak kisebb-nagyobb gyüléseket és időhöz kötött értekezleteket vallási ügyeik elintézése végett. Egyszersmind választhatnak maguknak nemzetiségi főnököt, akit vojvodának, hospodárnak vagy más effélének nevezhetnek.
f) Templomaik és iskoláik fölött intézkedni a nemzetiségi egyletekre bizhatják, szabadon választva főpapjaikat s czimezve ezeket patriarchának, metropolitának vagy más effélének.
g) Statutumokat hozhatnak szervezetük s nemzetiségi és vallási érdekeikre vonatkozólag.
h) Az állam csupán egyet követel tőlük, azt, hogy határozataik és tetteik nyilvánosságra hozassanak.
Hiszem, hogy a fönnebbi javaslatokat a dunai tartományok mind elfogadják, mert megfelelnek óhajaiknak és érdekeiknek s biztositják jövőjüket. Ily módon sikerülni fogna köztünk benső egyetértést eszközölni, aminek legelső következménye a zsarnokok bukása és az volna, hogy szétmállanának azon vén és korhadt államok, [Későbbi közbeszúrás szerint »értsd: Austria és Törökország«] melyek őket most szolgaságban tartják s nemes törekvéseiket meggátolják. Az ég nevére kérem a magyar, szláv és román testvéreket, boritsanak fátyolt a multra s nyujtsanak egymásnak kezet, fölkelvén mint egy ember a közös szabadságért, s harczolván valamennyien egyért, egy valamennyiükért a svájcziaktól adott régi példa nyomán. Az ég nevére kérem, fogadják el a tervet, mely nem concessio [engedmény], hanem kölcsönös és szabad szövetkezés. Minden egyes al-dunai nemzet, ha sikerülne is maga köré gyüjtenie most máshová tartozó fajrokonait, legfölebb másodrendü államot alkothatna, melynek függetlensége örökös veszélyben forogna, s mely szükségkép alárendelve volna idegen befolyásoknak. De ha a magyarok, dél-szlávok és románok a fönnebbi tervet fölkarolják, elsőrendü, gazdag és hatalmas állam lesznek 30 millió lakossal, mely sokat fog nyomni Európa mérlegében.
Egység, egyetértés, testvériség magyar, szláv és román között! Ime ez az én legforróbb vágyam, legőszintébb tanácsom! Ime egy mosolygó jövő valamennyiök számára!”

(Az eredeti kéziraton a keltezés „Torino, 1862. május 1.” volt, az aláírás pedig: „Kossuth L., Magyarország volt kormányzója.”)
Forrás helye: http://mek.niif.hu/04800/04882..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés