A “szuperöregek” agya olyan, mint a fiataloké

2016. szeptember 19. 6:09
Mindnyájan tudjuk, hogy az idős kor sajnos legtöbbünknél testi és szellemi hanyatlással jár majd. Ki az egyiktől, ki a másiktól tart jobban, de míg a fizikai állapotunk megtartásáért úgy érezzük, tudunk tenni, szellemi képességeink romlását nem vagyunk képesek kontrollálni.

Az MTI híradása szerint mégis vannak olyan „szuperöregek”, akiknek agyműködése  nem romlik a korral, s ez MRI vizsgálattal ki is mutatható.

Az ember agyának térfogata az ötvenes évei elmúltával kezd zsugorodni és a memória is romlásnak indul. Ezek a széles körű agyi változások teljesen normálisak, ám egyre több bizonyíték sugallja, hogy korántsem egyetemesek – írta a BBC News. Az Alzheimer-kór esetében például az emlékek elraktározásában és előhívásában részt vevő agyterületek kezdenek jelentősen zsugorodni.
   
A Massachusettsi Általános Kórház kutatói ezekre az agyterületekre összpontosították a vizsgálatukat. A tanulmányban 40 idősebb – hatvanas-nyolcvanas éveikben járó –, valamint 41 fiatalabb – 18-35 éves kor közötti – ember kognitív képességeit tesztelték. 
   
Az MRI-vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az idősebb alanyok egy részének emlékezőtehetsége vetekedett a fiatalabbakéval. Ennek a 17 „szuperöregnek" az esetében az agy memóriagépezetének számos része vastagabbnak és egészségesebbnek tűnt, mint a velük egykorú társaiké.
   
A kutatók aláhúzták, hogy míg az agykéreg – az agy lebenyeinek külső rétege, amely fontos szerepet játszik a gondolkodás, a beszéd, a tudatosság és az emlékezet irányításában –, és az agy más területei általában zsugorodnak a kor előrehaladtával, addig a „szuperöregek" agyában az érintett területek egy része a méretét tekintve hasonló maradt a fiatal felnőttekéhez.
   
Az úgynevezett alaphelyzeti hálózatot vizsgáltuk, amely a tanulás és az új információk elraktározásának képességével van összefüggésben, és arra jutottunk, hogy ezek az agyi területek, különösen a hippokampusz, valamint a középső prefrontális kéreg, vastagabbak voltak a »szuperöregeknél«, mint a többi idősebb felnőttnél" – magyarázta a kutatók egyike, hozzátéve, hogy néhány esetben semmi különbség nem volt az agyterület vastagságát tekintve a „szuperöregek" és a fiatal felnőttek között.
   
A kutatók szerint a tanulmányba bevont „szuperöregek" agyának más területei is megőrizték a vastagságukat, és az eredmények összefüggést mutattak az érintett területek mérete és az emlékezőtehetség között.
   
A Journal of Neuroscience című folyóiratban közölt kutatást vezető Brad Dickenson emlékeztetett arra, hogy a „szuperöregek" kifejezést az Illinois állambeli Northwestern Egyetem szakemberei alkották meg, akik a nyolcvanas éveikben járó, valamint középkorú emberek kognitív képességeit vetették össze.
   
Mi azonban a nyugdíjba vonulás időszakára akartunk koncentrálni. Általában ekkor kezd némileg zsugorodni az ember agya" – tette hozzá a szakember. „Azt reméljük, hogy vannak olyan nem genetikai tényezők, mint például a jó kondíció és a helyes étrend, amelyek ellenállóvá tehetik az embert" – jegyezte meg a kutató, hozzátéve, hogy a dohányzásról és a magas koleszterinszintről már megállapították, hogy gyorsítják az agy öregedését.
   
A kutatók szerint eredményeik segíthetnek megérteni az időskori elbutuláshoz vezető folyamatot és akár rávezethetnek olyan módszerekre, amelyekkel csökkenthető az öregedéssel összefüggő memóriaromlás és a demencia különböző formáinak kockázata.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés