Az elkékült ország

2016. augusztus 26. 7:19

Veress Jenő
Népszava
A mennyiség itt nem is csaphat át minőségbe, csak még vadabb mennyiségbe – és remélhetően csömörbe.

„Szintet lépett a kormányzati plakátolás. Igaz, korábban még nem volt népszavazási kampány, csupán »tájékoztatás«. Az eddig tömegesen kihelyezett arrogáns ragaszok ugyanis nem mozgósító jellegűek voltak, pusztán informatívak. Lényegében ezt állapította meg a legfőbb választási szerv, mely inkább hisz a kormánynak, mint a szemének. Nekik köszönhetjük azt a határozatba foglalt felismerést is, hogy a kampányidőn kívül elkövetett kampányban nem létezhet jogellenes kampányolás. Időszakon belül pedig nem is kérdés hogy szabad kampányolni, nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbhaladni az urnák felé. És, ha nem vigyázunk, 2018-ig még számtalan ilyen csodás jogértelmezést kaphatunk. Már előre örülök, milyen szép, törvényes és arányos lesz majd a választási hadjárat.

Most viszont azt látom különféle fotókon, meg a saját szemüvegemen át, hogy lassan bekékültek a villanypóznák, a hirdetőtáblák, a falvak, a városok – pedig messze még a kampányhajrá. (Nem volt tán egyetlen augusztus 20-iki falunap sem, ahol ne migránsoztak volna jóízűn keresztyén képviselőink vagy polgármestereink.) (...)

A mennyiség itt nem is csaphat át minőségbe, csak még vadabb mennyiségbe - és remélhetően csömörbe.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miért féltek ennyire a népszavazás intézményétől? Mert Schulz azt mondta, a népszavazás aljas dolog?
Ő a ti megmondóemberetek? Már megint rossz lóra tettetek.

Kínlódnak, szenvednek, nyögnek a népszavazás intézménye miatt, gondolom a demokrácia "védelmében" teszik ezt.

Mindent félre tudnak magyarázni:-)
Nekem is van értelmezésem a színválasztásban: azt jelképezi, hogy az unión belül képzeljük el a változásokat.
Azzal a bugyutasággal már leálltak, hogy a népszavazás az eu-ból való kilépésről szól. Ebbe már belebuktak.

"(Nem volt tán egyetlen augusztus 20-iki falunap sem, ahol ne migránsoztak volna jóízűn keresztyén képviselőink vagy polgármestereink.)"

Azért Jenő arra mindig talál módot, hogy a kötelező fricska meglegyen a keresztények felé. Persze a muszlim vallás és képviselői, a migráns magfizikusok és molekuláris biológusok érinthetetlenek. Még.

Aztán ha esetleg bekövetkezik a Jenőék által áhított szép új világ, és beköszön a muszlim törvénykezés, nemigen lehet majd a muszlim képviselőink vagy polgármestereink jóízű beszédein élcelődni.

Főleg nem akkor, ha az újságíró a választott nép tagja.

A határidő lejárta után is gyűjtötték az aláírásokat, gondolom a listájukat frissítették.

Mindedig azt hittem, a kék szín kedves a szemeteknek.

Válaszok:
Antigoné | 2016. augusztus 26. 8:47

A ballibek eu-s szinten is elszakadtak a választóiktól. Pedig van példa rá, hogy másképp is lehet csinálni. Fura, de ott van nekik Fico. Ebben a kérdésben nagyon jól döntött.
Kiváncsi leszek a mai V4-Merkel megbeszélés eredményeire.

Biztosan meg akarnak majd osztani minket. Volt is már rá kísérlet, de elbukták.
Hajrá V4!!!!!!!!
ha maradunk az elveink mellet és ők is maradnak a migráció akarása mellett, akármi is lehet. Szerintem durvulás lesz az eu részéről.

Értelmezhetetlen, miért kell ennyire mániásan kérődzeni valamin, ami annyira lényegtelen.

Rendszeresen úgy érzem, hogy Jenőnek a mandi biztosítja az olvasottságot. Saját oldalán kap 3 hozzászólást, itt negyvenet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés