„Ne az állam mondja meg!” – libnyaf system error

2016. augusztus 18. 14:21

Piréz Róbert
Tutiblog
Mert igen is az állam mondja meg, ha már magukat nem képesek korlátozni, ha ennyire nem akarják tiszteletben tartani az őket befogadó többséget, az őket befogadó többség – számukra – mégannyira érthetetlen és értelmetlen szokását.

„Nagyobb baj, hogy míg az első idegesítő faszt simán lemehetsz pofán ütni vagy méretkülönbségek okán rendőrt hívhatsz rá, addig a másikat el kell fogadnod, hiszen csak »más a kultúrája«. És ha emiatt őt basztatni kívánod vagy csak simán morogsz, akkor nem csak a jatagánnak, hanem a gumibotnak is a rosszabb végére kerülsz.

Mert a libnyaf szerint ugyan ne szóljon bele az állam az előbbibe, de abba igen, hogy szerinted mi lenne a helyes és követendő házirend. Ilyen az, amikor az általunk – na, jó, eleink által – létrehozott államiságot ellenünk használják és nem is feltétlenül csak a sáríát követelő legelmebetegebb réteg. Végeredményben, az elméletileg a mi érdekünkben tevékenykedő, általunk ebből a célból választott lokális kormányzat minket kell korlátozzon a világbéke, az imádzsin és a mindenki szeret mindenkit faszságai jegyében. Te költözz ki a Bakonyba remetének, ha nem tetszik.

Ilyenkor mindig előkerül vádként, hogy (l. náci és fasiszta halmazok) mi kirekesztő, gyűlölködő mocsadékok vagyunk. Biztos, de most nem ez volt a kérdés. Az a helyzet, hogy a világ ebben a szegletében nekünk van igazunk és a miáltalunk – jól-rosszul – kitalált társadalmi és politikai berendezkedés az irányadó. Aki itt szeretne élni (a szeretne kulcsszó, mert joga annyi van, mint nekünk szupermodelleket dugni kokainfelhőben), akkor húzza meg magát. Megint egy párhuzam a gyengébben felszerelkezettek kedvéért: ha mi egy hirtelen ötlettől vezérelve lezúzunk Mekkába nyaralni, akkor eszünkbe se jutna a Kába kőnél kérni egy borsodi világost. (...)

Mert igen is az állam mondja meg, ha már magukat nem képesek korlátozni, ha ennyire nem akarják tiszteletben tartani az őket befogadó többséget, az őket befogadó többség – számukra – mégannyira érthetetlen és értelmetlen szokását. Felesleges spekulálni, még feleslegesebb válogatni. Európa nem egy étlap, ahonnan ki lehet mazsolázni, hogy a segély az jó, de a déli harangszó és a helyi nyelv az nem. Főleg, mert ha mindezt az európai őslakosság kezdi el nekik elmagyarázni, annak igen kellemetlen vége lesz. Azt polgárháborúnak, illetve – tekintettel az arányokra – népirtásnak nevezik, de talán ezt a nemes európai hagyományunkat nem kellene feléleszteni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Mert igen is az állam mondja meg, ha már magukat nem képesek korlátozni, ha ennyire nem akarják tiszteletben tartani az őket befogadó többséget, az őket befogadó többség – számukra – mégannyira érthetetlen és értelmetlen szokását. "

Hát, nehogy már...
És akkor Soros úr-elvtárs menjen a p.csába?
A civiljeivel együtt,
Hát ezért fizeti őket a Gyurka bá'?
Meg a Médiákat?
meg a Clintonokat?
Meg az stb.-ket...?
Ezért nyomat Tájékoztató könyvecskéket?
Címekkel, jogsegélyhivatkozásokkal?
Ezért vesz nekik telókat?
Ezért dobatja el az okmányaikat?

Hát hogyan, mikor vesznek fel így migránshiteleket az EU országai Gyurka bácsi által csak nagyon távolról ismert - életében, ha egyszer-kétszer találkozott velük - BANKOKTÓL?

Én cizelláltabban fogalmaztam volna, de a lényeg igaz.

Az a baj, hogy ok nem ertik, hogy AZERT elunk jobban, mert ugy elunk ahogy, es nem csak azert mert itt rohadt gazdagok vannak.
Nem latjak be, hogy ha azt plantaljak ide amit otthonrol hoznak, akkor nincs ertelme onnan elmenni, mert ugyanaz lesz itt is, es ugyanolyan csorosag is.
Nem, ok azt hiszik, hogy kombinalhato az o tarsadalmuk az itteni eredmenyekkel. Sajnos nem.

OH! Ez érdekes kérdésfölvetés,

és értem a célzást Energetikus testvér :-D


"Piréz" Róberték viszont emezt írták, csak tudj
róla tudatlan Energetikus:


""Európa nem egy étlap, ahonnan ki lehet mazsolázni, hogy a segély az jó, de a déli harangszó és a helyi nyelv az nem. Főleg, mert ha mindezt az európai őslakosság kezdi el nekik elmagyarázni, annak igen kellemetlen vége lesz. Azt polgárháborúnak, illetve – tekintettel az arányokra – népirtásnak nevezik, de talán ezt a nemes európai hagyományunkat nem kellene feléleszteni.""

Ausztriáról van szó, meg francia önkormányzatokról te szerencsétlen.

Te közben Dél-Olaszországba költözöl?

Végre!

A józan ész mindenki által érthető hangja. Zene füleimnek és remélem, másoknak is.

Rend, kiszámíthatóság, kötelezettségek, alkalmazkodás nélkül az általános követelményekhez nem működik egy társadalom sem.

Érdekes, h. azoknak, akik a munkaerőhiányt ezekkel az iratok nélkül bevonuló és mint kiderült, szinte általánosan teljesen képzetlen fiatal felnőttekkel gondolják megoldani, nem jut eszükbe a régi szólás, amit Jancsi nem tanult meg, azt János már aligha.

A tanulási, alkalmazkodási képesség a kor előre haladásával csökken, a legjobban egy gyermek tanítható, nevelhető. Ennek nem mond ellent, h. idős korban is lehet eredményesen tanulni, de a képzés igazi, nagy eredménnyel kecsegtető kora a gyermekkor.

Ennek az ellenőrizetlen beözönlésnek az előzmények ismeretében NEM lehet eredményes, jó vége.
Még egy nagyon gazdag ország anyagi lehetőségei is végesek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés