Ferenc pápa utópiájáról

2016. május 13. 9:14

Szilvay Gergely
Mandiner
A Nagy Károly-díj átvételén egymillió bevándorló befogadásáról értekezni (Ferenc pápa szerint ennyit simán felszippant az ötszázmilliós Európa) ugyancsak furcsa. Nagy Károly nem épp a Willkommenskultur képviselője volt.

Egy új európai humanizmusról álmodom, a humanizáció állandó előrehaladásáról, amelyhez szükség van emlékezetre, bátorságra, egészséges és emberi utópiára. Fiatal Európáról álmodok, amely képes még rá, hogy anya legyen, aki gondozza gyermekét, aki testvérként segíti a szegényeket, a befogadást keresőket. Olyan Európáról, amely érvényre juttatja a betegeket és időseket, hogy ne legyenek leselejtezve. Olyan Európáról, amelyben migránsnak lenni nem bűntény, hanem felhívás egy nagyobb elkötelezettségre az egész emberi lény méltóságával” – jelentette ki Ferenc pápa a Nagy Károly-díj átvételekor a minap.

Hozzátette: „családok Európájáról álmodok, amelyben a politikák inkább a gyermekek születésére összpontosítanak, mintsem a javak növekedésére. Olyan Európáról, amely előmozdítja és védelmezi mindenki jogait, anélkül, hogy elfeledné mindenki iránti kötelességeit. Olyan Európáról, amelyről nem lehet elmondani, hogy utolsó utópiája az emberi jogokra irányuló elkötelezettsége volt.”

Ferenc pápa már többször hitet tett a menekültek befogadása mellett, de kétségkívül ez volt eddigi legmeglepőbb menekültügyi beszéde. Emlékezetes volt még ugyanakkor, amikor minden plébániát felszólított egy menekültcsalád befogadására.

Ez a pápa nem az az ember, aki óvatosan méricskéli a szavakat. Szabadabban fogalmaz, mint elődei, s ennek számos előnye mellett hátrányai is vannak. A könnyebb érthetőséget a könnyebb félreérthetőség és a pontatlanság ellensúlyozza. A plébániás-befogadós ötlete például hamvába holt irányelv volt: honnan szerezzen magának egy vidéki plébánia menekültcsaládot? Még az őt nyilvánvalóan kedvelő papok is megmosolyogták ötletét, hacsak nem inkább megzavarodtak, hogy mit tegyenek, ha egy pápa nyilvánvalóan kivitelezhetetlen ötlettel áll elő?

Az utópista Nagy Károly?

A Nagy Károly-díj átvételén egymillió bevándorló befogadásáról értekezni (Ferenc pápa szerint ennyit simán felszippant az ötszázmilliós Európa) ugyancsak furcsa. Nagy Károly nem épp a Willkommenskultur képviselője volt. Saját nagyapja, Martell Károly Poitiers-nél verte el a szaracénokat – ha itt nem nyernek a frankok, az általános történészi nézetek szerint gyakorlatilag vége lett volna a keresztény Európának.

Maga Nagy Károly alaposan elagyabugyálta a Rómát fenyegető lombardokat, a hispániai iszlám jelenlét ellen is fegyvert fogott, a roncesvalles-i csatáról szól a Roland-ének. Szóval „Európa atyja” (egy a sok közül) kicsit máshogy értelmezte a befogadást. Ha értelmezte valahogy. Persze más volt a történelmi helyzet és a szituáció, de azért...

Ferenc pápa sajnos újra és újra emlékeztet minket arra, hogy az egyházfő csak korlátozott esetekben csalhatatlan. Egyszerű közéleti megnyilatkozásait pedig még annyira sem kötelező elfogadni, mint egy ugyan nem 100 százalékig tévedhetetlen, de fajsúlyosabb tanítóhivatali dokumentumot.

Ugyanakkor sem a speciális teológiai érdeklődéssel nem rendelkező hívek, sem az egyházon kívül állók tömegei nem fognak utánajárni az egyházi megnyilatkozások fajtáinak és bonyolult összefüggéseiknek: hogy melyik mikor és hogyan és milyen mértékben kötelezi a híveket. Amit a pápa mond, azt a pápa mondja, és kész. Függetlenül mondatai alacsony tanítóhivatali státuszától: saját tekintélyét erodálja.

Eddig is megtette: bizonyára elsőre szimpatikus, hogy sokáig „Róma püspökének” nevezte magát, de ha ő inkább helyi püspöknek tekinti magát, akkor miért is vegyék teljesen komolyan a pápisták? Vagy ha épp decentralizálni szeretné az egyházat, miért vegyék minden szavát kötelezőnek? A többség nem fog nüansznyi distinkciókkal törődni.

Méltóság-hiszti

Migránsnak lenni – válaszolhatnánk Ferenc pápának – nem bűntény: illegálisan határt átlépni az. Persze valószínűleg tudja ezt ő is. Talán úgy gondolja, eljárt a szabályozás a régi beléptetési szisztéma felett, és az érkezők Európában tartózkodását legalizálni kellene. Mégsem követelhető meg ennyi embertől, hogy sorba álljon a határon!

Csakhogy – írtuk le számtalanszor – egy országnak joga van megmondani, kiket ereszt be és kiket nem. Joga van tudni, kik tartózkodnak a területén. Egyes migránsok és segítőik visszaélnek az európai fogadókészséggel, pontosan tudják, hogy a jogaikra és a méltóságukra kell hivatkozni. Nem ülhetünk fel egy ilyen érzelmi zsarolásnak.

Ez a méltóság-hiszti meglehetősen erőre kapott az utóbbi időkben. Ennek egyik megnyilvánulása volt, amikor magyar értelmiségiek kijelentették, hogy a „migráns”elnevezés – nem is beszélve az „illegális bevándorlóról” – tárgyiasítja, s így dehumanizálja az érkezők személyét. Inkább az együttérzést keltő menekült szót kellene használni, de egyébként „csak emberekről” van szó

Ez meglehetősen gyenge megalapozottságú marhaság: aki nem menekült, azt miért nevezzük menekültnek? Világos, hogy emberekről van szó – senki nem tagadta ezt –, emberekről, akik jelenleg éppen migránsok. Valójában egy olyan, diktatórikus nyelvi törekvésről van szó, ami azzal akarja fokozni az együttérzést és szimpátiát, hogy a dinamikusan szaporodó számú elnyomott csoportok tagjai esetében megtiltja a nem kifejezetten pozitív kicsengésű szavak használatát, vagy legalábbis igyekszik kivonni azokat a forgalomból, mondván, hogy az csak fokozza az elnyomásukat.

De vissza Ferenc pápához: bizonyos mennyiségű emberlétszám fölött képtelenség a szolidaritást gyakorolni; ha annyian jönnek és úgy, hogy logisztikailag lehetetlen őket kezelni, ha ráadásul sokan nem működnek együtt – márpedig szerintem ez a helyzet. Az állapotbeli kötelesség logikája pedig azt diktálja, hogy elsőként a hozzánk közelebb állókról kell gondoskodnunk. Hipotetikusan fel tudna szívni egymillió bevándorlót Európa, de a gyakorlatban nem tud, dacára ötszázmillió lakosának és jólétének. Ez van. Beilleszteni, integrálni pedig végképp nem tudja őket.

Új humanizmus?

Fogalmam sincs, milyen humanizmusról és utópiáról álmodik Ferenc pápa. Bizonyára sok gond van Európában, és ezekből többre helyesen mutat rá az egyházfő – Angela Merkel meg is sértődött, amikor terméketlennek nevezte a pápa Németországot.

Európa tunya lett, valóban demográfiai katasztrófa felé tart hosszú távon. Bizonyára szörnyű a fogyasztói szellemiség (szellemiség?) is. Na de hol is vannak leselejtezve a betegek és az öregek? Az európai jóléti államok a legnagyvonalúbbak velük szemben, ahogy a gyermeket vállalókkal és a szegényekkel szemben is. Sőt, a nagyvonalú szociális rendszerek a személyes felelősségvállalást erodálják és a fogyasztói szemléletet táplálják. Bizonyára nem örülnénk a jóléti államaink radikális visszanyesésének, de mindennek ára van. A jóléti államnak ez az ára.

Nekem a régi humanizmusokból is sok volt, habár mára a kifejezés annyira kiüresedett, hogy boldog-boldogtalan humanistának vallja magát. Humanista vagy? – ha megkérdeznénk ezt az utcai járókelőktől, biztos mindenki rávágná, hogy: igen. Álmokat és eszméket megpróbálhatunk megvalósítani, az utópiákat hagyjuk. Azok sosem jöttek jól sem az egyháznak, sem Európának.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 131 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

1.Szeretem és tisztelem Ferenc pápát , de a migráns-téma kapcsán naivnak tartom a megnyilatkozásait .
2. A pápa a katolikus hit szerint akkor és csak akkor tévedhetetlen , ha ex-chatedra nyilatkozik .

teljesen egyetértek a cikkel Nekem ez az első cikk, ami kulturáltan, őszintén megfogalmazta a kétségeket.

A kereszténység megadta magát? Jelen helyzetben nem a hívők számát kéne növelni?

Üstökös eddig elment mellettünk, tavaly viszont jött másfél millió illegális migráns.
Nem egy év alatt lesznek térfoglalók, de 15 év távlatában nagyon jelentős változások lehetnek, ha minden így marad.
Kétségeid vannak, ez látszik a hozzászólásodból, ok nélkül személyeskedsz, agresszív vagy, pedig te szólítottál meg engem. Én nem írtam rád semmi sértőt. Magadat minősíted.

Érdekes lenne ha nem is országonként, de régiónkénti bontás.
Ha tovább számolok a te számaiddal, akkor
92:365=25dkg/fő/nap
Egy négytagú családnál napi egy kiló. Én ezt nem hiszem el, legalábbis Mo-on biztosan nem így van.
Nem neked nem hiszek, a kutatás eredményei ébresztenek bennem kétségeket.

Akinek te felebarátjának tartod magad , nem biztos, hogy neked felebarátod.
Fegyver nélkül is lehet nyerni csatát, háborút.
És itt csapódsz be. Mivel fegyver nélkül látod, azt hiszed, a felebarátod.
Van egy ősi mondás: Fogadd be a tótot, kiver a házból. Ez történik most. Igaz, az elején vagyunk, de ha így folytatódik...................

Szerinted itt a törökökről van szó?

Szerinted anno szerettük a törököket? Örültünk, hogy itt vannak 150 évig?

Lehet, hogy tévedek, de ha mi itt nem dobunk ki ennyi kaját-ebben biztos vagyok-, akkor valaki kidobja a mi részünket is, hogy meglegyen az átlag. Nyeu-i ember erre képes lenne?
Nem lehet, hogy az áruházak lejárt szavatosságú élelmiszer megsemmisítése is benne van? Úgy hihetőbb. Családoknak soknak tartom ezt a mennyiséget.

:-) Hádde'miért? A filmben, a Mátrixban tán open society uralja a lelkeket? :-D

kis srófó

zolibácsi hol laksz te amerikában, hogy a moszlimokat kvázi-védenceidet le-mohamedánozod, és a török vért hozod szóba hogy magyarok szimpatizálhatnának általában "mohamedánok"-kal.


Legyél már felkészültebb ha hozzácsacsogsz a vallásügyi-és-migrációs témához.

Mitől is lenne túlfűtve a mohamedán tematika?

Ha ilyen szándéktalan-sértegető , mohamedánozó lángelmék az apologétái.

Oké ez a megszólítás elhibázott volt :)

Ám furcsa a makacs fentebbi és itteni véri materializmusod, te nagy neo-farizeus. lol

"aki vandorlasra kenyszerul, az tulelesre jatszik. ennek vannak szociologiai sajatossagai. a nyero strategia a beilleszkedes."

Igen, leszimulálható kompjuteron. :-)

Butaság azt hinni hogy "olyan nagy kulonlegessegrol van szo". - Leszimulálható kompjuteron!

Oszt jónapot.


"ezert kell olyan viszonyokat teremteni, ahol be lehet illeszkedni. persze kotelezo kvotak nelkul. oszt jonapot."

Jó utópia . maha sunya

(A hanyarveknyésiek szívből jövő sunyái)

Így igaz, a pápákkal kapcsolatban ahhoz voltunk szokva, hogy keveset beszélnek, sok általános és ismétlődő gondolattal, s ha újat mondanak, azt nagyon-nagyon megfontoltan és előkészítetten teszik. Ferenc pápa sajnos sokat beszél, felszínesen és átgondolatlanul, ezért könnyen vitathatóan. Médiasztárrá, "celebbé" tette magát, ezzel azonban sajnos nem növelte egyháza tekintélyét. S nagyon összezavarta a pápa természetes tekintélyéhez szokott, magas érzelmi intelligenciával rendelkező, de a csipp-csupp ügyeken naponta civakodó politikusok világától idegenkedő hívek sokaságát.

Egy bevett klisét azonban szeretnék megkérdőjelezni és vitára bocsátani. Szerintem nem Európa tart a demográfiai katasztrófa felé, hanem Ázsia, Afrika és Dél-Amerika. A világnak az a része, amely a szaporodását nem igazítja az erőforrásai eltartóképességéhez, illetve nem arra törekszik, hogy a megszülető utódait emberhez méltóan, képességeiket kiművelve nevelje fel. Európa csupán szociális válság felé tart, de meglehet, hogy még ez sem igaz, mert a jövőben olyan ugrásszerű termelési hatékonyságot érhet el, amely nyomán el tudná tartani a relatíve bővülő idős nemzedékeit.

Európa demográfiai katasztrófája éppen azért fenyeget, mert a túlszaporodó területek nyomorultjai ide menekülnek a háborúk és viszontagságok elől, akár erőszakkal is. Ha pedig elegen lesznek az új humanizmus nevében befogadott, nem ide szocializálódott, más szokású és más hitű, itt jórészt alacsony státuszba kerülő, helyzetükkel és lehetőségeikkel elégedetlen bevándorlók, akkor ellenünk fordulnak.

A csökkenő népesség miatt fenyegető saját szociális válságunk ellen persze tenni kell, de arra semmi esélyünk nincs, hogy a következő évtizedekben túlszaporodjuk a valóságos demográfiai katasztrófa felé száguldó társadalmakat. És nincs is jelentősége az onnan fenyegető veszély szempontjából.

A saját fenyegető demográfiai katasztrófájával szembenéző szelíd és alkalmazkodóképes kultúrákkal, mint a kínai,vagy hindu és buddhista ázsiai, még különösebb mentális, szociális és kulturális veszélyek nélkül meg is oszthatjuk a saját kultúránkat. Az afrikai már jóval problémásabb: látjuk Észak-Amerika évszázadok óta tartó integrációs nehézségeit. A muszlim civilizáció menekültjei azonban az iszlám kultúra agresszív jellege miatt rövid távú életveszélyt jelentenek.

Kimondom, Ferenc pápa intellektuális képességei elődeivel ellentétben nem tűnnek elegendőnek ahhoz, hogy ezekkel a problémákkal a maga összetettségében szembe tudjon nézni. Úgy tűnik, legutóbb sikerült egy nagy szívű, de kissé butácska főpapot választani a katolikus világegyház élére. Ezekben a sorsfordító időkben ez súlyos következményekkel járhat.

Van, amit vittek, van, ami belobbant egy kis kotorászástól, de a legtöbb magától keletkezett sajnos. A demográfiai és természeti katasztrófák, illetve a hagyományos társadalmak szétesése, a civilizációs hatásokhoz való alkalmazkodóképtelenségük miatt.

1. Mindenki joga , hogy tiszteli-e és szereti-e a pápát .
2.Ferenc pápa nem "ajnározza" a migránsokat , egyszerűen téved , mert a több millió hirtelen beáramló mohamedán hitű-kultúrájú migránst semmiféle szeretettel nem lehet integrálni . Az európai identitás forog kockán , a bennszülött lakosság nem terhelhető túl .

"Csíksomlyóra a pünkösdi ünnepek előtt muzulmán önkéntesek érkeztek a Caritas segédletével."
Ez a kérdés: kik küldték ezeket a muzulmánokat?
A román titkosszolgálat?
Az izraeli?
A CIA?
Vagy a Vatikán?
Esetleg Merkel asszony kavargat - elvégre, tudjuk, tanácsadója bizonyos Knaus úr: Soros György embere...

Akkor a déli harangszó marad?
(Egyébként - sajnos - sok minden fedi a valóságot, amit írsz.
A siralmas valóságot.)
A 3:20 arány bizonyítja, semmit nem értettek meg az általad leírtakból. Vagy nem akartak megérteni.
De váltsunk: mi lenne a véleményed, ha a Pápa betiltaná a nándorfehérvári iszlám verésre emlékező-emlékeztető déli harangzúgást?
Ez is a magyarok hibás természete miatt lenne?
Ezzel is sértik a humanizmust, az "egészséges és emberi utópiát"?

NEM FELEBARÁTAINK.
Ha egyet megmentesz, tíz lép a helyére.
Annak a tíznek pedig száz, ezer, tízezer...
A rendszer így van kitalálva, a Bush-ok a végrehajtói ennek a kitalációnak.
A kitalálók nem a magyarok.
Reklamálj náluk.

Ezzel a "genetikázással" 100%-ban lerontottad mindazt, amit eddig állítottál. Ha mondanivalód ezen alapul.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2016. május 13. 14:17

Ahogyan Illyés Gyula mondta:
"Nem az a fontos, Öcsém, honnan jössz, hanem az: hová mész."

"a klérus még használhatja is így akár, elvégre hazugságban mindig is verhetetlenek voltak, "
Amennyiben az átlagemberek között legalább közelítene a "hazugságban mindig is verhetetlenek" aránya a kléruséhoz: nem lenne most migráns egyetlen egy sem.
És sok más sem lenne, amely mérgezi a Földet, levegőt és legfőképpen: az embereket...
Csak sajnos, úgy tűnik, a sátáni befolyás, a Sátán embertelenítési kisugárzása erősebb, jelenleg, mint Jézus szolgáié.

Furcsa, hogy a konzervatív gondolkodók esetében a konzervativizmus nem bizonyos értékekhez való ragaszkodást, hanem egyfajta szellemi bezárkózást fejez ki.

Ez jól követhető Szilvay cikkében is.

Mint a régi viccben, az állathertben nézelődő székely a zsiráf előtt (ilyen állat nincs is), hallgatja a másik szavait és meg sem próbálja megérteni.

Azért fussunk neki.

Ferenc pápa dél amerikai. Ez a világ kereszténysége szempontjából nem lényegtelen, mert igen sokan élnek keresztények - konkrétabban katolikusok - azon a kontinensen. Véleményüket egy európainak - már csak saját európaisága okán is - illene megfontolnia.

Dél Amerikában - a jóformán kiirtott őslakosok megmaradt képviselőin kívül - mindenki bevándorló. Magyarul migráns. Ezek a migránsok - illetve elődeik - erőszakkal elfoglalták a kontinenst, elűzték és jórészt kiirtották az ott élő embereket.

Másik szempont a szegénység. Noha Magyarországon is jelen van - nálunk nem divat persze erről beszélni - de Dél Amerikában a szegénység, a kiszolgáltatottság, a fenyegetettség a mindennapok része. A katolikus egyház tömegtámogatása nem a kokainbáróktól és az olajvállaltok vezetőitől származik, hanem a szegény néptől. Ellentétben Európától, ahol az állam a történelmi egyházak fenntartója.

Harmadrészt Nagy Károly valóban harcolt a szaracénokkal és le is győzte őket, de elődei szintén migránsok voltak, akik a római birodalmat elpusztítva, felperzselve szereztek maguknak új hazát.

És még egy párhuzam, amire valószínűleg a pápa is gondolhatott a befogadásnál: bár a keresztények a leigázottak közé kerültek a népvándorláskor, mégis a keresztény hit győzedelmeskedett a hódítókon.

Ferenc papa mutasson peldat; hol egyezett o ki az iszlammal? A siitakkal vagy a szunnitakkal?
Ha ezt nem tette meg, akkor o is csak egy az Europat rongalni akarok taborabol.
(Nem tette meg, mert nem is lehetseges.)

Szerintem az a probléma, hogy eddig tudomásom szerint egyik pápa sem tett hitet egyik politikai párt mellett sem. Ferenc pápa bevállalta a ballibet. Szerintem ez probléma, mert középen kellett volna maradnia. Nagy hibát vétett, az idő adja meg a választ, amit valószínűleg csak mi, fiatalabbak fogunk tudni értékelni.

Ugyan már , a pápának nincs ráhatása a tényleges politikai döntésekre , s ezért a migráns ügyben való tévedése igazi veszélyt nem jelent . Ráadásul , sok katolikus püspök e témában óvatosan és indirekten kritizálja a pápát , s ez elegendő a katolikusok figyelmeztetésére , migráns ügyben Róma püspökének nincs igaza .

Válaszok:
pollip | 2016. május 13. 18:33

A pápa összefogott Junckerrel és Schulz.zal. Tehát nyilvánosan elkötelezte magát egy oldalon, a migráció oldalán.
Számomra érthetetlen, hogy miért óhajtja a muszlim vallásúak nagyarányú betelepítését a kereszténység terjesztése, erősítése helyett. Ez a kereszténység feladásának tűnik. Juncker és Schulz nem akarta, hogy az eu alapokmányában benne legyenek a keresztény gyökerek!

Válaszok:
péterx | 2016. május 13. 22:07

Szerintem a pápa nem szövetségekben gondolkodik , hanem egyszerűen a szeretet erejét akarja kiemelni , de itt az okosság erényét kevéssé gyakorolja . Persze , hogy Schulz lecsap az alkalomra , s azt állítja , hogy kötelező olvasmányként kellene körözni a pápa beszédét . A mindenkori hallgatóknak-olvasóknak kell bölcsen helyére tenni a pápa és Schulz megnyilatkozásait .

Felületes : látszik , hogy nem ismeri a tévedhetetlenség dogma szövegét...

"Veszendőbe megy olaja és fáradsága annak, aki mások erkölcseinek javítására törekedve, nem önmagán kezdi."

Loyolai Szent Ignác

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés