Szerbia szerint hatékonyan lépnek fel az embercsempészet ellen

2016. január 21. 18:44
Tavaly mintegy ezer ember ellen emeltek vádat embercsempészet gyanújával Szerbiában – mondta el Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter, aki szerint országa harcol a leghatékonyabban a csempészet ellen. Ausztriában egy magyar férfit ítéltek el embercsempészet miatt.

Hatékonyan harcol az embercsempészet ellen Szerbia, tavaly mintegy ezer ember ellen emeltek vádat csempészet gyanújával – jelentette be Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter csütörtökön a szerb-bolgár határhoz közeli Knjazevacon a szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint.

A tárcavezető kiemelte, hogy a migránsok csempészése elleni harcban Szerbia elől jár, a balkáni útvonalon ez az ország harcol a leghatékonyabban a bűncselekmény ellen. Hozzátette: a szerb hatóságok számos járművet foglaltak le, és sok bűnözőt füleltek le az utóbbi egy évben. Megfogalmazása szerint amikor az emberek mozgását akarják korlátozni, akkor elkerülhetetlenül megjelennek az embercsempészek is. 

Emlékeztetett arra is, hogy tavaly 600 ezer ember haladt át Szerbián. Míg nyáron több ezren érkeztek naponta a nyugat-balkáni országba, a tél beálltával és a beléptetés szigorításával jelentősen csökkent a számuk, de így is naponta körülbelül kétezer embert regisztrálnak. A legtöbben Macedónia felől érkeznek, de néhány százan Bulgárián keresztül jutnak Szerbiába. A szerb hatóságok szerint az időjárás enyhülését követően ismét megnő az illegális bevándorlók száma a térségben.

Macedónia és Szerbia november közepe óta csak a háború sújtotta országokból, azaz Szíriából, Afganisztánból és Irakból érkezőket engedi áthaladni a területén, szerdától viszont további szigorítást vezettek be, és már csak azok juthatnak át, akik a regisztrációkor úgy nyilatkoznak: Ausztriában vagy Németországban szándékoznak menedéket kérni.

Embercsempészet miatt elítéltek egy magyar férfit Ausztriában

Embercsempészet vádjával elítéltek egy magyar férfit az ausztriai Salzburgban csütörtökön. A 42 éves férfit azzal vádolták, hogy 31 menekült csempészését intézte 2015 augusztusában két alkalommal. Az embereket kisbusszal szállították Magyarországról Ausztrián keresztül Németországba. 

A férfit jogerősen nyolc hónapos letöltendő és 16 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés