Őrizetbe vették a volt szerb-montenegrói elnököt

2015. december 17. 12:59
Őrizetbe vették csütörtökön az egykori Szerbia és Montenegró államszövetség volt elnökét, Svetozar Marovićot Podgoricában, vele együtt pedig Budva városának több vezetőjét. Az akció valószínűleg a NATO-csatlakozás érdekében felerősített korrupcióellenes harc része.

Őrizetbe vették Svetozar Marovićot, az egykori Szerbia és Montenegró nevű államszövetség volt elnökét csütörtökön Podgoricában – jelentette a montenegrói sajtó, az ügy részletei azonban egyelőre nem ismertek.

A politikust, aki jelenleg a kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) politikai tanácsának az elnöke, a montenegrói különleges ügyészség megbízásából fogták el. 

A DPS-t Milo Djukanovic miniszterelnök vezeti, Svetozar Marović pedig a közelmúltig a párt és a kormányfő egyik legmegbízhatóbb emberének számított. A nyáron viszont több, hozzá közel álló személyt, illetve családtagját is korrupció és hivatali visszaélés gyanújával tartóztatták le. 

A montenegrói különleges ügyészség csütörtökön közölte, hogy őrizetbe vettek egy személyt, aki annak a budvai „bűnszervezetnek a feje” volt, amelyhez a nyáron elfogott két korábbi polgármester is tartozott.

Többeket is őrizetbe vettek

Augusztusban korrupció és hivatali visszaélés gyanújával vették őrizetbe a montenegrói Budva több vezetőjét, közöttük Lazar Rađenović polgármestert, valamint a tengerparti város korábbi vezetőjét, Rajko Kuljačát és helyettesét, Dragan Marovićot. Az elfogottakat azzal gyanúsították, hogy a budvai Plaza bevásárlóközpont, valamint a Jaz nevű strand mellett épített tér kialakításakor hivatali visszaélést követtek el, és ezzel több millió eurós kárt okoztak a városnak. 

A nyomozás során kihallgatták a most őrizetbe vett Svetozar Marović két gyermekét valamint a testvérét is. 

A politikus elfogása valószínűleg része annak a korrupció és szervezett bűnözés elleni harcnak, amelyet az európai integráció és a NATO-tagság érdekében a 650 ezer fős Montenegrónak meg kell vívnia.

Svetozar Marović volt a rövid életű Szerbia és Montenegró egyetlen elnöke, az államközösség fennállásának három évén át, 2003 és 2006 között töltötte be ezt a funkciót, amíg 2006-ban Montenegró és Szerbia függetlenné nem vált.

 

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez Montenegró, ez meg Magyarország.

Észak-Balkáni napi hírmorzsa:

"..A Médiatanács kizárta Andy Vajna egyetlen versenytársát a frekvenciapályázatból

Így a kormánybiztos rádiója egyedült maradt a Roxy Rádió sávjáért folytatott versenyben.."


http://444.hu/2015/12/17/a-med..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés