InfoRádió: Ferenc pápa a különélésről, nem a válásról beszélt

2015. június 27. 14:05
Ferenc pápa nem válásról, hanem különválásról beszélt szerdai audienciáján – hangsúlyozta az InfoRádiónak nyilatkozva Gedő Ágnes, a Vatikáni rádió magyar adásának szerkesztője. Az egyház megkülönbözteti a válást és a különélést, előbbit lehetetlennek tartva, az utóbbit lehetségesnek. A napokban több hírportál is úgy értékelte a pápa szavait, mintha az egyház eddigi tanításával ellentétes álláspontot fogalmazott volna meg.

Ferenc pápa nem válásról, hanem különválásról beszélt szerdai audienciáján – hangsúlyozta az InfoRádiónak nyilatkozva Gedő Ágnes, a Vatikáni rádió magyar adásának szerkesztője. 

„Vannak esetek, amikor a különválás elkerülhetetlen. Megeshet, hogy erkölcsileg egyenesen szükségessé válik, amikor arról van szó, hogy a gyengébb házasfelet vagy a kisgyermekeket meg kell védeni az erőfölény, az erőszak, a megalázás, a kihasználás, az eltaszítás és a közöny súlyos sérüléseitől”mondta Ferenc pápa.
 
Gedő Ágnes hangsúlyozta: a pápa azt mondja, hogy vannak esetek, amikor a különválás erkölcsileg szükségessé válik. Például, amikor ki kell vonni a gyengébb házasfelet vagy a kisgyermekeket az erőszakos helyzetekből. De a válás szó Ferenc pápa beszédében nem hangzott el, annál is inkább, hogy az olasz jogban a válás nem automatikusan történik, mint Magyarországon, hanem bizonyos ideig különélésre van szükség, hogy a válás, a bontóper megindulhasson. Itt a különélés, a különválás egy jogi meghatározás, ami az első lépcsője lehet a válásnak, ám ahonnan még van visszaút - részletezte a szerkesztő. 
 
Gedő hangsúlyozta: a szentségi házasság felbonthatatlanságát továbbra is leszögezi a katolikus egyház. A szemléletváltás talán abban nyilvánul meg, hogy az egyház szeretne jobban odafigyelni azokra az emberekre, akik megsérültek. Tehát nem ujjal mutogatni rájuk, megbélyegezni őket, nem kizárni őket, hanem az esendő embert látja bennük, azt, akinek szüksége van az irgalomra. 
 
Nem véletlen, hogy Ferenc pápának az egyik legfontosabb kifejezése az irgalom, és meghirdette az irgalom szentévét – tette hozzá Gedő Ágnes.
 
A Magyar Katolikus Lexikon meghatározása szerint a különválás „több a tényleges együttélés puszta szünetelésénél, mert föltételezi az életközösség szándékos megtagadását, de nem jelenti a kötelék felbomlását. A különváltak nem köthetnek új házasságot.”
 
A napokban a Hvg és az Index is úgy interpretálja a pápa szavait, mintha az egyház eddigi tanításával ellentétes álláspontot fogalmazott volna meg.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés