Ecclestone és a jog pofátlan képmutatása

2014. augusztus 15. 16:28

Bakó Bea
Mandiner
A Forma 1-et irányító brit milliárdos átutalt 99 millió dollárt a bajor igazságügyi minisztériumnak, további egymilliót pedig a német gyermekhospice alapítványnak, az eljárást így megszüntették.

A Forma 1-et irányító brit milliárdos üzletember szerdán átutalt 99 millió dollárt a bajor igazságügyi minisztériumnak, további egymilliót pedig a német gyermekhospice alapítványnak, és így az ellene 44 milliós vesztegetés miatt indított büntetőeljárást szépen megszüntették. Sokaknak érthető módon égnek áll a haja, ráadásul ez teljesen törvényes Németországban.

Bernie Ecclestone a vád szerint 44 millió dollárral megvesztegette a bajor tartományi bank igazgatótanácsának egyik akkori tagját, Gerhard Gribkowskyt. A bank ugyanis 2006-ban értékesíteni akarta a Forma 1-ben birtokolt többségi üzletrészét, Ecclestone pedig arra akarta rávenni Gribkowskyt a kenőpénzzel, hogy a bank az üzletrészt az Ecclestone-hoz közel álló CVC-nek adja el. Gribkowskyt 2012-ben elítélték korrupcióért, hűtlen kezelésért és adócsalásért; ugyanis a bajor tartományi bank azt a bizonyos többségi részét a Forma 1-ben egy csődbe ment ügyfelétől szerezte meg, aki korábban a banktól kapott hitelből vásárolta meg az üzletrészt. Ecclestone-t csak tanúként hallgatták meg a perben.

Ecclestone-t aztán megvádolták vesztegetéssel, de nem volt túl sok bizonyíték az ügyészség kezében, ezért is döntöttek amellett, hogy az – egyébként rekordösszegű – „csúszópénz” megfizetéséért cserébe lezárják a tárgyalást. Így a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt, hiszen Ecclestone 99 milliót fizetett ki a bajor államnak, viszont nem ítélték el.

*

A megoldás helyeslői azzal érvelnek, hogy úgysem tudták volna rábizonyítani Ecclestone-ra a vádakat, így viszont legalább valamit kicsikartak belőle. Az viszont nyilvánvaló, hogy az öreg Bernie sem azért perkált ki csak úgy százmilliót, mert meg volt győződve az ártatlanságáról és a majdani felmentéséről. Másrészről pedig egyértelműen a pofátlanság netovábbja, hogy pénzzel meg lehet vásárolni – ha nem is a felmentést – azt, hogy ne piszkálják tovább az ügyet. Vagyis a korruptak egy újabb korrupcióval elsimíthatják az előző korrupciót.

Ecclestone ügyében egy olyan rendelkezését alkalmazták a német büntetőeljárási törvénynek, amely alapján bizonyos szolgáltatás teljesítése esetén (ez nem csak pénzfizetés lehet, de mondjuk a bűncselekmény következményeinek helyreállítása, vagy képzésen való részvétel is) megszüntetik az eljárást. Ez csak akkor lehetséges, ha a vádlott enyhébb bűncselekményt követett el és az eljárás megszüntetése nem sérti a közérdeket. Ez utóbbiba aztán könnyen sok mindent bele lehet magyarázni, de az biztos, hogy gyilkosok például nem úszhatják meg ezen az alapon. Állami bankok vezetőit megkenő üzletemberek viszont ezek szerint annál inkább: az ő megbüntetésük, úgy tűnik, nem közérdekű, az a rengeteg pénz viszont igen, amit az eljárás megszüntetéséért cserébe az államkasszába befizetnek.

Az eljárás megszüntetése azonban nem jelent felmentést, így azt sem, hogy később ne lehetne az ügyet újra elővenni. Alapvető szabály a büntetőjogban, hogy egyazon cselekmény miatt nem lehet kétszer büntetőeljárást lefolytatni. Azonban az eljárás ilyen megszüntetése nem tartalmi döntéssel (elmarasztalással vagy felmentéssel) végződött, így ilyenkor korlátozottan fennáll a lehetősége annak, hogy az elévülési időn belül újrakezdjék az ügyet: ha utóbb bebizonyosodik a bűncselekmény. Nyilván azután, hogy Ecclestone majdnem százmilliót kiperkált az államnak, nem fognak utána nyomozni, de ha véletlenül mégis szembejön az ügyészséggel a döntő bizonyíték, akkor amellett csak nem fognak elsétálni. Ecclestone tehát nem az ártatlanságot vásárolta meg, csak a bizonyítatlanság miatti – és elméletileg az elévülési időn belül csak időleges – büntetlenséget. Gyakorlatilag persze valószínűleg nincs különbség a kettő között.

*

A büntetőeljárás ilyen megszüntetése egyébként nem egyenlő sem az óvadékkal, sem a vádalkuval. Az óvadékot azért fizeti a vádlott, hogy ne helyezzék előzetesbe, hanem szabadlábon védekezhessen – és ha mégsem jelenik meg a tárgyaláson, akkor elveszíti a pénzt. Tehát az óvadék fizetése nincs hatással arra, hogy később felmentik, vagy elítélik-e a vádlottat. 

Az angolszász jogban elterjedt vádalku (amit a németek is ismernek, Magyarországon viszont nem létezik) azt jelenti, hogy a vádlott beismeri a tettét és megállapodnak az ügyésszel egy „méltányos büntetésben”. Tehát itt biztosra vehető az elmarasztaló ítélet és a büntetés – az viszont előny a vádlott számára, hogy valószínűleg sikerül kevesebben megállapodni, mint amennyit a bíróság kiszabna. Magyarországon ilyen nincs, viszont le lehet mondani a tárgyalásról és „megállapodni az ügyésszel” az elfogadott büntetésben: erről azonban a vádalkuval ellentétben szabadon dönt a bíróság, vagyis az is lehet, hogy nem fogadja el és súlyosabbat szab ki.

*

Érdekes tanulságokkal szolgál a korrupcióval kapcsolatos német büntető-ítélkezésről, ha az Ecclestone-ügy mellett röviden felidézzük Christian Wulff korábbi szövetségi elnök esetét is. Wulffot egy 700 eurós szállodai számla kapcsán vádolták meg korrupcióval, amit egy filmproducer barátja fizetett ki neki. Az akkori szövetségi elnök 2012-ben lemondásra kényszerült a botrány miatt. A bíróság Wulffnak is felajánlotta a fizetős-megszüntetős opciót, de ő visszautasította ezt a lehetőséget – mondván, ártatlan, és nem áll meg a felmentésig. Wulffot idén jogerősen fel is mentették: a 700 eurós per költségei a becslések szerint 3-4 millió euróra rúgtak!

Nagyon érdekes a német állam felfogása a korrupció üldözéséről. A politikus Wulff pitiáner ügyében nem sajnálták a milliókat a perre és a nyomozásra – sikerült is őt eltávolítani a politikából, még ha utóbb fel is mentették. A magánember Ecclestone 44 millió dolláros ügyében (aki egyébként egy állami bankban vesztegetett) viszont hagyták magukat 99 millióval lefizetni. Biztosan az ilyen „nagylelkű” befizetésekből van pénz a kasszában a Wulff-félék üldözésére.

Összességében az eljárás megszüntetését megengedő rendelkezés nem hülyeség: például balesetek gondatlan okozóit vagy egyszer részegen randalírozó fiatalokat nem kell az első alkalommal tárgyalással és börtönnel vegzálni, ha inkább el lehet küldeni őket közmunkára vagy tanfolyamra, hátha megjavulnak. De hogy 44 milliós csúszópénzt további 99 zsebretételével nézzen el az állam, és alamizsnának dobjon még egy milliót a gyermekhospice-nak, hogy mutassa: mégis valami jó célokat is szolgált az egész – ez maga a pofátlanság és a képmutatás.

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Vajon hányan hitték, hogy a jog nem képmutató?
Szerintem rendben van így. Ha lefolytatják a bírósági tárgyalást, esetleg többre büntetik, vagy ha börtönbe csukják, az állam eteti (ha úgy van mint nálunk). A bíróság le lenne terhelve fölöslegesen.
Beának igaza van, a jog is képmutató.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés