Az utolsó simítások

2013. április 25. 9:08

Gerényi Gábor
gg.blog
Elemi erejűnek bizonyuló publicisztikai írást közöltünk Publius Hungaricus álnév alatt, amelynek hatásai a mai közéletben is világosan kimutathatók.

„A helyzet ráadásul a kívülről látszóhoz képest belül még borzasztóbb volt, legalábbis azon barátaink, ismerőseink szerint, akik Gyurcsány közvetlen csapatában dolgoztak, és valamilyen okból leszakadtak onnan. Elképesztő rémtörténeteket lehetett hallani dilettáns impotenciáról, szakmai alkalmatlanságról, és az elkeseredett háborúról, amelyet a szocialista párt két, nagyjából egyformán tehetségtelen és káros szárnya vívott egymással az úgynevezett reformok ürügyén. Érdekes, hogy bár az Orbán-Gyurcsány párhuzam sok esetben megáll, e tekintetben nem: az Orbánt elhagyók (az egy szem Debreczenit kivéve, aki ugye rögtön politikailag ellenérdekeltté vált) emlékeim szerint soha nem szórtak vissza ilyen súlyos vádakat exfőnökük felé.

A beletörődő unalmat azonban sikerült jól megforgatnunk, de nem teljesen a saját erőnkből. Március 26-án elemi erejűnek bizonyuló publicisztikai írást közöltünk Publius Hungaricus álnév alatt, amelynek hatásai a mai közéletben is világosan kimutathatók. A szerző akkor már viszonylag ismert, éppen-negyvenes kortársunk, írása pedig, A féltudású magyar elit teljesen szakít minden addigi felfogással és modellel, és egy komplett generációt, az uralkodó elitet támadta meg elképesztően ötletes vehemenciával. Az Uj Péternél elhelyezett írás álszerzőjéről sokáig csak a főszerkesztővel ketten tudtuk, hogy Orbán Krisztiánt, a CEMI- és az Oriens-projektekből ismert üzletembert takarja - de mivel egy idő után ő maga is felfedte magát üzleti és politikai társaságokban, ezért sokáig mi sem tartottuk a titkot.

A bombaanyag radikális szembenézés a rendszerváltás utáni időszak sikertelenségével - ami ma már evidencia, akkor viszont még a szocialista kormányzat természetesen a »most még egy kicsit rosszabb, de hamarosan megint sokkal jobb lesz«, és a »Magyarország törvényszerűen az EU növekedési átlagának kétszeresét tudja hozni« hazugságaival etette az ország népét.

A Publius-írás egyébként egyáltalán nem pártokról, bal- vagy jobboldalról szól, hanem a fölöttük-mellettük-mögöttük álló, siralmas színvonalú, a nyolcvanas évek sokkal zártabb körülményei között szocializálódott gazdasági, szellemi és tudományos elitről, amely éppen jó helyen várta a kilencvenes év fordulatát ahhoz, hogy megszerezze az ellenőrzést (és/vagy a tulajdonjogot is) az ország szinte összes erőforrása fölött. Mivel ebben a szerzésben pedig rendkívül sikeres volt, ezért azt gondolta, hogy ezáltal a képességei is megvannak ahhoz, hogy az ország fejlesztésének irányát megszabja; ez azonban nagyon nem így volt, ez a későszocialista körülmények között előállt garnitúra ugyanis többségében egyáltalán nem kvalitások, inkább szerencse és pártkapcsolatok mentén választódott ki. A tudás, amit megszerezhettek, több és érvényesebb volt, mint amit a hatvanas-hetvenes évek betonfejű hazai irányítói megszerezhettek, viszont fényévekkel volt csökevényesebb és szűkebb még a nyolcvanas évek nemzetközi színvonalához viszonyítva is - hát még a kilencvenes, kétezres évekhez képest.

Az írás szinte minden mondata heuréka volt nekünk magunknak is - az Indexben olyan emberek zsúfolódtak össze, akik úgy képzelték el az életüket, hogy piaci alapon próbálnak érvényesülni, és a kétezres évek közepére eléggé egyértelművé vált számunkra is, hogy viszonylag kevesen vagyunk; a magazinokból visszamosolygó sikeres hazai vállalkozózsenik szinte mindegyikéről lehetett tudni a háttérből, hogy milyen kétes ügyleteken szerezte meg az államtól az első milliárdját. Az írás átütő sikere viszont bennünket is meglepett, de reménnyel is töltött el - a rengeteg válaszcikk, továbbfűzés és sértődés, majd a későbbi második Publius-írás nyomán pedig lehetett remélni, hogy valami tényleg elindul.

Részben így is lett, az elitcsere témája egyre meghatározóbbá vált a közbeszédben - később pártok is alakultak rá -, de nagy vonalaiban a helyzet mit sem változott. A 2008-ban, vagyis hamarosan beütő válság viszont megmutatta, hogy Publiusnak mennyire igaza volt, azóta már csak a bolondok kérdőjelezik meg a rendszerváltás totális gazdasági kudarcát.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A legnagyobb baj az volt, hogy a szellemi elit tagjai a rendszerváltás előtt vagy kedvezményezettjei illetve megtűrtjei voltak az aczéli kultúrpolitikának (Jancsó,Csoóri, Csurka,Szabó István stb.), vagy pedig ultrabalos álellenzéke(Demszky,Konrád,Haraszti stb.)
Az "elnyomatás után nem kerültek ki remekművek a fiókokból, mindenki dagonyázott a kádári pocsolyában.
Ebből nem születhetett radikális szellemi megújulás.

Rendszert váltani könnyű. Viszont mentalitást annál nehezebb. Súlyos éveknek, méginkább évtizedeknek kell eltelniük ehhöz. És akkor is...
Viszont a jó a dologban az, hogy legalább elkezdődött. Senki nem mondta, nem gondolhatta, hogy könnyű lesz. Saját magunkhoz képest fejlődünk, nem is keveset. Átvenni, majmolni* másokat, bezzegéket pedig nem érdemes. Nem is megy. Mindünknek saját utunkat érdemes megtalálnunk - a saját lehetőségeinkhez képest.
*Az atombombát, melyről Reding asszony beszél, részben már ledobták a magyar társadalomra - az agyba-főbe hitelezéssel. Már csak ez hiányzott.

"siralmas színvonalú, a nyolcvanas évek sokkal zártabb körülményei között szocializálódott gazdasági, szellemi és tudományos elitről, amely éppen jó helyen várta a kilencvenes év fordulatát ahhoz, hogy megszerezze az ellenőrzést (és/vagy a tulajdonjogot is) az ország szinte összes erőforrása fölött... A tudás, amit megszerezhettek, több és érvényesebb volt, mint amit a hatvanas-hetvenes évek betonfejű hazai irányítói megszerezhettek, viszont fényévekkel volt csökevényesebb és szűkebb még a nyolcvanas évek nemzetközi színvonalához viszonyítva is - hát még a kilencvenes, kétezres évekhez képest."

Pontosan erre van szüksége a Reding asszony mögött állóknak, a csarligatyi-féléknek, s számomra nagy csalódás, a Clintonné magatartása. Remélem, Bill, Te nem így vagy a magyarokkal.
Mindenképpen meg kell törni a posztkommunizmust, el kell távolítani őket, mindenhonnan.
A halálunkat készítik ők elő.

Sajnos, úgy tűnik, a több évtizedes keretekből az újak (LMP, Milla, Pm stb.) sem tudnak kitörni, úgyhogy a megújulás még sokáig várat magára.

Elolvastam. Megint egy diagnózis, ami megállapítja, hogy sehol senki nem csinált jól semmit.

Ezt a semmit állapítja meg, anélkül, hogy egy szóval is utalna rá, hogy mit kéne tenni. Általánosság az, hogy új utat keresni. Ez így igaz, nem egy nagy megállapítás, de ha valaki belevág, akkor rögtön azon dolgoznak mások, országon belül és kívül, hogy visszahúzzák.

Közben nézzük már meg, hogy azóta - a cikket 2007-ben írták - hová jutott a leckét rendben felmondó Szlovénia, és mikor éri utól Szlovákiát az euróövezet válsága? Ez nem kivánság, csak egy kérdés. Hová jutottak az euró által bilincsbe vert, önállóságtól megfosztott országok? De hol tart most az IMF által ellenőrzött, irányított Románia?

Mindaz, ami felé törekednünk kellett volna most foszlik szét, mondhatjuk azt, hogy talán szerencsénkre. Talán lesz egy újabb, egészségesebb cél, nem tudhatjuk. Csak az látható, hogy sokak rosszallását váltja ki az, hogy az egykor csillogó villogó módon elénk rakott célok összadőlését észrevettük, és már nem azok elérésére törekszünk.

Vakságunkat jutalmaznák, a nyitott szemet viszont büntetik. Jelenleg ez Európa, a 2007-ben talán még szépnek látszó új világ igazsága.

Válaszok:
marko11 | 2013. április 25. 15:20

@Antigoné! Én csak annak idején olvastam a Publikus írást. Akkor az volt a véleményem, hogy a ballib elit szarát próbálja mindenkire rákenni. Szétkenni, ha úgy jobban tetszik.
Ez a véleményem azóta erősödött.
Antigoné: nekem ne sározd be Csoórit, Illyést egy Demszkyvel, jó! A fene egye meg!
"Ha a márványt szarral keverik, a szar nem lesz márvánnyá, hanem a márvány lesz szaros." - Mandics

"Vakságunkat jutalmaznák, a nyitott szemet viszont büntetik. Jelenleg ez Európa..."

Igen. A nemzetközi nagytőkét készségesen kiszolgáló Gyurcsány/Bajnai példás demokrata, a láncon lazítani próbáló OV fasiszta diktátor - az EU szerint.
(Lehet, hogy az EU fogja hozni a legtöbb szavazatot Orbánéknak?)

A "rendszerváltás" átverés volt.Andropov nagy találmánya,aki idő előtt meghalt.Az"átmeneti pápa"Csernyenkó után megtalálta a kgbs elit Gorbacsovot,aki "lekommunikálta" a kgbs elit "uralkodó osztállyá" tételét.A csatlós országokban is hasonló folyamatokat indítottak,ami M.on nagyon sikeres volt.

Ismételjük meg, mert nagyon fontos! (A link is nagyon jó, ill. nagyon szomorú.)
Jut eszembe:
"Kapitalism - Reţeta noastră secreta"
(Kapitalizmus: A mi titkos receptünk) címmel készült egy román dokumentumfilm 2010-ben, ahol volt secusok szinte hencegve mesélik, hogy, hát persze, kikből lettek volna az új tőkések, ha nem belőlük: nekik voltak nyugati kapcsolataik!

Hogy a mi "elitünk" mennyivel hitványabb, mint pl. a román (a lengyelt nem is említve!), arra jó példa, hogy nálunk Jancsó és társai kaptak sok-sok milliót filmekre. Őket viszont nem érdekelte a rendszerváltás, mint téma.

Az értékes kapcsolati tőkét nem a volt állampárt jelentette, hanem
- egyeseknek Moszkva,
- másoknak ("demokratikus" "ellenzék")Washington, Berlin.

Láthatjuk, hogy egyesek még ma milyen könnyen helyeznek el (hazug!) cikkeket bármelyik nagy nyugati lapban.

Bár csak 21 a kommentek száma, értékesek a beírások.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés