NOL: Belénessy 11,4 millió forinttal távozik

2012. november 1. 7:35
December 31-i hatállyal vonul nyugdíjba posztjáról Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda jelenlegi vezérigazgatója. Belénessy a testülettel kötött megállapodás szerint távozásakor hathavi fizetésének megfelelő összeget, vagyis a Népszabadság számításai szerint 11,4 millió forintot kap.

Szerdán közös megegyezéssel bontotta fel Belénessy Csaba szerződését a Magyar Távirati Iroda. A vezérigazgató idén december 31-i hatállyal vonul nyugdíjba posztjáról, távozásakor pedig hathavi fizetésének megfelelő összeget kap – közölte a Népszabadsággal Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke.  A lap emlékeztetett: a hivatalos adatok szerint az MTI vezérigazgatójának havi bruttó fizetése 1,9 millió forint, vagyis Belénessy távozásakor bruttó 11,4 millió forintot vehet fel. Balogh tudatta: a parlamenti pártok delegáltjaiból álló testület egy tartózkodás mellett szavazta meg a szerződés felbontását és a hathavi bér kifizetését.

A médiatörvény alapján a médiatanács két személyt jelöl majd a vezérigazgatói posztra, a jelöltek meghallgatása utána a Közszolgálati Közalapítvány választja ki a vezérigazgatót. Az első körben kétharmados, a másodikban azonban már feles többség is elég a vezérigazgatók megválasztásához. Balogh László szerint az utód kilétéről még korai beszélni.

 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha menni akar, akkor minek a közös megegyezés?
Azért, hogy megkapja a zsét?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés