Kutatás: tudatosabb állampolgárok a sokszínű médiát fogyasztók

2012. szeptember 12. 15:19
Az internetről tájékozódók jellemzően a bizonytalan szavazók, de itt a legtöbb LMP- és Jobbik-támogató is. A jobboldalhoz húzóknak nagyobb az információigénye, ők azonban kevésbé kíváncsiak az ellenzéki média véleményére, mint baloldali polgárok – derült ki a Mérték kutatásából.

2012 májusában 1200 fős mintán kutatást végzett a Mérték Médiaelemző Műhely és a Medián a magyarok közéleti tájékozódási és médiafogyasztási szokásairól, Krémer Ferenc szociológus vezetésével. A kutatás többek között arra a kérdésre várt választ, hogy a megkérdezettek a felsorolt sajtótermékek közül az elmúlt egy hétben melyiken nézett, olvasott vagy hallgatott politikai, aktuális, közéleti híreket, cikkeket, illetve műsorszámokat.

A jövőben megjelenő nagyobb publikáció összefoglalójából a Kreatív oldalán kiderült: a két vezető kereskedelmi tévécsatorna, az RTL Klub és a TV2 a fő hírforrások. Ezt követi a közszolgálati M1, a hír tematikájú televíziókból, az ATV-ből és a HírTV-ből pedig a közönség negyede tájékozódik.

A rádiók körében a közszolgálati Kossuth Rádió 21 százalékos, a kereskedelmi Neo FM 22,1 százalékos eredménnyel vezet. A következő leggyakoribb hírforrások a megyei napilapok, ezeket a válaszadók 18,5 százaléka említette. A megyei napilapokon kívüli nyomtatott sajtótermékek közül kizárólag egy ingyenes országos terjesztésű lap, a Metropol közelíti meg a 10 százalékos elérést. Az online hírportálok a negyedik leggyakoribb hírforrások: az Origó 12,1; az Index 10,5; a Hír24 6,1 százalékot ér el.

A sokszínű tájékoztatás és tájékozódás feltételezett jelentősége a tudatosabb demokratikus részvétel; ezt a kutatás adatai alapvetően alá is támasztják: a mindent fogyasztók között a parlamenti választásokon biztosan résztvevők aránya kiugróan magas, 70,4 százalék – írta a Kreatív. A válaszadók pártpreferenciái a jobboldali szavazók nagyobb tájékozódási igényét mutatják. Az internetezők között legmagasabb arányban a bizonytalanok találhatók, de a Jobbik és az LMP is itt teljesít a legjobban. A felmérés megerősíti azt a feltételezést és elméletet, amely szerint a médiafogyasztók alapvetően a saját álláspontjukat erősítő forrásokat keresik.

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés