GG mesél

2012. július 10. 10:35
Vajon kit érdekel, milyen gondokkal kellett megküzdenie a 90-es évek a évek közepén az első, kísérleti hobbi-tartalomszolgáltatónak? Engem biztosan.

„Vannak olyan különleges helyzetek, amik soha többé nem ismétlődnek meg. Ilyen volt az internet, pontosabban az internetes tartalomszolgáltatás kialakulásának az időszaka. Én (a korai felfedezőkhöz képest) viszonylag későn, csak 1996-ban kezdtem próbálgatni, mire is való ez az egész, de ehhez képest már 1997-ben (vagy 98-ban?) külső beszállítója voltam az akkori vezető (lényegében egyetlen) hazai online tartalomszolgáltatónak, az Internettonak.

Nem a saját visszaemlékezéseimet akarom itt megírni, csupán érzékeltetni szeretném az akkori helyzetet, az Internetto megkerülhetetlenségét.

Gerényi Gábor, az Internetto egyik alapítója és kulcsembere, az ebből kinövő Index társalapítója, vezetőségi tagja, majd »szürke eminenciása« 2012. januárjában
búcsúzott el az Indextől. Nem sokkal utána kezdte el publikálni »emlékiratait«, vagy ahogy ő írja, »indextörténeti sorozatát«.

Gerényi meglehetős részletességgel meséli el történetét. Ennek is köszönhető, hogy az eddigi 6 epizóddal még csak az Internetto-korszak végére jutott el. Fogalmam sincs, hogyan csinálja, de olyan meggyőzően adja elő a legapróbb részleteket is, mintha mindent ilyen pontosan őrzött volna meg a fejében. (Valójában komoly kutatómunka áll a sorozat mögött, de szerencsére GG megőrizte azokat a dokumentumokat, amiket érdemes kutatni.)”


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában