A vakcinaszabadalmakat fel kell függeszteni

2021. május 13. 16:18

A felfüggesztés azt jelentené, hogy a vakcinákat a szegény országok is elkezdhetnék gyártani.

2021. május 13. 16:18
Nagy Dávid Krisztián
Mérce.hu

„India és a Dél-afrikai Köztársaság 2020. október 2-án – ahogy a Guardian írja: hét hónappal és kétmillió Covid-halottal ezelőtt – kezdeményezte, hogy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) a járvány idejére függessze fel a vakcinagyártók szabadalmi jogait védő TRIPS-egyezményt. A felfüggesztés azt jelentené, hogy a vakcinákat mások, köztük a szegény országok is elkezdhetnék gyártani.

A múlt héten az USA kormánya óvatos hangvétellel, de nyitottnak mutatkozott a javaslat elfogadására. A német kormány viszont hamar lehűtötte a kedélyeket: sietve bejelentette, hogy nem támogatja a javaslatot. Márpedig a szabadalmak felfüggesztéséhez a WTO-tagországok, köztük Németország, egyhangú döntésére lenne szükség.

»[…] a szellemi tulajdonjogok feladása lehetővé tenné Kínának és Oroszországnak, hogy kihasználják az mRNS-technológiát, amit a jövőben más vakcinák előállítására vagy olyan betegségek kezelésére használhatnának, mint a rák- és a szívproblémák.«

Az érv első olvasásra mindenekelőtt visszataszító (gyógyíthatják vele a rákot! micsoda botrány!), de tegyük félre az émelygésünket, és nézzünk mögé. Akkor ugyanis kiderül, hogy közgazdaságilag is nonszensz.

Először is keressünk olyan analógiát, amiben valamilyen semlegesebb termék szerepel a vakcinák helyett. Tegyük fel például, hogy Amerika vagy Európa attól tart, hogy ha Kína és Oroszország megismeri a kukorica termesztésének legmodernebb technológiáját, akkor az ottani alacsonyabb termelési költségeket kihasználva ők lesznek a világ kukoricatermelői, a Nyugat pedig tőlük importál majd. De mit importál Kína és Oroszország nyugatról cserébe? Nyilván olyan termékeket, amiket meg a Nyugat tud olcsóbban vagy jobb minőségben előállítani. A kukoricatermelés visszaszorul a Nyugaton, cserébe viszont felpörög ezeknek a más termékeknek a gyártása – kukorica meg jön olcsón keletről. Végül mindenki jobban jár, nyugaton is, keleten is.

Elég világos tehát a képlet: a szabadalmak felfüggesztése egyrészt visszavágná a vakcinagyártók profitját, másrészt viszont jó eséllyel beindítaná a szegény országok vakcinagyártását, úgy, hogy a világgazdaságnak sem ártana.

És ne felejtsük el, hogy a szegény országok minél előbbi beoltása az egész világ ügye: amellett, hogy százezrek élete lenne megmenthető, a fertőzés megállításával a vírusnak is kevesebb lehetőséget adnánk, hogy mutálódjon. Így pedig kisebb lenne az esélye, hogy olyan mutáció alakuljon ki és terjedjen el a világban, ami ellenáll a vakcináknak.

A játék százezrek életével zajlik. A vakcinák szabadalmait fel kell függeszteni. Már rég fel kellett volna.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2021. május 14. 09:52
nem erti a lenyeget. ha nincs tobbe szabadalom, vagyis nem fizetik meg a kutatomunkat, akkor onnantol nem fogja megerni. Vagyis hiaba tudnanak barmit gyartani a szegenyorszagok, nem lesz mit, mert nem fog senki kutatni fejleszteni. Na az ilyen szellemi szint miatt kepes ez a banda a Szaharaban homokhianyt eloallitani.
tom hagen
2021. május 13. 21:23
Igen. Kezdjék el gyártani. Csak a szabadalonra várnak....persze. Igaz, hogy ennivalót se tudnak termelni évtizedek óta, innivalójuk sincs. Alap gyógyszereket se. De a covid vakcina gyárak ott állnak sorban, ugrásra készen. Persze.
briganti
2021. május 13. 20:26
Az nem zavarta ezt a vörös segglyukat, hogy a politikai ügyet csináltak az elvtársai a covidból, és közben hullottak az emberek. A magyar emberek is. ez a kis pöcsköszörű meg jóeNberkedik, és az internacionalista vizióival mérgezi a virtuális teret.
civis72
2021. május 13. 19:25
Mércések világában...ott állnak a vakcinagyárak meg a Wakandai szakemberek ugrásra készen...csakis a szabadalom hiányzik a gyártáshoz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!