A burmai diktatúra alulnézetből

2021. április 13. 12:24

Mianmar visszatért önmagához: ahogy korábban fél évszázadon át, ismét katonai diktatúra lett.

2021. április 13. 12:24
Dobozi István
Népszava

„Csak idő kérdése volt, hogy a katonáknál mikor telik be végleg a pohár. Erre az apropót a múlt év novemberi parlamenti választások szolgáltatták, amelyeket Szu Kji pártja elsöprő (83 százalékos) fölénnyel nyert meg. A katonák által támogatott párt megszégyenítő módon elbukott. A tábornokok azonnal szabálytalannak nyilvánították a voksolást. A nyomaték kedvéért a Tatmadaw újabb puccsot hajtott végre, megmutatva, hogy ki a tényleges politikai úr a háznál, véget vetve a kvázi-demokrácia maradékának is. Szu Kjiból újra politikai fogoly lett. Rangun és más nagy városok utcáin már hetek óta folynak a tömegdemonstrációk, amelyeket a hadsereg brutálisan próbál leverni, talán ehhez ért legjobban. A halottak száma már meghaladja a hatszázat.

A kör ezzel bezárult, Mianmar visszatért önmagához: ahogy korábban fél évszázadon át, ismét katonai diktatúra lett. A Biden-kormány felfüggesztette a 2013-as kétoldalú kereskedelmi egyezményt, az IMF és a Világbank befagyasztotta az összes folyamatban lévő kölcsön folyósítását. Brüsszel pedig a tábornokoknak címzett, szimbolikus szankciókkal állt elő. A nyugati szankciók aligha fogják jobb belátásra bírni a juntát, amíg az élvezi a fő védnökök – Kína és Oroszország – katonai és gazdasági támogatását. Nem csoda, hogy a Tatmadaw önbizalma duzzad. Két hónappal a katonai hatalomátvétel után és a vérbefojtott tüntetések ellenére a fővárosban – mintha mi sem történt volna – a Hadsereg Napja alkalmából megrendezték a hagyományos katonai parádét. Kik vettek részt rajta külföldről? Kína, Oroszország, Pakisztán, Vietnam, Thaiföld és Laosz. Valóságos nemzetközi autokrácialiga.”  

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2021. április 13. 20:22
Egy alapos kis összefoglaló demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól: https://egyvilag.hu/temakep/076.shtml
civis72
2021. április 13. 15:53
Faszér nem hagyják békén Burmát... a gyarmatosítók migráncspolitikája miatt van káosz náluk ...a homogén társdalmakat szándékosan szétkúrták , hogy egymás ellen harcoljanak ...így tudták irányítani őket
MZ/X
2021. április 13. 14:02
Nem látom leírva Orbán nevét, pedig biztos titokban támogatta a puccsot... Ha meg nem, akkor biztos dörzsölte a kezét, és nagyokat csettintett. Ez is kimaradt a cikkből. Mi folyik ott a Népszaránál...?
voltospultos
2021. április 13. 14:00
Nohát ez egy igazi hézagpótló írás volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!