Ha már darálni sincs mit

2020. október 07. 07:20

Meseország valóban mindenkié?

2020. október 07. 07:20
Gregor Anikó
Mérce

„Nagy vitát váltott ki a napokban megjelent Meseország mindenkié című kötet, amelyben több szerző különféle hátrányos helyzetben lévő figurák segítségével írt a szokásos történetektől és konfliktushelyzetektől eltérő meséket.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk párt parlamenti képviselője, a »meleglobbi« ellen évek óta kitartóan tiltakozó politikus látványos performansz keretében szaggatta ki, majd darálta le a kötet néhány lapját, mondván, hogy az veszélyes a gyerekekre és homoszexuális propagandát tartalmaz.

Pillanatok alatt felsorakoztak egymással szemben a támogató és elítélő nyilatkozatok és akciók (akár a könyvet, akár a megsemmisítést is vesszük), a jól ismert forgatókönyv szerint zajlik a szokásos vita. Ebben a csörtében mindezidáig nem jelent meg az a szempont, hogy mit tudunk arról, hogy kiknek az életében realitás egyáltalán az, hogy könyvekhez hozzájussanak, és hogy pusztán a hozzáférhetőség biztosításával meghaladhatóak-e egyáltalán az egyenlőtlenségek?

A Meseország mindenkié körüli viták nyomán többen, politikai aktivizmustól vagy egyszerűen a különféle kisebbségek és elnyomott csoportok iránti elkötelezettségtől hajtva azonnal megrendelték vagy megvásárolták a könyvet, amely így mára hiánycikk lett, és az eladási sikerlisták élére került. Ez nyilvánvalóan még inkább bosszanthatja a kötetet kritizálókat, ami derültséget és kárörvendést kelt a »rajongók« között: a negatív reklám is reklám; aki másnak vermet ás, maga esik bele.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
reflex2
2020. október 08. 11:57
Szégyenbe hozod a nőket. Szomorú. Talán nézz utána, hogy hol kezdődik a megrontás és mit okoz.
ZolieM
2020. október 08. 09:40
Meseország a tiétek. Legyetek el benne.
NTLLK
2020. október 08. 09:21
A könyvnek nem az a baja, amiről szól. A könyv elképesztően ALACSONY színvonalú. Érti, kicsi vadliba?
BőröndÖdön
2020. október 07. 20:32
Darálós Dóra...meg a mi gatyánk...ugyammá...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!