A turista nem közellenség

2017. augusztus 15. 17:39

A turisták nagyon sok pénzt hagynak nálunk. 2016-ban a VII. kerületnek 6,6 milliárd forint adóbevétele származott a bulinegyedből. Hogy ez az összeg a valódi profithoz képest sok vagy kevés, azt nehéz megítélni.

2017. augusztus 15. 17:39
Csécsi László
Magyar Nemzet

„Gyakran felvetődik a tömegturizmus elleni érvként a közbiztonság romlása is. Ez természetes, hiszen ahol sok ember, főleg ahol sok italozó fiatal gyűlik össze, ott az alvilágnak is lesz keresnivalója. Csakhogy a közállapotok romlásáért elsősorban nem a turistákat kellene hibáztatni, még akkor sem, ha közülük néhányan megszegik a törvényeket, hanem azokat, akik nem tudják betartatni a szabályokat. A városokba érkező külföldieken jól lehet keresni, de a pénzekből jutnia kellene a közbiztonság javítására is. Vannak olyan szórakozóhelyek, amelyek közösen fizetnek biztonsági embereket, hogy rendet tartsanak a környékükön. A prostitúció vagy a drogkereskedelem ellen azonban ők nem léphetnek fel. Az efféle bűncselekményeket a rendőrségnek kellene megakadályoznia. Hogy milyen sikerrel teszik ezt, arról mindenki meggyőződhet, aki végigsétál a bulinegyeden. Amit ott nem lehet kapni, az nincs is.

A turisták nagyon sok pénzt hagynak nálunk. 2016-ban a VII. kerületnek 6,6 milliárd forint adóbevétele származott a bulinegyedből. Hogy ez az összeg a valódi profithoz képest sok vagy kevés, azt nehéz megítélni. De ezekről a bevételekről kár lenne lemondani azért, mert nem tudjuk észszerű törvénykezéssel és a szabályok betartatásával megfelelő mederben tartani a szórakozni vágyó embertömegeket. Másrészt nincs az a pénz, amennyiért megéri élhetetlenné tenni Budapest tüneményes belvárosát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Saluki
2017. augusztus 16. 10:55
Senki sem mondja, hogy közellenség, de pénz fejében mindent? Pénz fejében nincsenek szabályok? Szét kell hányni, szarni a közterületet?
Strassnoff Ignác
2017. augusztus 16. 09:05
Budapest tüneményes belvárosa..." Ezen olyan jót röhögtem. 2 részletben összesen 10 évet volt balszerencsém a fővárosunkban élni, de ezzel a városrésszel én nem találkoztam. Pedig bejártam az egészet, keresztül-kasul. A tüneményes rész valami módon elkerülte a figyelmemet. Ha egy turistának tanácsot kéne adnom, hogy miképp szerezzen Budapestről kizárólag kellemes benyomást, azt tanácsolnám, hogy helikopterrel utazzon a Gellért-hegyre, onnét tekintse meg a fővárost, aztán ugyanolyan módon is távozzon. Onnét remek a látvány. Helikopter nélkül ugye már macerásabb, mert a Kosztolányi tér, Móricz körtér meglehetősen távol van a tüneményes résztől. Igaz nem is belváros... Ha valaki cáfolni szeretné, az úgy kezdje, hogy "véleménye szerint"! Ott laktam ugyanis 7 évig, újat nem mondanak a környékről. Budapest más módon csak akkor nem hagy semmilyen kellemetlen élményt, ha valaki vak, süket és nincs szaglása. Meg szerencsés módon nem esik hasra semmilyen úthibában, vagy földön fetrengőben. A belvárosról. Sok a turista.... Mihez képest? Bécsben a többszöröse fordul meg évente. De, hogy igazán ütős példát mondjak, aki valóban meg akarja tekinteni, hogy mi az a sok turista, az menjen ki így nyáron Prágába! Na ott sok a turista. Ahhoz képest Budapest belvárosa kihalt. Éjfélkor mondjuk talán ha kétszer annyian vannak az utcán egyes helyeken, mint Budapest közepén délben. Ráadásul a turisták igen nagy része kimondottan bulizni megy oda. Több az angol, mint Londonban. Aztán valahogy bírnak velük. Úgy, hogy megkockáztatom a kijelentést, Prágában több kocsma van, mint Ausztriában az egész országban. Nyilvános vécé talán több, mint Bécsben és Budapesten együtt. Este 10-11 tájban nagyméretű takarítás indul be az utcákon reggelig,. A rendőri jelenlét nem olyan extrém nagy, mint Bécsben, de kurvára nem az a színvonal, mint Budapesten, ahol éjjel jó, ha kerületenként egy járőrkocsi kóvályog az utcákon. Persze így sem olyan csendes a hely, mint egy zalai zsákfalu, de amit el lehet érni, az ügyben, hogy a turista is jól szórakozzon, meg a lakók is elviseljék a helyzetet, azt elérték. Ismétlem annyi turista mellett, amit idehaza elképzelni se bír ember. Ott tudomásul vették, hogy a kibaszott, kurva nagy bevételt nem adják ingyen. Tűrni kell érte és megfelelő körülményeket teremteni, hogy ne kelljen extrém módon tűrni. Ahogy ez a köpönyegforgató, szarházi Simicska firkász is írta, költeni kell a dologra! Az úgynevezett bulinegyedben tenni kell róla, hogy legyen hova eldobni a szemetet, legyen hol szarni, hugyozni. (Olyan hely, ahova be is mer menni az ember okádás nélkül. Még akkor is, ha okádni megy.) Meg persze legyenek rendőrök látványos mennyiségben az utcán! Akik értelmesek, határozottak, udvariasak és netán beszélnek idegen nyelven is! Az se baj, ha a taxisok, vendéglátósok nem viselkednek bűnözőként. Aztán akkor akár normálisan is működhet a környék. Természetesen aki tücsökciripelésre vágyik, az eladja szépen a belvárosi kis kecóját, aztán vesz érte egy kisebb falut valahol. Egyetlen nagyváros se mond le óriási bevételekről azért, mert pár lakónak nem tetszik, hogy egy majd 2 milliós város közepén éjjel nem hallja a kabócákat. 7 évig laktam Budán egy tűzoltóság falszomszédságában. A mai napig nem értem, hogy mi a fasznak kellett egy kis egyirányú utcában éjjel háromkor szirénázni, de nem hőbörögtem sehol. Egy darabig fontolgattam a költözést, aztán idővel megszoktam. Pedig hasznom se volt a dologból. Esetleg reklamáljon bárhol valaki, hogy zavarja a közeli német autógyár, vagy egyéb nyugati gyár! (Magyar biztosan nem..) Gondolom bezárják a kedvéért... A gyengébb képességűeknek felhívnám a figyelmét, hogy áhítatosan, csendben bámulni lehet az esztergomi bazilikát, a délibábot a Hortobágyon, vagy épp a szentendrei skanzent. A szórakozóhelyekkel teli belvárosok nem erről szólnak. Meglepő mi? Ott is a (Mocskos.) homlokzatokat kéne csentben csodálni! Este 8-ig, aztán aludni menni. Ahogy azt egy mucsai paraszt elképzeli, fejés után...
Dénia
2017. augusztus 16. 06:20
Jó, de abból a 6,6 milliárdból mire költenek, ami konkrétan kompenzálja a helyi lakosok nyugalmának hiányát? Konkrétan miért érje meg az érintett részek lakosságának, hogy pl. egész nyáron nem aludhatnak nyugodtan? Ezzel mindig az a baj, hogy mások azok, akik a nagy pénzt kaszálják, és megint mások, akik a kaszálás hátrányait elszenvedik.
néhai Ch.Pilot
2017. augusztus 16. 00:48
"A turista nem közellenség" Attól függ. Ha turistaként viselkedik, akkor turista, ha viszont közellenségként, akkor közellenség. Ez ilyen egyszerű, csak hát egy Simicska-csicska mindent bonyolít, elken, csúsztat...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!