Keserű pohár

2017. június 29. 17:53

2012 óta a magyarok a menekülőutat Európa felé találják meg: innen el kell menni. A zárt rendszer urát ez nem zavarta: menjetek csak, legalább nem zavartok minket!

2017. június 29. 17:53
Lengyel László
Transindex

„Az ezredforduló óta, a korábban nyitott, Nyugatra és a jövőre orientált rendszerváltó elitek, amelyek többé-kevésbé el voltak kötelezve a parlamenti demokrácia, a jogállam, a piacgazdaság és a civilizációs életmódbeli nyitottság mellett, fokozatosan bezárultak és mindent megtettek, hogy a társadalmi kezdeményezéseket is blokkolják. Egy évtized alatt, az intézmények le- és átépítésével sikerült az egymással harcoló zárt elitek mellé egy múltjába, sérelmeibe, protekcionista nemzetállamába zárt társadalmat előállítani, amely örömmel választott a hatalmaskodó és korrupt pártok helyett vezért, jogállam helyett ítélkező, saját közösségét emelő, ellenfeleit sújtó nemzetállamot, amely megszabadít a Nyugattól. 2010-től az Orbán-rendszer végleg bezárta a társadalmat önmagába, és az egyszemélyi vezető zsebre tette a kulcsot.

A régi és új oligarchák élvezettel parcellázták fel az uralkodó vezetésével a maguk javára az országot. Az 1987 és 2006 között fénykorát élő, független és befolyásos média-elit fokról-fokra a tisztességtelen tulajdonosok és a kormányzatok kiszolgálójává silányult, elvesztette „tett nevét”. A szellemi elit is elveszítette szellemi és erkölcsi iránytűjét és ezzel befolyását. Európa és Amerika magával volt elfoglalva, fütyültek ránk: a rendszer ura azt tett velünk, amit akart. Itt ültünk és ülünk az orbáni sötétben.

De a társadalom kezdte rosszul érezni magát a sötétben. Vezére, állama nem nyújtott biztonságot és jólétet, megbecsülést a jelenben és kiszámítható jövőt. A társadalmi mozgalmak gyors emelkedése és még gyorsabb bukása, az ellenzék gyengesége és az Orbán-rendszer szilárdsága nem mutatott közösségi menekülő utat. Ha nem tudsz változtatni a rendszeren, változtass a saját vagy a gyerekeid életén – régi magyar recept. Ahogy korábban a Kádár-rendszerben is, a társadalom most is egyéni menekülő-utakat, kijáratokat keresett a zárt rendszerből. Csak te mentheted meg magadat és családodat, a magyar állam, a vezér nem fog. 2012 óta a magyarok a menekülőutat Európa felé találják meg: innen el kell menni. A zárt rendszer urát ez nem zavarta: menjetek csak, legalább nem zavartok minket! Nem azért kell elfogadnotok, mert jók vagyunk, hanem mert nincs más: nincs alternatíva. Az igazságtalan és jogtalan, élősködő és hatalmaskodó rendszer a konszolidáció partjára jutott.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. június 30. 11:46
Ohó kedves Lengyel! Ezt is megértük.A sikertelen Botka start után ön is a károgók oldalán kötött ki! Megnyugtatom,ez rosszabb a Botka startnál! Nem érzi????
marós
2017. június 30. 11:00
L.L akit kizárt a párt az átkosban teljesen elsűllyedt hazúdozásban, a csusztatásokban.
Agnieszka
2017. június 30. 10:20
Lengyel László egyetlen jóslata nem jött be 1989 óta. Felelős munkát soha nem vállalt, Horn Gyulát is otthagyta anno. Ha menni kell, hát álljon élre és ne foglalkozzon Magyarországgal többé! Adieu!
makapaka2
2017. június 30. 09:31
Lengyel Lászlókra nyugaton sincs szükség, ezért marad sajnos itt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!