Pihenő a Gösserben

2017. május 17. 22:00

Tessék rendesnek lenni, jó viselkedni, akkor majd minden jóra fordul. Mondhatni, egy kávé mellett mindenki megjavítható szép szóval, rábeszéléssel, saját jóságunk, csodálatosságunk ismertetésével.

2017. május 17. 22:00
Tokfalvi Elek
HVG

„És mint várható volt, a szót leginkább a profik vitték – nem a magyar értelemben vett, gyakorlati politikát mélyen megvető civilek, hanem felkészült politikusok, az elemi felháborodását vitahelyzetekben egyre hatásosabban érvényesítő Szél Bernadett, aki most bizonyítja be, hogy egy romlott közegben a tisztesség a legjobb taktika; vagy Gulyás Márton, akinek ugyan pártja nincs, de a hivatásosok többségénél felkészültebb, ezért tisztábban lát, és egészen ritka jó érzéke van a politikai dramaturgiához.

Volt 1989 táján egy irányzat azon belül, amit egy év múlva már jobboldalnak neveztek. Az ellenzéknek a Hazafias Népfrontból kinőtt ágáról van szó, lásd Kereszténydemokrata Néppárt. De a Magyar Demokrata Fórumba is elég sok jutott belőlük. Távol állt tőlük a felkészült politizálás, a keménység, nem bántottak ők senkit a kötelezőn kívül. Az volt az elvük, hogy az országgal nem a többpártrendszerű parlamentarizmus hiánya és az abszurd, elszegényítő gazdaságpolitika a fő baj, netán az oroszoktól való függés, hanem az, hogy az emberek nem elég rendesek.

Tessék rendesnek lenni, jó viselkedni, akkor majd minden jóra fordul. Mondhatni, egy kávé mellett mindenki megjavítható szép szóval, rábeszéléssel, saját jóságunk, csodálatosságunk ismertetésével.

Ez az irányzat – pártoktól függetlenül – igen népszerű volt. Aztán nem kis része volt abban, hogy minden ilyenre fordult, amilyen ma.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2017. május 18. 22:31
Tokfalvi Elek "morális elvei" megegyeznek a híres Saul Alinsky "elveivel": Saul Alinsky szerint a kívánt társadalmi célok érdekében bármilyen eszközt fel lehet használni. Alinsky szerint mellőzni kell mindenféle morális megfontolást és kételyt, amikor a forradalmár cselekszik: A HAZUGSÁG, A MEGTÉVESZTÉS, AZ ERŐSZAK TELJESEN LEGITIM ESZKÖZEI A RADIKÁLIS FORRADALMÁRNAK.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!