Friss fejlemények: az orvosok szerint „a csodának köszönhető”, hogy Fico még életben van
A szlovák miniszterelnököt ért támadás súlyos sérüléseket okozott.
Francia tudósok által kifejlesztett új ultrahangos technológiával 3D-ben lehet már feltérképezni az agy ereinek labirintusát.
A kísérletek során patkányok agyába több milliónyi miniatűr buborékot tartalmazó oldatot fecskendeztek, mivel a véredényekben ezek sokkal jobban reagálnak az ultrahangos letapogatásra, mint más eddigi tesztoldatok. Az ultrahang jobban is terjed a vízben, mivel az emberi test több, mint fele vízből áll, könnyedén le lehet tapogatni. A gázbuborékok abban segítik a vizsgálatot, hogy olyan felületet képeznek, amiről jól mérhető módon szóródnak és verődnek vissza a kísérletben használt frekvenciájú hanghullámok, így a buborékok nagyon jól kontrasztanyagként funkcionáltak az eddigi tesztek során. Másrészt a cél az volt, hogy éles, nagy felbontású képeket nyerjenek a módszer segítségével. Mivel az ultrahang milliméteres pontossággal talál el felületeket, a trükk az volt, nagy felbontással és másodpercenként 500 felvételt készítettek. Ezeket egy célszoftver összehasonlította, majd a több ezernyi kép különbségeit (mivel a buborékok mozognak a véredényekben közben) figyelembe véve készítette el a nagy felbontású, már orvosi elemzésre is alkalmas változatot. A technológia gyakorlatilag alkalmas már arra, hogy nyomon is kövesse a buborékokat a véráramban. Ha akadályokba ütköznek, akkor látható rögtön a gócpont és fel is állítható a diagnózis is. Fél perc alatt 75.000 képet kell legalább így készíteni, hogy egy tökéletes 3D képet kapjunk a patkány agyának kiszemelt darabjáról (10 mikrométernek, vagyis 0,01 milliméternek felel meg 1 pixel a képen). A jelenlegi megoldással már 2 centiméter mélyen is be lehet hatolni a kísérleti állat agyába, vagyis látni lehet azt mikroszkopikus felbontásban a maga teljes valójában, közben pedig az állat még él is.
A szlovák miniszterelnököt ért támadás súlyos sérüléseket okozott.
Mit hoz a jövő, ha Arthur C. Clarke-nak, a 2001: Űrodüsszeia ihletőjének agyával gondolkodunk?
A cég szerint ma már több, a sajátjánál jobb és az új variánsokra is hatásosabb oltóanyag létezik.
Kevés jelenség formálta olyan mélységben a Homo sapiens világát, mint az épület, amit gyárnak nevezünk. Az utóbbi évtizedekben a szolgáltatások felemelkedésével a gyártást sokan lesajnálták, ám a geopolitikai viharok következményeként most visszatér a kormányzás középpontjába.
A „Brooklyn irodalomi védőszentjének” tartott író 77 éves volt.
Miként lehet az otthonszülés élményét a kórház falain belülre vinni? Mire van szüksége egy kismamának a háborítatlan szüléshez? Rövid- és hosszútávon milyen eredményeket várnak az átalakítástól? Többek között ezekről kérdeztük a Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkárságát.
Az ügyvéd szerint a „biológiai szelekció gondolata valahogy mindig értő fülekre talál némethonban”.
Gesztust szeretnénk gyakorolni Nádas Péter felé, akivel szerkesztőségünk talán nem sok mindenben ért egyet, ugyanakkor vitán felül az egyik legjelentősebb élő magyar írónak tartjuk.