Bukó áramlat

2014. december 04. 11:27

Magyarország sok energiát és pénzt feccölt eddig a Déli Áramlat gázvezeték megépítése melletti kardoskodásba, hétfő óta tudjuk, teljesen feleslegesen.

2014. december 04. 11:27
Hancz Gábor
Kisalföld

Magyarország részesedése a világgazdaságból nem éri el a 0,3 százalékot, befolyásunk pontosan ennek megfelelő. Ez nem muszáj hogy meghunyászkodásra kényszerítsen bennünket, de annak tudomásulvételére igen, hogy alkalmazkodnunk kell. Márpedig ha egyszer önszántunkból, két népszavazással megerősítve az atlanti szövetségi rendszer – az EU és a NATO – mellett köteleztük el magunkat, akkor óvatosan barátkozhatunk csak ezen tömb ellenfeleivel – Oroszország annak számít. S bárki bármit mondjon a hanyatló Nyugatról, érdekérvényesítő képessége bivalyerős. Csak egy példa: a Kreml leginkább a gazdaságát megtépázó alacsony olajárral revolverezhető, márpedig az – hogy, hogy nem – zuhanni kezdett néhány hónapja, nem sokkal az oroszok ukrajnai agressziója után. A dráguláshoz az kellene, hogy az érintett országok visszafogják kőolaj-kitermelésüket, de múlt heti ülésükön szervezetük, az OPEC nem tudott dönteni erről – leginkább Szaúd-Arábia és Irak ellenállása miatt. Mindkettő – megint csak: hogy, hogy nem – az USA szövetségese.

Az ilyen esetekből Putyin ért. Nekünk is kellene.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2014. december 04. 21:44
Gábor, nem sok energiát, nem sok pénzt, nem feleslegesen. És nem néz ki Szigetvári kormány.sem..
Peter8811
2014. december 04. 19:40
A cikkek hangvétele olyan mint ha ez újság a Holttenger melléki Kisalföld lenne.
puszika
2014. december 04. 15:44
De ha lesz valami megoldás Ukrajna megkerülésére,ugye ismét jeletkezni fogsz Gabika! Figyellek szemétkém!!!!!!
1120
2014. december 04. 15:34
"Márpedig ha egyszer önszántunkból, két népszavazással megerősítve az atlanti szövetségi rendszer – az EU és a NATO – mellett köteleztük el magunkat, akkor óvatosan barátkozhatunk csak ezen tömb ellenfeleivel – Oroszország annak számít." Nem barátkozni szeretnénk, csak üzletet kötni, te kretén! De egy-két "barátunk" szerint nekünk még azt sem lehet... (Van akár csak EGYETLEN olyan újságíró a Kisalföldnél, aki nem mélyen elkötelezettje a mostani ellenzéknek? Nekem úgy tűnik föl, hogy nincs... Annyira könnyű lenne kinyírni azt a szar újságot - csináljon már valaki egy másik megyei lapot!)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!