Adóreform helyett szembekötősdi

2010. június 20. 11:04

A fürdővízzel talán mégsem kellene a kiszolgáltatott alkalmi munkavállaló esélyeit is kiönteni az alkalmazói lobbik nyomására.

2010. június 20. 11:04

Úgymond „életszerűsítette" a minap két Fideszes képviselő az alkalmi munkavállalás feltételeit, amikor törvényjavaslatot nyújtottak be az ilyen munkavégzés rendjének megváltoztatásával kapcsolatban.

Pedig az idén áprilisban életbe léptetett szigorúbb szabályok már némi reménysugárral szolgáltak abban a vonatkozásban, hogy kormányzataink végre véget szándékoznának vetni az össznépi szembekötősdinek a széles körben elterjedt feketefoglalkoztatás terén. (...)

Mialatt pedig a fogós kérdésre adandó válasz megszületik, az említett törvényjavaslatból láthatóan egymással teljes összhangban készül az állami és az érintett munkáltatói oldal a legkiszolgáltatottabbak, az alkalmi munkások gondjait az asztalról lesöpörni. Ugyanis még a Munkaügyi Központ adatai szerint is legalább másfél milliósra becsült réteg már-már javulónak tűnő helyzetén látszik ismét rontani a tervezet szerint rövidesen bevezetendő napi 500, illetve 1000 forintra csökkentett közteher.

Annak tudniillik, hogy a ma már minimálisan is ötezer forintra rugó napszám után az általános szabályok szerinti háromezer forint helyett csak ezer, vagy pláne ötszáz forint a közteher, a káros hatásait kizárólag és egyedül a teljesen kiszolgáltatott alkalmi munkavállalók fogják látni.

„Ingyen vacsora" ugyanis a szocializmus bukása óta tudhatóan a világon nem létezik, vagyis aki után töredék közterhet fizetnek, annak majdani juttatása, vele együtt szociális biztonsága is az (önmagában sem túl magas) általánosnak is csupán a töredéke lesz.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
martonx
2010. június 20. 21:42
Nem értem Michnai gondolatmenetét. Eddig ugye az volt a baj, hogy ki az az elmebeteg, aki felvesz napszámost mondjuk gyümölcsöt szedni, majd napi 3000 Ft-ot becsenget utána az államnak? Nyilván senki. És ezt saját tapasztalatból mondom, feleségem családjában többen is napszámosként élnek. A napi 500 vagy 1000 Ft-ot még esetleg lesz aki befizeti. Ez miért baj? Amit a sok elmebeteg nem vesz észre, hogy nálunk nem azért nem tartják be a törvényeket, mert a magyarok anarchisták, hanem mert a vízfejű politikusaink betarthatatlan törvényeket hoznak.
extrém először tölts
2010. június 20. 14:06
ez az elmebeteg miért kampányol a baloldalnak?
phaidros
2010. június 20. 13:22
Kérdés hogy ezt az 500-at befizetik-e majd. A 3000-et eddig sem.
nyg
2010. június 20. 12:49
Michnai azt feltételezi, hogy az alkalmi munkavállalók után most szépen befizetik a közterheket. Nem tudom hol él, látott-e valaha alkalmi munkavállalót foglalkoztatókat? Járt-e ilyen helyeken, beszélt-e ilyen emberekkel? Az a gyanúm, hogy nem. Azzal, hogy kevesebb lesz a közteher, nagyobb az esély, hogy egyáltalán befizetik. Ha mindig csak szorítját az adóprést, garantáltan cvsökken az adózók száma és a befizetett adók mennyisége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!