Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

MLSZ-elnök a kispadon, avagy kinevezi-e magát vezetőedzőnek a szakmai igazgató?

2024. április 23. 14:48

Az NB II-ben az utolsó négy mérkőzésén négy vereséget szenvedő BVSC vezetőedzője, Szekeres Tamás benyújtotta lemondását, amelyet el is fogadott a zuglói klub vezetése.

2024. április 23. 14:48
null
Vámos Tamás

Nyitókép, fotó: MTI/Kovács Tamás

Legutóbb, a szintén edzőváltáson átesett, a kiesés rémétől fenyegetett rivális, a BFC-Siófok otthonában szenvedett 1-0-s vereséget a fővárosi klub, és ez már sok volt a korábbi válogatott védőnek, aki a hírek szerint hétfőn már el is köszönt az első csapattól.

Pedig a tavaszi szezont több, mint biztatóan kezdte a vasutascsapat: az első négy hazai meccsét megnyerte! 

Ezt követően került hullámvölgybe, és a korábbi válogatott hátvéd úgy érezte: a bennmaradás kiharcolásához új impulzusra van szüksége az immár kiesést jelentő, 15. helyen álló BVSC-nek. (A létszámcsökkentés miatt ebben az idényben négy csapat búcsúzik a másodosztálytól.)

SZEKERES Tamás
Szekeres Tamás 13 mérkőzésen irányította a BVSC-Zugló együttesét Fotó: mno/Kurucz Árpád

A hírek szerint elképzelhető, hogy ez az „új impulzus” házon belülről érkezik, mégpedig a szakmai igazgató, Kisteleki István személyében, aki a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején már volt a BVSC vezetőedzzője.

A korábbi MLSZ-elnök az első magyar szakemberek között volt, aki a kölni főiskolán is diplomát szerzett,

 és korábban – többek között – a Vasas, az MTK és az Újpest együttesét is irányította, tehát van rutinja és pontosan tudja, mi a teendő egy kiesés ellen küzdő csapat kispadján.

Az újonc BVSC egyébként Urbán Flórián irányításával kezdte meg a bajnokságot, őt követte megbízott vezetőedzőként Kincses Ádám, majd november végétől Szekeres Tamás.

 

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:38
🍓 ️ ­­É­­­r­­t­é­­k­­e­l­­­d­­ ­­­a­ ­s­­­z­­­e­x­i­­ ­­p­u­­­n­c­­i­m­­a­­t­­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­­­.­𝐗­­­𝟏­­­𝟖­­.­­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
altona-2
2024. április 23. 23:14
A szamárszájút ki a fasz eteti még mindíg? Szégyen az enber!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!