Marco Rossi kemény üzenetet küldött, és elmondta, miért nem agyal az Európa-bajnokságon

2024. március 06. 16:16

Hamarosan keretet hirdet labdarúgó-válogatottunk szövetségi kapitánya. Dárdairól, Szalairól és Vancsáról is őszintén beszélt az olasz-magyar szakember.

2024. március 06. 16:16
ROSSI, Marco

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

***

Kereken 100 nap múlva kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság Németországban. A 24 csapatos viadalra sorozatban harmadszor jutott ki Magyarország, a mieink csoportellenfelei Svájc, Németország és Skócia lesznek. Marco Rossi jövő kedden jelenti be, kikre számít az év első két felkészülési találkozóján, március 22-én a törökök, 26-án a koszovóiak ellen a Puskás Arénában. Az 59 éves tréner interjút adott, valamint a közösségi médiában is üzent a játékosoknak.

Dárdai debütálhat

Akik szenzációt szimatolnak, vélhetően csalódni fognak a március 12-i kerethirdetéskor. Korábban már kiderült, hogy Dárdai Pál középső fia, Márton esélyt kap majd a magyar címeres mezben. Marco Rossi – ahogy előzőleg is sokszor – hangsúlyozta, ragaszkodik a válogatási elveihez, és nem tervez különösebb változtatást.

Ezt is ajánljuk a témában

A jelek szerint nem. 

Dárdai Márton lehet az egyetlen újonc, róla egy ideje tudjuk, a magyar válogatott mellett tette le a voksát, örömmel jön közénk. Kíváncsiak vagyunk rá, szeretnénk látni, mire képes a magyar csapat mezében. 

Kétségtelenül sokoldalú játékos, több poszton bevethető, de az elmúlt hetekben sokat beszélgettünk, és egyértelművé vált számomra, a hátvédsor közepén érzi a legjobban magát, ott mozog a legotthonosabban. Aztán előfordulhat olyan szituáció, amikor a középpályán kell vele számolnom, de nálam alapvetően belső védő lesz” – mondta Rossi a Nemzeti Sportnak. A belga másodosztályban remeklő szélsőről, Vancsa Zalánról is beszélt.

„Jó formában van. Tisztában vagyunk a képességeivel, két éve nyáron már bemutatkozott a válogatottban Olaszország ellen, ebből a szempontból ő nem lenne újonc. Az U21-es válogatott alapembere, képben vagyunk vele kapcsolatban, ismerjük. Nem csupán jó játékos, nagyszerű srác is, a jövőben az ő meghívására látok esélyt.

Él a bizalom

Marco Rossi külön kitért a védő Szalai Attila helyzetére, aki a Hoffenheim után a Freiburgban sem játszik. A szövetségi kapitány ugyanakkor kiemelte a ballábas játékos válogatottbeli rutinját.

Valóban gond, hogy Szalai Attila továbbra sem játszik a Freiburgban. Amilyen sok mérkőzés volt a lábában a törökországi időszakában, olyan kevés van most a Bundesligában. De 

jó helyen van, topjátékosokkal tréningezhet együtt, sokszor ez is többet ér, mintha valaki alacsonyabb színvonalú bajnokságban futballozna. 

Ballábas belső védőként itt lesz Dárdai Márton vagy éppen Szalai Gábor is, de kettőjüknek együtt sincs még egyetlen válogatott mérkőzés sem a lábukban, míg Szalai Attilának már több mint negyven. És azt is figyelembe kell vennem, hogy amikor számítottam rá, többnyire jó teljesítményt nyújtott. Jelen állás szerint itt a helye közöttünk.

Üzenet Telkiből

Marco Rossi arról is kérdezték, lesz-e külföldi edzőtábor az Európa-bajnokság előtt. A szövetségi kapitány erre nem lát esélyt, mert az összetartás előtt pihenniük is kell a labdarúgóknak a klubszezon végén. Május 27-én kezdődik a felkészülés Telkiben, ahol jelenleg is a munkára koncentrál.

Hogy őszinte legyek, megpróbálok a napi munkámra összpontosítani. Van teendő, minél szorosabb kapcsolatot ápolni a kerettagokkal, a távolból is motiválni őket, apró célokat kitűzni eléjük, érdeklődni a formájukról, miként érzik magukat a bőrükben. Figyeljük a futballistákat, tanulmányozzuk az új lehetőségeket, és 

természetes az is, hogy az Európa-bajnokság közeledtével emelkedik az adrenalinszint. De ha száz nappal az Eb előtt már azon agyalnék, mi lesz a Svájc elleni nyitó meccsünkön, a találkozó időpontjára teljesen besokallnék

 – fogalmazott a sportnapilapnak Marco Rossi, aki – mint alább láthatják – a közösségi oldalán is üzent.

 

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Takagi
2024. március 06. 17:16
Hajrá Magyarok! Hajrá Rossi!
Halder_1899
2024. március 06. 17:00
HAJRÁ MAGYAROK !!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!