Kutatás: Budapest sokkal többet kínál a munkavállalóknak, mint Brüsszel

2018. december 4. 11:00

A Movinga kutatása azt vizsgálta, hogy melyek azok a városok, amelyekben a leginkább érdemes munkát vállalni. Budapest a rangsorban a középmezőnyben helyezkedik el, maga mögé utasítva Atlantát, Párizst, Zürichet, Hongkongot, vagy az utolsók között található Brüsszelt.

A munkaerő áramlásának fő oka a munkakeresés

A kutatás elsősorban az OECD országokat vette figyelembe, mivel ezekről érhető el a legtöbb hozzáférhető adat. Ezeken túl a listát számos más népszerű munkavállalási célponttal bővítette a német cég.

Az elemzésben három fő szempontot vesznek figyelembe: a város gazdasági erejét, azaz hogy mit kínál a start-upok és a nagyobb vállalatok részére; az életszínvonalat, beleértve a jövedelmeket és az egészségügyi ellátást; illetve a fiatalok, a nők és a külföldiek bevonását a munkaerőpiacra.

E szempontok alapján pontozták a világ nagyvárosait és gyűjtötték össze azt a száz várost, amelyek a legtöbb lehetőséget kínálják a világ munkavállalóinak.

Finn Age Hänsel, a költözködést forradalmasítani igyekvő Movinga igazgatója szerint a digitalizációnak köszönhetően ma a cégek már a világ összes részéről könnyebben bevonzhatják a leendő munkavállalókat, mint a korábbi évtizedekben. Emiatt a tehetségeknek ma több esélyük és lehetőségük van, mint valaha.

A globálisan versengő városok között azonban nem könnyű eligazodni munkavállalóként: vannak olyan óriásközpontok, amelyek nagyon magas béreket kínálnak, miközben ezeket a fizetéseket olykor rendkívül magas adók és egészségügyi kiadások kísérhetik.

Ráadásul az sem biztos, hogy egy város a legkülönbözőbb hátterű tehetségeknek egyaránt képes jó lehetőségeket kínálni. A női karrierlehetőségek ezért olykor korlátozottabbak lehetnek, mint amit első látásra sejtenének a munkavállalók.

Budapest Malmö, Párizs és Zürich előtt

A magyar főváros összesítve az 58. helyen végzett a rangsorban.

Budapest a gazdasági erősségét tekintve azonban már a dobogós harmadik helyen helyezkedik el,

a világ összes nagyvárosa közül egyedül Szingapúr és Berlin tudta megelőzni. A sikert ebben a kategóriában a nagyszámú cégbejegyzésnek (NBR) és a magas foglalkoztatottságnak (TE) köszönhetjük, ami gazdaságilag a harmadik legerősebb várossá teszi a fővárost, már ami a vállalati szektor pezsgését illeti.

Az életszínvonal szempontjából Budapest a rangsor második felében tartózkodik. A megélhetési költségek szempontjából (CL), elég magas 8,10-es pontszámot kapott (5. hely ebben a kategóriában), ahogyan az egészségügyi kiadásokban (HE) is ott van a hetedik helyen, viszont az elemzők szerint a rendelkezésre álló jövedelmek még a világ nagyvárosait tekintve alacsonynak számítanak (DI), illetve a kormány hatékonyságát (GE) tekintve is a lista második felében kap helyet a magyar város.

Budapest még jobb helyet szerezhetett volna a listán, ha a német költöztetési cég szakértői nem „vonnak le pontokat” azért, ha egy városba kevesen vándorolnak be.

E kategóriát a bevándorlási szint (IL) alacsony magyar értéke húzza le. Bár Budapestre viszonylag kevesen költöznek nemzetközi viszonylatban, akik letelepednek, azok képesek is munkát találni. A külföldiek magas foglalkoztatási rátája így ellensúlyozza az alacsony bevándorlást. A helyzet épp ellentétes Brüsszel esetében, amely a rendkívül jelentős bevándorlás miatt kapott nagy pontszámokat, viszont a bevándorlók körében óriási a munkanélküliség.

Budapesten találhatjuk egyébként a nyolcadik legalacsonyabb bevándorlási szintet, Krakkó, Varsó, Pozsony és Brno után. A legmagasabb pontszámot Dubaj és Brüsszel kapta a bevándorlásra.

Érdekesség, hogy a külföldiek foglalkoztatási rátájának negatív rekorderei francia városok:

Lille, Bordeaux, Lyon, Marseille és Nizza rendelkezik a legrosszabb foglalkoztatási rátákkal a külföldiek körében, de Brüsszel is szorosan követi e városokat. 

A fiatalok lehetőségeit tekintve Budapest a rangsor első felében helyezkedik el, megelőzve Frankfurtot, Stockholmot, Varsót, Bécset, Párizst és messze előzve Brüsszelt, Rómát vagy Athént. Emögött az áll, hogy

utóbbi városokban a fiatalok többnyire munkanélküliek, míg Budapesten a fiatalok foglalkoztatottsága magasnak számít.

A fiatalok helyzetét mérő másik mérőszám a startupok száma, amiben a magyar főváros a középmezőnyben található. 

A nők előrelépési lehetőségeit azonban a német szervezet rossznak ítéli meg, bár a nemek közötti béregyenlőtlenség nem rossz és a nők szabadságát sem korlátozzák szabályozásokkal.

Érdemes hozzátenni, hogy Budapest jobb végeredményt ért el, mint az összes listán szereplő francia vagy svájci város. Prága a 40. helyet foglalta el, Varsó pedig három hellyel maradt el Budapesttől, a 61. helyen végezve. Pozsony a 65. helyezett lett. 

A legjobb tíz ország között négy német város is található. Az első ötven város között a legtöbb az Egyesült Államokban található, illetve számos brit várost is láthatunk közöttük. A munkavállalók számára a legkevesebb lehetőséget nyújtó városok Róma, Dubai, Barcelona, Brüsszel és Athén. 

vissza a teljes nézetre