Ünnepi hangulat: minden romániai gyermeknek megtakarítási számlát nyit a román kormány

2018. november 29. 19:35

A román kormány minden romániai gyermek számára a magyarországi babakötvényhez hasonló megtakarítási számlát nyit, amely a szülők és az állam befizetéseit gyűjti össze a felnövő gyermek számára. A 2019-ben induló „Junior Centenar” megtakarítási programról a gyulafehérvári ünnepi kihelyezett ülésén döntött csütörtökön a Dancila-kabinet.

2018. november 29. 19:35
null

Viorica Dancila miniszterelnök a televíziócsatornák által élőben közvetített kormányülésen elmondta: a megtakarítási program a 18. évüket betöltő fiatalok tanulmányainak, pályakezdésének a költségeihez hivatott hozzájárulni.


„Az állam a kincstárban valamennyi 18 év alatti gyermek számára megtakarítási számlát nyit. Ebbe a gyermekek szülei vagy gyámjai fizethetnek be pénzösszegeket, és az állam egy éves díjjal járul hozzá a megtakarításhoz” – magyarázta a miniszterelnök. Mint részletezte: a szülők által befizetett legalább 1200 lejes (84 ezer forint) éves összeg mellé a kormány évi 600 lejt (42 ezer forint) fizet be.

Az így szerzett megtakarításhoz 18 éves korában juthat hozzá a támogatott fiatal. Amint a miniszterelnök hozzátette: a támogatás adómentes, és az állam évi háromszázalékos állandó kamatot biztosít a megtakarításokra.

A csütörtökön bejelentett „Junior Centenar” programot egy későbbi sürgősségi kormányrendelettel készül elfogadni a kabinet. A gyulafehérvári ünnepi kormányülés napirendjén a háborús veteránoknak, rokkantaknak és özvegyeknek járó juttatások jelentős megemelése is szerepelt.

A kormány katonai repülővel utazott csütörtök reggel a centenáriumi ünnepi rendezvényekre készülő Gyulafehérvárra. A miniszterek megnézték az egyesülés szombaton felavatandó emlékművét, és megkoszorúzták Mihály havasalföldi vajda lovas szobrát, aki 1600-ban vonta uralma alá Moldvát és rövid időre Erdélyt is. A román történetírás úgy tekint Mihály vajdára, mint a Romániát ma alkotó történelmi régiók első egyesítőjére.

A kormányt tiltakozók csoportja is várta Gyulafehérváron. A tiltakozók hangosbemondón keresztül követelték Viorica Dancila miniszterelnök és kabinetje távozását, és kifütyülték a minisztereket.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
truthisone
2019. január 29. 22:50
Ideje Romaniaba koltozni Tunya elvtars. Ott tenyleg szebb a jovo.
zakar zoltán béla
2019. január 08. 09:53
Ízlés nagykövet....
Takita
2018. december 23. 00:00
Pontatlan az MTI szövege (már megint!) Vitéz Mihály előbb Erdély fejedelme lett 1599.novemberében. Megválasztották a Gyulafehérvári országgyűlésen. Ezt követően támadt Modvára 1600.év elején .Oka:nagy pénzhiányban szenvedett, és nem tudta fizetni a hadait.Azaz nem a nemzetet egyesíteni ment oda,hanem ,finoman mondva pénzt kipréselni. 1600.május elején lett Moldva fejedelme -négy hónapra. De nem az egész Moldváé , mert az akkori fejedelem Jeremiás végig tartotta magát az ország keleti részén.Mikor Vitéz Mihályt kiverték a lengyelek, Jeremiás ismét egymaga folytatta a fejedelmi tisztséget további öt évig. Tehát kicsit hibás az az állítás, hogy Vitéz Mihály három országot egyesített, mert az utolsót nem teljesen.
3M..
2018. december 04. 21:36
Mi ettől fényévekre vagyunk, pedig épp most van minálunk a családok éve. Jól lemaradtunk, még Romániától is. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!