Óriási egészségügyi béremelés következik

2018. november 29. 19:28

Az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők, egészségügyben dolgozó nem egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkezők béremeléséről döntött a kormány – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Budapesten.

2018. november 29. 19:28
null

Kásler Miklós újságíróknak elmondta: négy év alatt négy lépcsőben emelik a béreket, ez 2022-re 72 százalékos emelést jelent. 2019 júliusától 8 százalékkal, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik a bérük, 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal – ismertette. 

Ez egyébként átlagosan akár évi tíz százalékos reálbér-növekedést is jelenthet.

A béremelésre jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban 79,4 milliárd forintot szán a kormány.

Kásler Miklós beszámolt arról is, hogy a kormánydöntés értelmében 55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat. A miniszter hozzátette, „előrehaladott állapotban” van a kórházak gazdálkodásának, pénzügyi helyzetének áttekintése.

A miniszter közölte továbbá, hogy a kormány elfogadta az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakításának koncepcióját és az öt nemzeti egészségprogramot.

Az alapellátással kapcsolatban Kásler Miklós elmondta, az alapvetés az, hogy a diagnózis szülessen meg már a háziorvosnál, aki az ellátás során használhatja a többi szakvizsgáját, és az elképzelés szerint tevékenységüket járási szinten fogják majd össze.

A diagnózishoz szükséges eszközöket a háziorvosok megkapják, és elektronikus úton lehetőség lesz a leleteket továbbküldeni. „Így nem a beteg utazik a kórházba, hanem a lelet” – mondta.

Kásler Miklós kiemelte, ezzel szorosan összefügg a sürgősségi ellátás átalakítása. Ezen a területen bevezetik az úgynevezett triázsrendszert, amelyben három-öt percen belül elbírálják, hogy milyen szintű ellátásra van szükség. Ennek megfelelően küldik a pácienst a végleges ellátási helyre, ahol az érdemi ellátást tíz percen belül el kell kezdeni.

Szintén bevezetnék a sürgősségi ellátásban az alapellátási egységet, mert a sürgősségi osztályokat felkeresők közül sokan nem sürgősségi ellátási formára szorulnak - ismertette a miniszter.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
útonjáró
2019. május 23. 00:56
nem lesz elég a ballibantaknak... ők sokkal többel emelnének...
VakzKommondor
2019. január 04. 08:34
Senki nem hallgat a varazslatos 8 % os emelèsről, mikor már a régiós társaink is a dupláját keresik az itteni orvos béreknek
Marula
2018. november 30. 18:30
Ez nagyon jó hír, igazán. Remélhetőleg a mostani rendszerbéli problémák is megszűnnek szépen sorban.
gölöncsér
2018. november 30. 18:29
Ismered az ígéret + padlás hasonlatot ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!