Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Nem szabad bocsánatkérésre kényszeríteni a gyerekeket

2018. november 29. 19:40

Bocsánatkérésre utasítani egy gyereket, mielőtt valóban megbánná, amit tett, többet árthat, mint használ – derült ki a Michigani Egyetem kutatóinak tanulmányából.

2018. november 29. 19:40
null

A Merrill-Palmer Quarterly című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány szerint színlelt bocsánatkéréskor épp a gesztus lényege – a megbánás kifejezése és a kapcsolat helyreállítására tett erőfeszítés – veszik el, ezért a gyerekek számára ilyenkor még ellenszenvesebbé válhat a bocsánatkérő személy.


Az egyetem munkatársai megnézték, hogy miként reagálnak a 4-9 éves gyerekek a kortársaik között lezajló három különböző bocsánatkérési forgatókönyvre: a spontán, az utasításra történő, de őszinte, valamint a kikényszerített bocsánatkérésre.

Az eredmények szerint a gyerekek ugyanúgy tekintettek az őszinte bocsánatkérésre, függetlenül attól, hogy az spontán módon, vagy egy felnőtt utasítására történt-e. A kikényszerített bocsánatkérést azonban nem érezték hatékonynak a gyerekek, különösen a 7-9 évesek.

Minden gyerek úgy gondolta, hogy a vétkes fél rosszabbul érezte magát a bocsánatkérés után, mint előtte, de a 7-9 évesek szerint a bocsánatkérésre kényszerített gyerekek rossz érzései inkább a büntetés lehetőségéből fakadtak és nem a bűntudat dolgozott bennük.

A gyerekek mind úgy gondolták, hogy az áldozatok jobban érezték magukat, miután őszintén bocsánatot kértek tőlük, ám a kikényszerített, nem őszinte bocsánatkérést rossz érzésekkel fogadták.

„Ha bocsánatkérésre kényszerítjük a gyerekünket, az visszafele fog elsülni. A gyerekek számára nem szimpatikus egy ilyen bocsánatkérő” – mondta Craig Smith, a tanulmány egyik készítője.

„Amikor a gyerek lenyugodott, segítsünk neki megérteni, hogy mit és miért érez a másik személy” – magyarázta a szakember. Hozzátette: „a bocsánatkérés csak az egyik lehetőség, de még sok más út létezik. Kutatások bizonyítják, hogy még az óvodások is értékelik, amikor egy bajkeverő társuk tettekkel próbálja jóvátenni korábbi vétségét. A tettek néha erősebbek a szavaknál”.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. január 08. 09:53
DE!
Megtalálta
2018. december 10. 19:28
Etessétek anyátok ezzel a tanulmánynak hazudott SJW szarral.
I_Isti
2018. december 07. 14:38
"Hogyan neveljünk pszichopatákból álló társadalmat" című műsorunkat látták élőben.
Zsusztina
2018. december 07. 14:38
Ha munka után fizetést kapsz vagy valamilyen termékre garanciát, az nem egyszerűen kényszer, hanem jog. Ha egy gyerek bocsánatot kér, azt nem azért teszi, mert a sértett félnek joga van erre. Ne kavarj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!