Kiderült, mi húzta a harmadik negyedévben is szárnyaló beruházásokat

2018. november 29. 19:24

A munkaerőhiány a termelékenység javítására ösztönzi a cégeket, amihez beruházások szükségesek. Emellett az uniós források felhasználását és az ingatlanpiac lendületét is kiemelték elemzők a beruházások dinamikus harmadik negyedévi növekedésének legfontosabb tényezői között. A kilátásokat tekintve is derülátók a vállalatok beruházási hajlandóságából kiindulva.

2018. november 29. 19:24
null

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentése szerint

a harmadik negyedévében 22,1 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a második negyedévi 15,3 százalékos növekedés után.

Az év első három negyedévében 16,9 százalékos volt a beruházások növekedése a tavalyi év azonos időszakához képest. A vállalkozások körében 13,1, a költségvetési szerveknél pedig 35,0 százalékkal emelkedett a fejlesztések volumene.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint már a harmadik negyedéves előzetes GDP-adat alapján számítani lehetett arra, hogy gyorsuló növekedést mutatnak a beruházások. A növekedés részben az uniós forrásokon alapuló fejlesztéseknek, az állami beruházásoknak köszönhető, de az ingatlanfejlesztések, ezen belül a lakásberuházások is segítették. A bővüléshez hozzájárult a több ágazatot sújtó munkaerő- és kapacitáshiány is, sok vállalat ugyanis korszerű gépek üzembe állításával igyekszik pótolni a hiányzó munkaerőt. Bár az állami szféra dominálja a növekedést, a költségvetési beruházások növekedési üteme lassult az előző két negyedévhez képest, míg a vállalkozásoknál gyorsult. 

Németh Dávid az idén összességében 18-20 százalékos növekedést vár a beruházásoknál. Jövőre viszont lassulás várható, a kérdés, hogy az idei kimagasló tempóból mennyi marad. Arra lehet számítani, hogy az őszi önkormányzati választásokig pörgés lesz a beruházásoknál, a legtöbb fejlesztést várhatóan igyekeznek majd addig átadni a beruházók.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője rámutatott: a szinte minden ágazatban megfigyelhető beruházási boomnak köszönhetően

az előző évi magas bázis ellenére is szárnyalnak a beruházások. A harmadik negyedévben már elindult az irodaátadási hullám, a negyedév során 110 ezer négyzetméternyi irodát adtak át, ami mintegy húszszorosa az egy évvel ezelőttinek, míg további 460 ezer négyzetméternyi iroda van fejlesztés és kivitelezés alatt. A következő negyedévek során a lakásátadási hullám felfutása is várható, így ez az ágazat továbbra is kiemelkedően teljesíthet.

A kilátásokat illetően felhívta a figyelmet, hogy az uniós beruházások túlnyomó része még a következő években valósulhat meg. A beruházásokat szintén húzzák további feldolgozóipari, döntően járműgyártással kapcsolatos beruházások is. A vállalatokat pedig technológiai, automatizálási, digitalizációs beruházásokra ösztönözheti a munkaerőhiány, valamint a bérköltségek várható további jelentős emelkedése.

Egyes felmérések szerint a vállalatok beruházási hajlandósága soha nem volt annyira erős, mint jelenleg, amit a dinamikus vállalati hitelezés is tükröz.

Mindezek hatására Suppan Gergely idén 16 százalék közeli növekedésre számít a tavalyi 23,3 százalék után.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jolly77
2018. november 30. 12:28
Eu-s pénzek és munkaerőhiány... hát, ezt a receptet kár leírni.. senki sem vágyik rá, hogy ilyenek pörgessék a gazdaságát
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!