Trump elmondta a General Motorsnak, hogy az amerikai helyett a kínai gyárat kellene bezárniuk

2018. november 28. 12:40

Fontolgatja a General Motorsnak (GM) nyújtott állami szubvenció megvonását – jelentette be Twitter-bejegyzésében kedden Donald Trump amerikai elnök a vállalat amerikai gyárbezárásaira reagálva.

2018. november 28. 12:40
null

„Az Egyesült Államok megmentette a General Motorst, és ez a köszönet érte! Majd most megvizsgáljuk, hogy megvonjuk-e a GM-nek nyújtott valamennyi támogatást, beleértve az elektromos autók gyártásához nyújtott támogatást is” – írta az elnök. Hozzátette: „azért vagyok itt, hogy megvédjem Amerika dolgozóit”. 

Trump több mikroblog-bejegyzésben is kifejezte elégedetlenségét, amióta hétfőn Mary Barra, a GM elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a kanadai üzemük mellett öt gyárat bezárnak az Egyesült Államokban is. Az elnök külön nehezményezte, hogy a Kínában és Mexikóban lévő üzemeit a GM nem zárja be. 

Larry  Kudlow, a Fehér Ház Gazdasági Tanácsának vezetője percekkel Trump Twitter-bejegyzése előtt a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elnöki hivatal már vizsgálja a szubvenciók megvonásának lehetőségeit és nemsokára újabb bejelentések várhatóak. 

Mary Barra hétfőn jelentette be, hogy a vállalatbirodalom 14 800 munkahelyet szüntet meg, és ennek érdekében bezárja kanadai és egyesült államokbeli gyárait. Az amerikai gyárbezárások a michigani, az ohiói és a marylandi üzemeket érintik. Donald Trump hétfőn a The Wall Street Journal című lapnak adott interjújában is kitért a legnagyobb amerikai autógyár terveire és elmondta: vasárnap beszélt az elnök-vezérigazgatóval és közölte vele, hogy inkább Kínában kellene bezárni az üzemet, és Ohióban újat nyitni.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kizökkentidő
2018. november 30. 15:51
Soha egyik világbirodalom sem volt és lesz korrekt a világ többi részével szemben.
Robur
2018. november 30. 06:28
Mire föl jár a GM-nek támogatás. Mire föl jár bárkinek? Oldja meg mindenki a maga problémáját.
kizökkentidő
2018. november 30. 06:28
A kinaiak sem fognak örökké gombokért dolgozni. Egyébként meg praktikusabb egy egy új kontinensen autógyárat építeni, mint a kész terméket milliószámra kiszállítani. (az ázsiai cégek sem tesznek másként)
KannibálTatárÚr
2018. november 30. 06:27
Há', majd ha az amerikai melós kínai fizetésért fog dolgozni, akkor nem zárják be az amerikai gyáraikat. Ezt a ZUSA már akkor elkúrta, amikor beengedte az olcsó japán autókat. Azóta a helyzet fokozatosan, de biztosan romlik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!