Ilyen új magyar gazdaságpolitikát képzeltek el az '56-os forradalmárok

2018. október 30. 20:38

A forradalom 13 napjának dokumentumait vizsgálva egyfajta, az átmenet időszakában jelentős külföldi kölcsönökkel támogatott vegyes gazdaságot képzeltek el a forradalmárok. Ebben megmarad az állami szektor túlsúlya, de már jelentős teret kap a magánkezdeményezés és a „szociális érdekből korlátozott” magántulajdon is, ami azonban „a dolgozó népet nem zsákmányolhatja ki.” A magánkereskedelem és a magánkisipar felszabadítása pedig a piaci verseny azonnali megjelenéséhez vezetett volna. Verebics János írása.

2018. október 30. 20:38
null
Verebics János

A rendszerváltás óta 1956-ról szóló könyvtárnyi irodalom viszonylag kevés figyelmet szentelt a gazdaságpolitika kérdéseinek. Nem véletlenül: az események véres forgataga, a folyton változó helyzet sem a kormánynak, sem a szerveződő új hatalmi centrumoknak, sem az október 30. után megalakuló-újraalakuló politikai pártoknak nem adott lehetőséget gazdaságpolitikai, gazdaságfejlesztési elképzeléseik markáns megfogalmazására. A korabeli dokumentumok, politikai nyilatkozatok alapján azonban kirajzolódnak legalapvetőbb jellemvonásai.

Azt, hogy az 1956 nyaráig követett gazdaságpolitikával gyökeresen szakítani kell, hogy alapvető változásokra van szükség, a fennálló hatalommal szembeforduló erők már a forradalom első pillanatában megfogalmazták. A MEFESZ, a forradalmi ifjúsági szervezet a Műszaki Egyetemen 1956. október 22-én megtartott diákgyűlésének 16 pontos követelései között a politikai szabadságjogok, a kormányátalakítás, az általános, egyenlő és titkos választások megtartása mellett ott szerepelt az „egész magyar gazdasági” élet szakemberek bevonásával történő átszervezése, „a tervgazdaságon alapuló egész gazdasági rendszer” „a hazai adottságok és a magyar nép létérdekeinek” szem előtt tartásával való felülvizsgálata, a beszolgáltatási rendszer azonnali eltörlése is.

Bizonyos engedményekre az eseményektől megrettent pártvezetés nyitottnak mutatkozott: Gerő Ernő, az MDP Központi Vezetőségének első titkára október 23-án este elmondott rádióbeszédében kilátásba helyezte a második ötéves terv irányelveinek felülvizsgálatát, csakúgy, mint a mezőgazdasági politika „alapos vizsgálatát” – mindezt azonban szigorúan „a szocializmus építésének” keretei között, a fennálló rendszert esetleg megjavítva, de meg semmiképpen sem változtatva. 

Nagy Imre, az ország „a Magyar Dolgozók Pártja és az Elnöki Tanács bizalmából” kinevezett új miniszterelnöke másnapi „szózata” is ezt a korrekciós vonalat erősítette meg. A „kommunisták vezette kormány” a magyar népre támaszkodva legalapvetőbben a „közélet széles körű demokratizálását”, a szocializmus építésében „nemzeti sajátosságainkat figyelembe vevő magyar út” megvalósítását, a „dolgozó tömegek életkörülményeinek gyökeres megjavítását” tűzte céljául –kibontása a kilátásba helyezett kormányprogramra várt, amelyet az Országgyűlésnek kellett volna megvitatnia.

Budapest, 1956. október 28. A Minisztertanács elnökségi ülése a Parlamentben. Nagy Imre (k) miniszterelnök, a Minisztertanács elnöke tájékoztatja a minisztereket, mellette Dobi István (b), az Elnöki Tanács Elnöke és Tildy Zoltán (j) államminiszter látható. MTI Fotó: Bojár Sándor


Az október 25-én az MDP Központi Vezetősége által megválasztott új első titkár, Kádár János első rádióbeszédében szintén nem hagy kétséget arról, hogy „a dolgozó nép, a munkásosztály, a parasztság népköztársaságunkban megtestesült hatalma számunkra szent, és szent kell hogy legyen mindenki számára, aki nem kívánja vissza népünk nyakára a régi igát, a tőkéseket, a bankárok, a nagybirtokosok uralmát.” Ezt erősíti meg majd a Központi Vezetőség október 26-i nyilatkozata is, kiemelve, hogy a KV és kormány ugyan „a szocialista demokrácia talaján áll, de ugyanakkor „szilárd elhatározása, hogy megvédi népi demokráciánk vívmányait és nem tágít a szocializmus ügyétől.” 

Október 28-án a miniszterelnök a fegyveres felkelők legfontosabb követeléseinek (szovjet csapatok kivonása, az ÁVH feloszlatása stb.) teljesítését kinyilvánító rádióbeszédében újabb részleteket fed fel „a hazánkban a szocializmus alapját képező demokratikus gazdasági, társadalmi politikai életünk kibontakoztatását” biztosítani kívánó gazdasági-szociális programjából. A „régi, jogos követelések, kérelmek” orvoslását ígéri: a bér- és normakérdés rendezését, a minimális bérek alsó határának és a legalacsonyabb nyugdíjaknak növelését, a rendkívül súlyos lakáshelyzet javítását, az állami, szövetkezeti és magánkezdeményezéssel megvalósuló lakásépítés támogatását, az üzemi demokrácia kiszélesítését, a mezőgazdaságban a termelőszövetkezeti mozgalom és tagosítások során elkövetett súlyos törvénysértések orvoslását, a termelés fellendítését, a „termelőszövetkezeti és egyéni gazdaságok termelékenységének felvirágoztatását.”

Tildy Zoltán, már államminiszterként október 28-án ugyancsak a régi, „a néptől és e nemzedéktől túlzott és sokszor elviselhetetlen áldozatokat követelő” gazdaságpolitikával való teljes szakítást ígéri. Mindez azonban nem járt volna együtt a tulajdonviszonyok visszarendeződésével: a forradalom első napjaiban sorra alakuló munkástanácsok legtöbbje éppúgy kiáll a földreform, az államosított bankok, bányák és gyárak „visszaadása”, a restaurációs kísérletek ellen, mint sok forradalmi bizottság. 

Budapest, 1956. október 28. A Magyar Rádió hírszerkesztése a Parlamentben. Tildy Zoltán államminiszter nyilatkozata a rádióban. 
MTI Fotó: Bojár Sándor

 

A forradalom első hetében nem a tervgazdálkodással való azonnali szakítás tehát a cél, hanem a rendszer megreformálása, korrekciója:

a nehézipar egyoldalú és esztelen fejlesztése helyett pl. a mezőgazdasági gépgyártás előnyben részesítése, az állami nagyipar mellett a magánkisipar lehetőségének és az ipari szövetkezetek autonómiájának biztosítása. A magántulajdon lesz az alapja az új parasztpolitikának is: ennek alapját az 1945-ös földreform utáni tulajdoni viszonyok elfogadása („törvényességének elismerése” – Petőfi Párt) képezi: erre alapozva „kell biztosítani a paraszti gazdálkodás teljes szabadságát és a földtulajdonhoz való jogát”, „a paraszti termelés szabadságát” (Magyar Parasztszövetség). Nem a termelőszövetkezetek azonnali feloszlatása, az állami gazdaságok vagyonának szétosztása a cél (bár megjelennek ilyen vélemények is), hanem a szövetkezeti szabadság, az önkéntesség elvének biztosítása: ez elsősorban a veszteségesen működő szövetkezetek felszámolását, s a „közösbe” bevitt vagyon kiadása mellett a kilépés jogának elismerését jelenti. 

Október 30-án formálisan is megszűnik az egypártrendszer: a nemzeti kormány „az ország életének további demokratizálása érdekében a kormányzást az az 1945-ben újjászületett koalíciós pártok demokratikus együttműködésének alapjaira helyezi” (Nagy Imre). A „koalíciós erők”, „politikai tényezők” között egyetértés van abban, hogy nincs lehetőség „az elmúlt korszak rendszereinek visszaállítására” (Ravasz László református püspök). A régi világról nem érdemes álmodni sem: „a grófok, bankárok és kapitalisták világa végérvényesen lezárult” (Kovács Béla, Független Kisgazdapárt): sem az „úri Magyarországot”, sem „Rákosi és Gerő rémuralmát” (Féja Géza, Petőfi Párt) nem kívánják visszaállítani. Az új, forradalmi Magyarország a szocialista vívmányokból és a mostanig elért eredményekből „meg fogja tartani mindazt, ami a szabad, demokratikus, szocialista országban felhasználható és felhasználandó, a nép ezirányban kifejezett akarata alapján” (Farkas Ferenc, Petőfi Párt) –

„a jövendőbeli Magyarország szocialista jellegű állam lesz” (Kéthly Anna, Szociáldemokrata Párt).

Budapest, 1956. október 31. Újjáalakul a Független Kisgazda és Polgári Párt. Tömegesen lépnek be az új kisgazdapártba.
MTI Fotó: Fényes Tamás


Ezt erősítette meg Mindszenty József hercegprímás az 1956-1990 közti hazai történetírás által sokszor, de mindig eltorzítva idézett, november 3-i „a világhoz és a magyar néphez” intézett rádiószózata is. 

A prímás beszédében nem csak azt emelte ki, hogy a katolikus egyház – ahogy a Püspöki Kar közös körlevele azt már 1945-ben kinyilvánította – „nem helyezkedik szembe a történelmi haladás igazolt irányával”. Tovább is lépett: a „tennivalók tárgyi foglalatát”, a nemzet jövőképét is megfogalmazta. „Jogállamban élünk, osztály nélküli társadalomban, demokratikus vívmányokat fejlesztünk, a szociális értékektől helyesen és igazságosan korlátozott magántulajdon alapján állunk, kizárólag kultúrnacionalista szellemű nemzet és ország akarunk lenni. Ez akar lenni az egész magyar nép.” Ebben a beszédben Mindszenty nem az egyházi nagybirtokok visszaadását követelte, nem egy „ordító, minden eddiginél véresebb ellenforradalom mellett” agitált, hanem „a keresztény hitoktatás szabadságának azonnali rendezését, a katolikus egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtójának visszaadását” várta el joggal.

Az október legvégén-november első napjaiban sorra alakuló katolikus pártok és szervezetek némelyike (Keresztény Demokrata Párt, Keresztény Magyar Párt, Demokrata Néppárt) ugyan felvetette az államosítások részleges felülvizsgálatának kérdését, ez azonban csak a kis- és középipari kereskedelmi üzemek és az 50 holdig terjedő földek tulajdonosainak a tartalékföldekből való visszaadására terjedt volna ki. Felmerült az 1946-1948 közötti államosítások utáni, akkor a törvényekben kilátásba helyezett, azóta is rendezetlen kártalanítások kérdése is.

Ami a forradalom 13 napjának dokumentumait vizsgálva kirajzolódik, egyfajta, az átmenet időszakában jelentős külföldi kölcsönökkel támogatott vegyes gazdaság képe,

ahol ugyan megmarad az állami szektor túlsúlya, de már jelentős teret kap a magánkezdeményezés és a „szociális érdekből korlátozott” magántulajdon is, ami azonban „a dolgozó népet nem zsákmányolhatja ki.” A nagy termelőüzemek népi (állami) tulajdona fennmarad, ám azok irányítása, igazgatása az autonóm, szabadon választott önkormányzatokra, a munkástanácsokra száll át, melyekre „a nép igazi javának meghatározása” tartozik. A „bürokratikus kötöttségek felszámolása” elsősorban a direkt tervgazdálkodás távlati megszüntetésével, vagy legalábbis erőteljes fellazításával jár együtt, a magánkereskedelem és a magánkisipar felszabadítása pedig egyfajta piaci verseny azonnali megjelenésével.

A mezőgazdaságban ismét a föld magántulajdona válik meghatározóvá, de nincs visszatérés az 1945 előtti nagybirtok-rendszerre – a paraszt maga döntheti el, hogy földjét egyénileg műveli, vagy a szövetkezés valódi szabadsága alapján másokkal együttesen. Az egyéni kisgazdaságok továbbfejlődésének fő iránya a Somogyi Imre által már 1942-ben felvetett, a belterjes mezőgazdasági és kertészeti művelésre építő „kert-Magyarország”, mely messzemenő állami támogatásokkal, hosszúlejáratú hitelekkel, műtrágya, kisgépek biztosításával valósul majd meg. Helye van és marad a szövetkezeteknek is: a nagyüzemi mezőgazdaság fejlesztése azonban a szovjet mintával szakítva a nyugat-európai és Egyesült Államok-béli tapasztalatokra támaszkodva kell, hogy folytatódjék. 

Mindez 1956 őszén nem válhatott valósággá: a történelem, a szovjet fegyverek közbeszóltak, a forradalom és szabadságharc véres eltiprása véget vetett annak a „dicsőséges harcnak, melyben osztály-és felekezeti különbség nélküli részt vett az egész magyar nép” (Bibó István, 1956. november 4.), s véget vetett „a szociális értékektől helyesen és igazságosan korlátozott magántulajdon” talaján álló piacgazdaságra való áttérés folyamatának is. 
 

Verebics János a Neumann János Egyetem docense.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. december 05. 17:14
Nem volt idő gazdasági programra. Azzal, hogy többpártrendszerben gondolkoztak a háború utáni legerősebb párt a Kisgazdapárt programja lehetett volna az elképzelésük. De ez is csak fikció.
annamanna
2018. november 07. 16:24
Te nem értesz semmit. Azon dühöngtem, hogy a Gigerli Cselék már osztogatták egymásnak a Keresztény Demokrata Párt, Keresztény Magyar Párt, Demokrata Néppárt stb elnöki meg főtitkári pozícióit, és azt lesték, hogy a nemecsekernők majd elvégzik a piszkos munkát és lesznek szívesek vérüket áldozni az elnök meg főtitkár urakért, akik ugyanúgy totál semmibe vették és lekezelték volna a prolikat, ha hatalomra jutnak, ahogyan valóban semmibe vették és lekezelték a prolikat, amikor hatalomra jutottak! Antall Józsefnek utólag is volt annyi vastag bőr a képén, hogyaszongya: Teccettek volna forradalmat csinálni! És kik szívták meg az egész rendszerváltást? Hát a prolik. Akik közül egy csomó nyomorult alkesz kint tengődik az utcán, és a rendőrök maszkban és kesztyűben fogdossák össze őket! A nemecsekernőket, csupa kisbetűvel! A proli Pruck Pál nevét is átírta Dózsa Lászlóra! A hálás utókor! Mégis hogy a p*-ba képzelték ezt, de tényleg? Kikiáltják az ország függetlenségét meg semlegességét, de a hadseregnek nem adják ki az utasítást, hogy harcoljon a szovjet elvtársak ellen? Nem mintha bárkinek is a halálát kívánnám, de mégis ezt hogy képzelték?? Toppantanak a lábukkal, és itt szabadság lesz? Meg a Nyugat a hibás? Mer' ők kérték, de nem jöttek segíteni? Pártokat ráértek alapítani, gazdasági terveket kovácsolni, de a néphadseregnek nem értek rá szólni, hogy helló fiúk, helló, lányok, dologra? Komolyan mondom, ilyen agyalágyult országot. Csupa Gigerli Csele lakja, akik mind elnökök akarnak lenni, de izibe. Nem is érdekli őket, hogy a nemecsekernő hogy hajtja ki nekik a szabadságot, de ők máris osztogatják a pozíciókat.
annamanna
2018. november 05. 13:06
Erre mondják, hogy álmodik a nyomor. Meg hogy sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. Ezek az emberek, akik már pártokat szerveztek meg a gazdaság átalakításáról álmodoztak, arra nem gondoltak, hogy meg kéne fogni a puskát is, ha tényleg önálló országot akarnak? Vagy arra számítottak, hogy a szovjet hadsereget majd kikergetik nekik a prolik? Pesten a munkáskerületekben voltak a legnagyobb harcok, tényleg leginkább a prolik voltak azok, akik úgy gondolták, hogy csak a láncaikat veszíthetik. Pont azok, akiknek a legkevesebb közük volt újfajta gazdasági rendszer bevezetéséhez. Egy komment innen: https://www.youtube.com/watch?v=aVfUixwHYtM "Hány magyar harcolt, 10.000? Inkább kevesebb. A többi tízmillió otthon bujkált. Tragikomikus, hogy most az unokáik erre büszkék. Azonkívül a 200 ezer fős magyar Néphadsereg zömében végignézte a történteket. Más kérdés, hogy ha beavatkoznak, akkor sokkal több becsületes halottunk lenne, de az eredmény akkor sem változik." De ki tudja, mégis... mi lett volna, ha mind a 200 ezer akkori magyar katona nekimegy a szovjeteknek? Csakhogy nem tették. Új pártokat bezzeg nem voltak restek gründolni, munkástanácsok, gazdasági tervek.... az könnyen megy. "everybody's just walkin' around head in the clouds, we won't awake until we're dead in the grave By then it's too late" https://www.youtube.com/watch?v=TLSEj1_ZxAA
elcomandante
2018. november 05. 09:15
Az első két hozzászóló, "Annamanna" és az "Öreg" , láthatóan képtelenek ( vagy nem akarják) felfogni az írás értelmét. Azt ugyanis, hogy az 56-os felkelők ( köztük Annamanna "prolijai" és a Nagy Imrét az Öreggel együtt hallgató tömeg) határozottan elutasították azt az aljas és embertelen kizsákmányoló rendszert, melyet a "rendszerváltásnak" nevezett kapitalista restauráció óta reánk lőcsöltek a magyar tőkések és nyugati tőkés gazdáik. Amit ezek az említett gazemberek tesznek, az tehát 1956 szellemének teljes megcsúfolása és megtagadása. Még hozzá, sajnos, az értetlenségbe , butaságba, öncsalásba és patalogikus szoializmus-ellenességbe süppedt Öregek és Annamannák szégyenteljes közreműködésével...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!