Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Hogyan kell válsághelyzetben kommunikálni?

2018. október 30. 23:30

A Ford titokban kiszámolta, hogy az egyes halálesetek előreláthatólag mekkora összeggel rövidítik meg a céget, és arra jutottak, hogy mintegy 180-180 halott és sérült esetében még megéri fizetni a kártérítést. Interjú.

2018. október 30. 23:30
null
Bőhm Kornél

„A nagy nyilvánosság előtt zajlanak a termék-visszahívások is, ami rendszerint annak a következménye, hogy a cég hibás terméket hoz a forgalomba. Ilyenkor hogyan érdemes kommunikálni?

A termékvisszahívás nagyon kritikus pillanat minden cég életében. Rendkívül sokba kerül és nagyon nehéz megszervezni, miközben komoly reputációs kockázattal jár, főleg ha tömegtermékről van szó. Éppen ezért részletekbe menően szabályozzák, mikor kerülhet erre sor. Két éve a Mars cég 55 országból hívott vissza csokoládészeleteket, mert valaki műanyagdarabot talált az egyik termékükben.

Elképesztő mennyiséget kellett visszahívni, ezért a gyárnak komolyan mérlegelnie kellett, hogy az egy-két bejelentett hiba csak elszigetelt jelenségre utal, vagy tényleg egy teljes termékcsaládot érint. Miután eldöntötték, hogy kerül, amibe kerül, de a fogyasztók egészsége, biztonsága fontosabb, nagy hírverést is kellett csapniuk, hogy mindenki tudomást szerezzen a problémáról. Ám vannak olyan gyártók, amelyek inkább hallgatnak a hibáról. Az egyik legsötétebb termék-visszahívásos ügy a Ford autógyárhoz fűződik.

A hetvenes években az amerikai cég piacra dobta a Ford Pintót, amelyről hamar kiderült, hogy életveszélyes, baleset esetén könnyen kigyulladt.

A Ford titokban kiszámolta, hogy az egyes halálesetek előreláthatólag mekkora összeggel rövidítik meg a céget, és arra jutottak, hogy mintegy 180-180 halott és sérült esetében még megéri fizetni a kártérítést.

Vagyis szerintük olcsóbb volt »bevállalni« néhány halálos balesetet, mint visszahívni többmillió autót, és kicserélni bennük egy néhány dolláros alkatrészt. Végül lebuktak, a javításokat el kellett végezniük, és hatalmas anyagi valamint presztízsveszteséget szenvedtek el.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakutya Bobber
2019. január 03. 17:02
Ja, ezeknél is a legfőbb érték az ember, mint a komonistáknál.
szemlelo
2018. november 24. 21:42
A tradícionális német cégeknél nem szokás a visszahívás. Inkább "elkommunikálják" a következő típusváltásig. A VW dízelbotrányt sem Európában, hanem Amerikában fedezték fel és Európában még a mai napig egy cent kártérítést sem fizettek. A Németországban hivatalosan elindított (valójában még a jogi viták miatt egy lépést sem megtett) "javítási akciót" is a Minisztérium nyomására hirdették meg és (egyelőre) csak Németországra vonatkozik.
gacsat
2018. november 03. 21:53
Az a Ford semmivel sem volt veszélyesebb a többi autónál.
atila68
2018. november 02. 23:35
Fight Club. Tessék szépen megnézni az ide vonatkozó részt. Mikor a saját zsírjában megsült sofőr olvadt nyloningéről beszélget a főhős az több mint tanulságos. Amiről a szerző ír az köztudott vagy húsz éve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!