Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ed Sheeran több adót fizetett 2017-ben, mint az Amazon vagy a Starbucks

2018. október 30. 22:01

A popsztár közel egymillió fonttal fizetett több adót a brit költségvetésbe, mint a kereskedelmi óriások. Bár kevesebbet keresett a zenélésből, mint amennyi a két nagy cég profitja volt, a befizetett adója mégis több lett, mint amit a két multi fizetett.

2018. október 30. 22:01
null

Ed Sheeran 5,29 millió fontot adózott, ami több, mint az Amazon 4,5 milliós vagy a Starbucks 3,3 milliós befizetése. A Starbucks azzal védekezik, hogy leányvállalatai együttesen valójában több adót fizettek be, mint a brit cég (a Starbucks Coffee Company Limited), csupán a nehezen átlátható cégszerkezet téveszthette meg a közvéleményt.

Ed Sheeran 2017-ben több, mint 27 millió fontos profitra tett szert, míg a Starbucks 162 milliós profitot szerzett.

A zenész korábbi interjúkban egyébként bevallotta, hogy a pénzt gyorsan elkölti

és nem tartja túl fontos dolgonak az életben.

A 27 éves zenész egyébként majdnem kétszer annyi idős, mint a Facebook, de az Amazonnál is idősebb, így lehet, hogy egyszerűen csupán felelősségteljesebben gondolkodik már a közteherviselésről. Ed Sheeran ismert jótékonykodásairól is, de ezúttal a brit költségvetést is jelentős összeggel támogatta.

Eközben például a Facebook 1,3 milliárd fontos brit bevételéből csupán 15,8 milliót adózott. A végső, további kedvezmények után figyelembe vett adófizetésük pedig az összes brit bevételük alig egy százaléka volt.

Mindez nem meglepő, hiszen a globális multinacionális vállalatok sok esetben igyekeznek elkerülni az adózást. Tavaly Magyarországon elsőként a Makronóm számolt be arról, hogy a Google és a Facebook már a NAV szégyenlistájára is felkerült.

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Laci bá
2019. augusztus 08. 22:24
Hagyjuk az Orbánt vazze, Zoknival együtt, mindketten be vagytok kattanva. Most nem róla van szó a cikkben. Emiatt a fixációtok miatt olyan nevetséges az egész ellenzék, ellenzéki sajtó stb. Nem veszitek észre?
12345
2019. augusztus 08. 22:23
A mai világ azt mondaná Ed Sheerenre, hogy egy balek. Én azt mondom, hogy egy normális, egészséges gondolkodású ember. Ami manapság ritkiság és megbecsülést érdemel legalábbis az alapján amit tudok róla (a cikken és kommenteken túl nem sokat)
nemecsekerno_007
2019. augusztus 08. 22:23
Jaja ez gyönyörű történet :)))))) Az ún. "ballib" agybajosok védik a nagy tech cégeket, közben meg támadják az egykulcsos SZJA-t :)))))) Mer' nyílván ha 300 ezer bevételem van, akkor legalább 200-at be kéne fizetnem a közösbe. Mer' különben csak egy egoista, kapzsi g@ciláda vagyok és még a hajléktalanokat se sz@pom le suttyomban......
airmax
2019. augusztus 08. 22:21
Végre eljutnak ezek a hírek az emberekhez a megfelelő narratívában... Itt kell keresni a lényegét annak, hogy miből el luxemburg olyan jól, egyaltalan hogyan lehet egy cég milliárdos nagyvállalat... A képlet egyszerű, ha kevesebb (adófizetési) költség jón le a bevételből nagyobb lesz a profit... A kis és közép vállalkozások nem tudnak kibújni az adózás alól, jól megfogható telephellyel adózási szabályokkal vannak megáldva... Szemben a haladó 21-ik századi modern globalista cégekkel... ide könyvelnek, oda könyvelnek, kreatív cég struktúrát hoznak létre (21-ik századit, nem ozsdit) és annyit csalnak ami képükre ráfér... Ezert kell a nemzetállamokat kinyírni, nehogy belepiszkítsanak a szent bizniszbe valami "diktatórikus" adóztatással... Itt kell keresni a lényegét a Sargentini jelentésnek, és a többi Magyarország ellen való EU támadásnak... diktatorozasnak... Putyin-tol Erdogan-ig... Minden támadásnak ez az alapja... Eltakarítani a nemzetállamokat a szent biznisz útjából... Ennyi ... ezért adódik az ilyen helyzet hogy a pop srác többet adózik a multiknál...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!