Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Törökországba költözteti a Negro gyártását Győrből a Mondelez, bezár a cukorkagyár

2018. szeptember 24. 08:38

A snackgyártó Mondelez International vállalat áthelyezi a Negro cukorkák gyártását a törökországi Gebzében található üzemébe jövő év június végéig, ezzel megszűnik a Győri Keksz Kft. által üzemeltetett cukorkagyár működése Győrben – tájékoztatta a Mondelez Hungária Kft., valamint a Győri Keksz Kft. kommunikációs tanácsadója csütörtökön az MTI-t.

2018. szeptember 24. 08:38

Kertész Péter elmondta, hogy az üzemben dolgozó 35 embert csütörtökön értesítette a gyár vezetősége a döntésről. Október végéig pedig befejeződik a Halls cukorkák gyártásának áttelepítése a cég új cukorka- és rágógumigyártó üzemébe, a lengyelországi Skarmibierzbe, amelyet 2016 év elején jelentettek be. 

A kommunikációs tanácsadó emlékeztetett, hogy 2016 közepén kezdte meg a tárgyalásokat a potenciális vevőkkel a Mondelez International csoporthoz tartozó Győri Keksz Kft. a Negro és vele együtt az azt gyártó győri bázis eladásának ügyében, amelyek sikertelenek voltak, mert nem találtak olyan vevőt, amely biztosítani tudta volna az üzem és a Negro márka hosszútávon is fenntartható működését és növekedését.

A cég vezetősége megkezdte a tárgyalásokat a szakszervezettel, reményeik szerint november végéig sikerül „tisztességes és méltányos szociális megállapodást létrehozni”. A cég minden segítséget megad munkavállalóinak, hogy a régióban ismét el tudjanak helyezkedni – mondta. 

Hangsúlyozta: a cukorkák minőségére nincs hatással a gyártás áthelyezése. A Gebzében található gyár a vállalatcsoport egyik legtapasztaltabb cukorkagyártó létesítménye, az áttelepítést követően a Negro fenntartható módon versenyképes marad – fogalmazott. 

A Mondelez Hungaria Kft. a Mondelez International cégcsoport tagja. Magyarországon a győri üzemen kívül Székesfehérváron rendelkeznek gyártó egységgel, ahol hétszáz ember dolgozik.

Győrben a Negrót és a Halls cukorkákat gyártják, a székesfehérvári gyár portfóliójába pedig a Milka kekszes csokoládék, a Győri édes, az Albert, a Háztartási keksz, a Pilóta, a Vaníliás karika, a TUC, a LU és Ritz mini kekszek, valamint a Disko és a Zlate keksztermékek tartoznak.
A nyilvános céginformációk szerint a Győri Keksz Kft. árbevétele tavaly 8,3 milliárd forint volt, egymilliárd forinttal több, mint az előző évben. Nyeresége viszont 54 millió forint, 162 millió forinttal kevesebb, mint 2016-ban. 

A Mondelez International a világ 160 országában értékesíti termékeit. Az Amerikai Egyesült Államokban székelő vállalat nettó árbevétele tavaly elérte a 26 milliárd dollárt (7198 milliárd forint).

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsiráf
2018. szeptember 26. 09:47
Ne legyen demagóg, az Antall kormányt zsarolta az SZDSZ a bankok tőke kivonásával.
Finale*
2018. szeptember 26. 09:46
Horn elvtarsek mindent ami csak lehetett.
békalepcse
2018. szeptember 26. 06:52
Pontosan ez fog történni! A kvóta lejártával felszabadul a termelés joga és szerintem már ki lett jelölve, melyik stróman építhet, avagy kötelezve van cukorgyár építésére, a kapott forrásokból. Csak német ne építsen, már stratégiai fontosságú gyárat nálunk és ezt a kormány pontosan tudja, csinálja.
LittleGreg
2018. szeptember 25. 23:47
"A cég minden segítséget megad munkavállalóinak, hogy a régióban ismét el tudjanak helyezkedni" Ez mégis mit jelent? Első ránézésre csak süket PR-duma.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!