Palkovics László: Kiemelt feladat az innovatív kisvállalkozások támogatása

2018. szeptember 12. 08:19

A kormány gazdaságfejlesztési stratégiájában kiemelt feladat az innovatív kis- és közepes vállalkozások támogatása – mondta az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, a Pitch@Palace Hungary 1.0 nemzetközi start-up-verseny döntőjén.

2018. szeptember 12. 08:19
null

Palkovics László hangsúlyozta, hogy a vállalkozókat a kormánynak a törvényi lehetőségek megalkotásával, a felsőoktatásnak pedig a színvonalas tudás biztosításával kell támogatnia.


A korszerű technológiák, a robotizáció és a mesterséges intelligenciák jelentőségét kiemelve megjegyezte, hogy a magyar vállalkozások eredményessége és termelékenysége elmarad az uniós átlagtól, de – tette hozzá – 

Magyarország a munkanélküliség csökkentése terén a legsikeresebb EU-tagállam, az egyetemet végzettek körében gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság.

A kétnapos látogatáson a magyar fővárosban tartózkodó András, York hercege a rendezvény házigazdájaként köszöntötte a döntőbe jutott versenyzőket és reményét fejezte ki, hogy valamennyien bekapcsolódhatnak az ipar 4.0 fejlődését meghatározó globális rendszerekbe.

Megjegyezte, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a Pitch@Palace sikeres versenyzőinek csaknem 95 százaléka később is eredményes, mivel a kezdő cégek a rendezvényeknek köszönhetően támogatókat és befektetőket találnak. A start-up vállalkozások jelentőségét hangsúlyozva hozzátette, hogy az Egyesült Királyságban ezek a cégek adják az új munkahelyek jelentős részét, a vállalkozások sikere azonban – mint mondta – jelentős részben az oktatási rendszeren múlik.

Újságírói kérdésre válaszolva a yorki herceg hangsúlyozta, hogy a vállalkozói szemléletet az iskoláknak is közvetíteniük kell csoportmunkára ösztönözve, valamint előtérbe helyezve az önálló gondolkozást és döntéshozást. A Pitch@Palace Hungary 1.0 segíthet a vállalkozói szemlélet fellendítésében Magyarországon, de sikeréhez az is hozzátartozik, hogy a döntőbe jutott vállalkozások tovább építkezve eljussanak a következő fejlődési állomásig – tette hozzá.

A Pitch@Palace Hungary 1.0 verseny döntőjének harmadik helyezettje a Cogito, amely a hagyományos tananyagokat felváltó, személyre szabott és naprakész, a közösségi tanulásra alapozó fejlesztést készít. A második helyen a drónvezérelt tűzijátékokat, intelligens drónokkal készülő szabadtéri fényfestéseket és más, szabadtéri látványműsorokat kínáló Collmot végzett. A verseny győztese a GlovEye, amely vakok és gyengénlátók számára készít szövegfelismerő eszközt, egy olvasókesztyű pedig a betűket érzékelhető Braille-karakterekké alakítja.

A yorki herceg 2014-ben alapította a Pitch@Palace-t a feltörekvő vállalkozók bemutatására, támogatására és mentorálására. A rendezvény üzleti fórum is egyben, ahol az újító ötletgazdák tanácsadókkal és befektetőkkel találkozhatnak, így támogatáshoz is juthatnak terveik megvalósításához.

A Pitch@Palace-t a Design Terminal és partnerei, a Századvég és a KPMG segítségével a közép-európai országok közül Magyarországon rendezték meg először. A döntőben 12 start-up mutatkozhatott be.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára záróbeszédében elmondta, hogy a magyar kormány célja a magyar emberek jólétének növelése, ehhez pedig a termelésben a hazai hozzáadott érték növelése szükséges. Ennek egyik módja az, hogy vonzó környezetet teremtünk a nemzetközi vállalatoknak, azaz a nemzetközi termelési láncoknak, azzal a céllal, hogy magas hozzáadott értékű termelést hozzanak az országba. Ehhez a tudástőkéhez aztán kapcsolódhatnak a magyar kis- és középvállalkozások – tette hozzá.

A hazai hozzáadott érték növelésének másik lehetősége, hogy arra bátorítjuk a fiatalokat, hogy innovatív válaszokat adjanak a globális és lokális kihívásokra. Ehhez szükséges egy az innovatív gondolatok létrejöttét ösztönző környezet, azaz innovációs ökoszisztéma létrehozása, az okos tőke és a kilencvenes években elvesztett piacainkhoz való kapcsolódási pontok újbóli kiépítése – figyelmeztetett.

A kormány olyan környezetet kíván teremteni, amelyben az okos tőke és a magyar tehetségek is megtalálják számításaikat Magyarországon. Ugyanakkor az is fontos, hogy a kutatás-fejlesztés mellett a szervezetfejlesztésben és innovációink értékesítésében is fejlődjünk – tette hozzá az államtitkár.

(MTI, Makronóm; MTI Fotó: Kovács Tamás)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
emhem
2019. április 07. 10:50
palkovics épp történelmi bűnre készül az akadémia intézeteinek szétverésével. ezek mellett bármi pozitív tevékenysége eltörpül.
emhem
2019. április 07. 10:50
az meg kifejezetten vicces, hogy amikor az mta közli, hogy az akadémia szétverése számukra nem tárgyalási alap, ("az MTA [...] az intézethálózat feldarabolását nem tekinti tárgyalási alapnak" http://mta.hu/mta_hirei/az-mta-elakadtnak-tekinti-az-itm-mel-valo-targyalasokat-de-folytatni-kivanja-azokat-a-kormannyal-108998 ) akkor palkovics értetlenkedik, hogy "Szomorú és sajnálatos, hogy az Akadémia [nem tekinti a javaslatot tárgyalási alapnak] ahelyett, hogy a hivatkozott dokumentumot tárgyalási alapként kezelnék, érdemi észrevételekkel és javaslatokkal kommentálnák." https://index.hu/techtud/2018/09/12/nem_tetszik_palkovicseknak_az_akademia_nyomasgyakorlasa/
qwrtzq
2018. szeptember 16. 00:24
takarodjatok már a közpénztől marxisták :DD volt 70 évetek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!