Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A közgazdasági eredményeket nem teszik érthetővé a közvélemény számára

2018. augusztus 29. 18:23

A közgazdaságtan csupán egy eszköz arra, hogy a speciális nyelvében képzettek racionalizálják azt, amiben már eleve hisznek.

2018. augusztus 29. 18:23
Gavin Jackson

„A nyilvános vitában a »gazdaság« gyakran jelenik meg úgy, mint egyfajta absztrakció. A szakpolitikák jók, vagy rosszak a »gazdaságnak«, amely úgy tűnik, hogy néha-néha áldozatokat követel, hogy elálljon az embereket egy recesszió formájában célzó bosszús haragjától.

A problémát súlyosbítják azok, akik a közgazdaságtant egy eszközként használják, hogy a saját értékeik melletti érvelésben vessék be. Azok, akik a 2008-as válság után megszorításokat kívántak, a közgazdaságtanra hivatkoztak, ahogy azok is, akik a megszorítások ellen érveltek.

A vita iránt egyébként kevésbé érdeklődő megfigyelő könnyen arra a következtetésre juthat, hogy a közgazdaságtan csupán egy eszköz arra, hogy a speciális nyelvében képzettek racionalizáják azt, amiben már eleve hisznek.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2018. szeptember 08. 05:21
http://bilbo.economicoutlook.net/blog/
brekker
2018. szeptember 08. 05:17
Nem elmélet, nem elvont fantazmagória, csak egyszerű számvitel, amit valahogy mégse ismernek el: https://en.wikipedia.org/wiki/Modern_Monetary_Theory
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!