Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Csak a második negyedévben 40 ezer új állást hirdettek meg a Profession.hu portálon

2018. július 25. 10:23

A második negyedévben több mint 40 000 új állást hirdettek meg a cégek, ez 17 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Regionálisan Bács-Kiskun megyében adták fel a legtöbb hirdetést, számuk egy év alatt 24 százalékkal nőtt.

2018. július 25. 10:23
null

A feladott hirdetések száma 23 százalékkal emelkedett a szakmunka, 13 százalékkal a fizikai munka és 42 százalékkal bővült az adminisztráció kategóriában. Az adminisztrátor jellegű munkaköröknél elsősorban szakmai, illetve személyi asszisztenseket, valamint adminisztrátorokat és dokumentumkezelőket kerestek. Ezeken a területeken a középiskolai végzettséggel 188 000 forint nettó ajánlott bért, főiskolai vagy egyetemi végzettséggel azonban 229 000 forintot is lehet keresni.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy 2018. második negyedévében is bolti eladót, pénztárost és betanított munkást keresett a legtöbb cég. 

A munkaerőt kereső cégek száma átlagosan 14 százalékkal nőtt az elmúlt évben. A hirdetők száma Budapesten 15 százalékkal emelkedett, míg Baranya megyében, illetve Győr-Moson-Sopron megyében pedig 20, illetve, 14 százalékkal több cég keresett alkalmazottakat.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
klemencz gizella
2018. július 31. 20:01
Egyetlen meghirdetett állás jelentkezésre sem válaszolnak a cégek,pedig csakis olyan állásra jelentkezem,ahol az összes paraméternek megfelelek sőt.De azon kívül,hogy jelentkezem,még egy diszkrét böffenést sem kapok válaszként .S ezzel nem vagyok egyedül. A cikkben tett állítás ,miszerint a munkáltató cégek állnak sorba a munkaerőért enyhén szólva is túlzás :((
Malvin
2018. július 26. 15:54
A románai állásokra gondolnak? Vagy a segéd- és betanított munkákra? ÁLLÁSÉRTESÍTÉS 2018. július 24. BSB Fashion Casier , Lucrator comercial BSB Fashion Cluj-Napoca, Brașov, Iași JUMBO EC. R SRL Angajari magazine noi - JUMBO ROMANIA JUMBO EC. R SRL Brăila, Bacău, Voluntari ALPHA BANK ROMANIA STAFF VANZARI-FRONT OFFICE-RELATIONSHIP MANAGERs ALPHA BANK ROMANIA Bucharest, Timișoara, Bacău INTERBRANDS Marketing&Distribution S.R.L. Reprezentant vanzari - Divizia Philip Morris INTERBRANDS Marketing&Distribution S.R.L. Bucharest, Târgu Mureș, Suceava BRD FINANCE IFN SA Agent Servicii Clienţi BRD FINANCE IFN SA Bucharest, Brașov, Constanța Generali Romania Asigurare Reasigurare Consultant in asigurari Generali Romania Asigurare Reasigurare Timișoara, Bacău, Craiova Takko Fashion International SRL Director Adjunct Magazin Takko Fashion International SRL Brașov, Craiova, Târgoviște MOTIVI Magazinele MOTIVI: Sales Assistant MOTIVI Târgu Mureș, Cluj-Napoca, Constanța Takko Fashion International SRL Lucrator Comercial Takko Fashion International SRL Brașov, Iași, Sibiu Geiomiki Gogosereasa Geiomiki Bucharest WINNER Operator Pariuri Sportive WINNER Bucharest, Cluj-Napoca, Constanța Art Studio Bucuresti Model videochat Art Studio Bucuresti Bucharest Bergenbier S.A. Reprezentant vanzari Bergenbier S.A. Târgu Mureș, Bucharest, Cluj-Napoca SC Nemo Logistic SRL Curier SC Nemo Logistic SRL Cluj-Napoca, Brașov, Constanța Praktiker Romania SA LUCRATOR COMERCIAL / CASIER Praktiker Romania SA Târgu Mureș, Cluj-Napoca, Brașov DBW Corporation REPREZENTANT VANZARI/AGENT VANZARI DUBAI DBW Corporation Dubai SC FLANCO RETAIL SA Consultant vanzari SC FLANCO RETAIL SA Târgu Mureș, Iași, Constanța Restauracja Olimp KASJERZY / KASJERKI / KELNERZY / KELNERKI Restauracja Olimp Warsaw SUMMIT AGRO ROMANIA SRL Director zonal de vanzari SUMMIT AGRO ROMANIA SRL Târgu Mureș, Cluj-Napoca, Iași Stone Group Sp z o.o. Murarz Klinkierowy - Pilne Stone Group Sp z o.o. Warsaw, Warsaw Telekom Romania Mobile Communications S.A. Consultant Vanzari Persoane Fizice ID: 19 Telekom Romania Mobile Communications S.A. Brașov, Craiova, Bucharest Massage75 Incroyable job facile sans exp masseuse Massage75 Paris, Bucharest, Cluj-Napoca ZARA, Massimo Duti, Pull&Bear, Bershka, Stradivarius,Oysho,Zara Home CONSILIER VANZARI ZARA, Massimo Duti, Pull&Bear, Bershka, Stradivarius,Oysho,Zara Home Brașov, Iași, Ploiești DEICHMANN Asistent /a vanzari DEICHMANN Târgu Mureș, Cluj-Napoca, Brașov
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!