A Bosch 37 milliárd forintos beruházással bővíti fejlesztési központját Budapesten

2018. július 10. 13:45

A Bosch 37 milliárd forintból 90 ezer négyzetméterrel bővíti fejlesztési központját Budapesten, az építkezés 2021-ben ér véget.

2018. július 10. 13:45
null

A Bosch Budapesti Fejlesztési Központ Campus II. keddi alapkőletételén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy csak a vonzó befektetési környezetet biztosító országok maradhatnak versenyképesek, mivel a világgazdasági átalakulás tempóját diktáló vállalatoknak ezekben éri meg kidolgozni és alkalmazni az új technológiákat.

Magyarországra a digitális ipari forradalom jelentős hatást gyakorol, mivel közepes méretű és rendkívül nyitott gazdaságként a külső tényezőkre különösen érzékeny – mondta.

A további sikerek érdekében a tárcavezető szerint el kell érni, hogy a beruházók ugyanúgy hozzák ide a fejlesztő kapacitásokat, miként korábban a hagyományos termelőegységeket.

Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője stratégiai jelentőségű beruházásnak nevezte a budapesti központ bővítését, amely – mint mondta – megerősíti a Bosch elkötelezettségét Magyarország mellett.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jklm
2018. július 11. 12:40
Sokaknak nem tetszik a beruházás, hihetetlen olvasni a kommenteket... Ilyen az ubi szezon, kevés olvasó csak 2/3 azok aránya akik jól ítélik meg a dolgot
3M..
2018. július 11. 11:34
Mit ad Isten, Péter ezúttal sem magyar céget avatott. Mennyivel is fogják az adófizetők majd megtámogatni a szupergazdag Bosch-t? Erről is beszélt Szijjártó? Szebb Jövőt!
Orsi Shine
2018. július 11. 01:03
Ennyit még csótány is hozott. A fejlődés kulcsa nem a negy külföldi cégek ,hanem a hazai kis,és középvállalkozók(nem a politikusok strómanvállalkozásai)...
Orsi Shine
2018. július 10. 22:55
Na azt várhatod!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!