Német partnerek Szijjártónak: Kifejezetten kedvező a magyar beruházási környezet

2018. június 20. 12:01

Magyarország sikeresen áll át a gazdaság forradalmi megújulását jelentő digitális korszakra, ezt mutatják az olyan baden-württembergi óriásvállalatok beruházásai is, mint a Bosch, a Daimler és az SAP – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek a német tartomány fővárosában, Stuttgartban folytatott tárgyalásait értékelve.

2018. június 20. 12:01
null

A miniszter kiemelte: Magyarország sikerét mutatja, hogy a digitális korszak „tempóját diktáló” nagyvállalatok „egymás után hozzák Magyarországra az új beruházásaikat”.

A Daimler már a második magyarországi üzemét építi, amely a járműipari társaság „egyik leginnovatívabb gyára lesz”, és a Bosch is sorra indítja el az országban az önvezető autókhoz és az elektromobilitáshoz szükséges technológiákat előállító mérnöki beruházásokat, de ugyanígy tesz mások mellett a sebességváltókat gyártó ZF is – tette hozzá Szijjártó Péter.

Telefonon adott nyilatkozatában aláhúzta, hogy tárgyalópartnerei mind arról biztosították, hogy „kifejezetten kedvezőnek találják a beruházási környezetet, és újabb beruházásokat hoznak Magyarországra”.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. november 06. 19:48
Lassan jobb, mint otthon Németországban.
Vandor62
2018. június 25. 13:24
Várjuk a sivalkodókat...
qwrtzq
2018. június 25. 13:24
menekül a tőke
bunko_jobbos
2018. június 25. 10:37
1. Nem mi vagyunk olyan innovatívak, csak nálunk még olcsó a minőségi munkaerő. 2. A miniszter jól csinálja, mert a marketing nagyon fontos. Ha sokszor elmondja, még akár Németországban is elhiszik, ez meg nekünk jó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!