Ki képes megmenteni a lehangoló tudományt?

2018. június 24. 09:16

A kutatási támogatásokat osztó szervezetek már a kutatások valós hatására kíváncsiak, arra, hogy az adott kutatás mennyire képes alakítani a szakpolitikai és az üzleti döntéseket és eredményeket.

2018. június 24. 09:16
Liam Halligan

„Kevés veszélyesebb jelensége van az emberi viselkedésnek a csoportgondolkodásnál – a vezető közgazdászoknak folyamatosan ez ellen kellene őrködniük. Mégis a közgazdaságtan, annak ellenére, hogy igényt tart a tudományos címre, túl gyakran erősíti meg, ahelyett, hogy megkérdőjelezné a fennálló állapotot.

Lényeges, hogy ha a tudomány vissza akarja nyerni legitimációját a szélesebb közvélemény szemében, akkor a közgazdászoknak korunk valóban súlyos problémáival kell foglalkozniuk, gyakorlatias, nem pedig elméleti megközelítésben. És vannak már jelei a fejlődésnek. Az akadémiai közgazdászok már több időt töltenek adatelemzéssel és kevesebbet az elméleti egyenletekkel. A kutatási támogatásokat osztó szervezetek már a kutatások valós »hatására« kíváncsiak, arra, hogy az adott kutatás mennyire képes alakítani a szakpolitikai és az üzleti döntéseket és eredményeket.”

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matematikus
2019. április 10. 01:59
Szerintem nem a valós hatásra, hanem a közvetlen, rövid távú hatásra gondol a szerző.
catalina9
2018. szeptember 07. 17:03
A kutatási támogatásokat osztó szervezetek már a kutatások valós »hatására« kíváncsiak, arra, hogy az adott kutatás mennyire képes alakítani a szakpolitikai és az üzleti döntéseket és eredményeket.” micsoda pofátlanság, netántán még Heller Ágnesék is áldozatul esnek ennek a rémes folyamatnak...
bunko_jobbos
2018. július 02. 14:38
Arra jutottam, hogy minél kevesebb pénzt kellene kutatásra meg ilyenekre költeni, ugyanis egy bürokrata szinte biztosan csak a legnagyobb hülyeségekre fogja elkölteni a pénzt. Jól hangzik, hogy költsünk kutatásra, de ez nem így megy. A jókat kéne támogatni, helyette pedig a "megbízhatók" lesznek támogatva, azaz egyetemi csoportok, akik előre leosztva megkapják a pénzt. Ha adnunk is támnogatást kutatásra, arra fel kell készüéve lennünk, hogy K szar lesz a hasznosulási arány. A 0,2% már nagyon jónak számít szerintem.
2018. július 02. 14:24
Sajnos az akadémikusok olyan "kutatásokkal" bíbelődnek, mint az lmbtq szexuális deviancia elemzése. Rajtuk kívül nem hiszem, hogy ez bárkit érdekelne...Ilyesmire fölösleges pénzt adni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!