Nacionalizmus = liberális demokrácia

George Friedman: Ha nem hiszel a nemzetben, akkor nem vagy liberális

2018. június 9. 17:10

Nem létezik rossz és jó nacionalizmus – mondta George Friedman magyar származású amerikai gondolkodó a Brain Bar fesztiválon. Olyan sem létezik, hogy globális polgár, mert az élet kötelesség, áldozatvállalási képesség és lojalitás nélkül értelmetlen. „Nem lehetsz mindenhez és mindenkihez lojális, mert akkor megkérdőjeleződik a lojalitásod” – vélte a stratéga. Tudósításunk.

Ha liberális vagy, meghalsz a nemzetedért

Nem elég tudni, hogy emberek vagyunk, azt is tudnunk kell, hogy honnan jövünk – kezdte előadását Friedman. Ő például magyarnak született, majd New Yorkban élt, végül Texasban telepedett le. A származástudat hozza létre a törzseket és nemzeteket – tette hozzá.

A nemzeteket nem csak önmagukért ünnepeljük, hanem azért is, mert azok adják a liberalizmus alapját. A liberalizmus követelése ugyanis nem egyszerűen a demokrácia, hanem a nemzeti önrendelkezés joga, a nemzet és a nemzetek demokráciája volt. A liberalizmus két fogalmat talált fel: az első, a demokrácia azt jelenti, hogy meg lehet választani a vezetőket. „​​De minek a vezetőit?” – tette fel a kérdést Friedman, utalva arra, hogy a nemzet a liberalizmus másik pillére.

A radikálisan liberális Petőfi Sándor például azért halt meg, hogy Magyarországot szabaddá tegye.

Egyetemes jogokban hitt, de végig a nemzetről beszélt. „​Vissza akarjuk kapni a nemzetünket” – ismételgették a 19. században egyre többen, még olyan társadalmak vagy értelmiségi csoportok is, amelyek korábban soha nem rendelkeztek nemzettel.

A liberalizmus tehát azért küzdött, hogy elismertesse a nemzet létezését, amelyen belül az állampolgári jogok biztosíthatók és gyakorolhatók. Az önrendelkezés joga a nemzetekre vonatkozott, hogy birodalmak helyett minden nemzet a saját útját járhassa.

Erre egyszerűen azért volt szükség, mert a nemzetek ezernyi szempontból különböznek, például saját nyelvük van, amelyeket az emberek nem választottak, de szeretnek és amely nyelven álmodnak. A liberális Petőfi értette, hogy nemzet vagyunk és azt is, hogy ettől nem félni, hanem ezt ünnepelni kell – tette hozzá Friedman.

Brüsszel a nemzeti önrendelkezést, tehát a liberalizmust támadja

Csorbul azonban a nemzeti önrendelkezés, amikor a technokrácia ideológiája kerekedik felül – folytatta Friedman. Ekkor „​szakértőket” akarunk kinevezni a vezető pozíciókba, csak azért, mert feltételezzük, hogy a diplomáik „​szakértelmet” is jelentenek. 

A technokraták helyett azonban a nemzetnek kell döntenie az elemző szerint. A nemzeti választásokon épp ez történik és a többség akarata dönt, de a többség is tiszteletben tartja a játékszabályokat. A nemzetnek kell döntenie, és nem a szakértőknek:

a szakértők csupán azok, akiket alkalmazunk vagy elbocsátunk, de az uralkodók mi, az állampolgárok vagyunk

– folytatta.

Az olaszok például parlamenti választásokat tartottak, ahol nem olyan eredmény született, ami Brüsszelnek tetszett, ezért az uniós bürokraták megpróbálták megakadályozni a kormány kinevezését. Pedig a liberalizmus lényege a nemzeti önrendelkezés, a kormányzottak döntési joga – ismételte meg, hozzátéve, hogy „​​ha nem hiszel a nemzetben, akkor nem vagy liberális”. Ebben az esetben minden a nemzeti önrendelkezésért kiontott vér felesleges volt.

A liberális demokrácia brüsszeli támadása azért fakad a világ félreértéséből, mert

a nacionalizmus maga a liberális demokrácia.

Ha megértjük, hogy az EU nemzetek csoportja, akkor az unió problémáit is képesek lehetünk megoldani. Semmi probléma nincs, ha valamely nemzet tagjai úgy döntenek, hogy kilépnek a közösségből. Bürokratáknak vagy uralkodóknak e döntéseket nem lehet alávetni – folytatta.

Nem a nacionalizmus rossz, hanem az emberek

Az előadás egyes állításai meglepetést keltettek a nemzetközi hallgatóságban, ezért számos kérdező – bár többségük részben elfogadta Friedman állításait –, igyekezett különbséget tenni „jó” és „rossz” nacionalizmus között.

„Mindannyian a másikat tartjuk gonosznak, önmagunkat pedig a jónak” – mutatott rá a felvetés problémájára az elemző. „Nincs gonosz nacionalizmus, az pedig a te problémád, ha nem vagy képes megérteni, hogy kik ők. A világ nem jókkal és gonoszokkal, hanem nemzetekkel van tele, és talán nem szereted ahogyan mások élnek, mégis kölcsönösen el kell ismernünk és tisztelnünk kell egymást” – intette a hallgatóságot a leegyszerűsített ítélkezéstől.

Rossz emberek, és nem rossz nemzetek vannak a földön,

az egyéni bűnök nem a nacionalizmushoz kötődnek – folytatta. „Nem biztos, hogy mások is ijesztőnek és elnyomónak tartják azt, ami neked nem tetszik” – tette hozzá.

Egy másik félreértés, hogy valamiféle külső erőnek kell eldöntenie, hogy mely nemzet lehet független – válaszolt Friedman egy a közel-keleti helyzettel kapcsolatos kérdésre. Nem adottság, hogy valaki saját, demokratikus nemzeti közösségben éljen. A nemzeti létért harcolni kell, ahhoz erő kell, azt el kell venni – mondta. A nemzet senkinek sem adott.

„​​Én biztos nem halnék meg a kurdokért, ez a te dolgod”

– mondta a közönség képzeletbeli kurd résztvevőinek Friedman. Ahogy annak a kérdésnek sincs értelme, hogy hisz-e valaki a független Skóciában. Aki hisz, annak a saját döntése, hogy megfizeti-e ennek az árát vagy sem.

„Akkor ön hisz a háborúban?”

A közönség soraiból ekkor felvetették, hogy a globalizációval a nacionalizmus is eljelentéktelenedhet. Friedman abszurdnak tartotta, hogy egyesek önmagukra globális polgárként tekintenek, miközben nem tudják megmondani, hogy melyik a globális nyelv, és a világ döntő részével szóba sem tudnak elegyedni. A nemzetek feletti liberalizmus fantáziája ez, egy szép álom, amely nem válaszolja meg a kérdést, hogy kihez lojális a globális polgár.

Könnyű azt mondani, hogy globális polgár vagyok, de az élet kötelesség, áldozatvállalási képesség és lojalitás nélkül teljesen értelmetlen. „Nem lehetsz mindenhez és mindenkihez lojális, mert akkor megkérdőjeleződik a lojalitásod”  – mondta Friedman. 

„Ha egyszer csak bejönnek Németországba a tankok, akkor kivel vagy? Akkor nem vagy német, hanem globális polgár vagy, hogy ne kelljen harcolni? Ha háború van, kivel vagy?” – kérdezte. A globális polgárság legfeljebb annyit jelent, hogy valaki ellenzi a háborút, de a történelem nem így működik. Hány ember halna meg az Európai Unióért? – folytatta a kérdéseit.

A migránsválsággal kapcsolatban azt jegyezte meg, hogy ez nem az ő ügye, ezért nem mondhat róla ítéletet. Erről egyedül a magyarokat kell megkérdezni, majd ők eldöntik – vélte. Azt is hozzátette, hogy az USA száz évig nem engedett be bevándorlókat, ő magyarként épp szerencsés volt, hogy befogadták. De ez akkor is csak az USA döntése, épp a nemzeti önrendelkezés miatt – ismételte meg, hozzátéve, hogy túl elhamarkodottan ítéljük el saját országaink politikai folyamatait.

Ön hisz a háborúban?” – szólt a közönség utolsó kérdése, mire Friedman annyit mondott, hogy a háborúban nem kell hinni, mert az ott van. Az USA, a britek, a németek vagy a magyarok egyaránt döntöttek már úgy történelmük folyamán, hogy háborúba kell menniük, mert semmilyen más megoldást nem láttak. 1956-ban is talán nem bölcsen, de a harc mellett döntöttek a magyarok, és ez gyönyörű dolog – tette hozzá.

„Könnyű beszélni, a szólásszabadságot éltetni, de ki marad, aki cselekedik?” – kérdezte Friedman. Szerinte a család, a társadalom és a gazdaság mellett a háború is mindig jelen van az életben.

A legkönnyebb azt mondani, hogy a háború rossz, de nehezebb túllendülni a kényelmes kliséken és feltenni a kérdést, hogy miért létezik.

Lehet, hogy te nem keresed a háborút, de a háború megtalál téged

– zárta a beszélgetést a geopolitikai gondolkodó.

(Fotók: Brain Bar)


Ne maradjon le, kattintson a tetszikre!

vissza a teljes nézetre