Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Csehország 3500 oldalas tanulmányt készített, hogy újraélessze a kétszáz éves közép-európai tervet

2018. június 08. 15:13

Mintegy 610 milliárd koronába (7015 milliárd forint) kerülne a Duna-Odera-Elba csatorna megépítése, amellyel a közép-európai országok kényelmes vízi utat, összeköttetést létesíthetnének több tengerhez.

2018. június 08. 15:13
null

A legalább kétszáz éves elképzelés megvalósíthatósági tanulmányáról a cseh közlekedési minisztérium tájékoztatott közleményben. A tanulmányt egy szakmai csoport két év alatt készítette el.

A főleg Csehországban sokat vitatott csatorna építését Milos Zeman köztársasági elnök hozta vissza újra a nagypolitikába, amikor első beiktatása után, 2013 tavaszán közölte, hogy hivatali ideje alatt szeretné elindítani a Duna-Odera-Elba csatorna építését. Erre ugyan nincs reális esély, de a közlekedési tárca hosszabb huza-vona után megrendelt egy megvalósíthatósági tanulmányt a csatornáról, amelyet a cseh iparvállalatok is szorgalmaztak. Prága azt szeretné, hogy a tanulmány alapján a projektet a szomszédos országokkal is megvitassák.

A munkálatok egy részét, cseh elképzelés szerint, az Európai Unió finanszírozhatná. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet. A csehek szerint a csatorna építése több évre legalább 60-70 ezer embernek adna munkát és jelentősen segítené a közlekedést és a teherszállítást az egész közép-európai régióban.

Csehországban a csatorna megvalósítása évek óta éles belpolitikai és szakmai viták tárgya. A cseh tudományos akadémia szakbizottsága például olyan állásfoglalást tett közzé, hogy a csatorna felépítése nem lenne gazdaságilag kifizetődő.

A nagyszabású vállalkozás ugyanakkor része Csehország távlati területfejlesztési tervének, amelyet 2009 nyarán fogadott el a cseh kormány. A projekt Csehország összes szomszédját, tehát Ausztriát, Szlovákiát, Lengyelországot és Németországot is érinti.

Az új hajóút a Duna Pozsony és Bécs közötti szakaszából indulna észak felé, és az észak-morvaországi Ostrava felett lengyel területen kapcsolódna az Oderához. Ostrava alatt mintegy 40-50 kilométerre lenne egy nyugati irányú elágazás, amely a csatornát összekötné az Elbával.

A tanulmány szerint az új víziút hossza, amely a régiókban lévő folyókra épül, mintegy 2075 kilométer lenne. Az építés idejét legalább 15 évben határozták meg a szakértők. Amennyiben minden előkészület rendben menne, a munkálatok 2028-2030 között kezdődhetnének – mondta Ludek Sosna, az ipari tárca stratégiai osztályának vezetője újságíróknak.

Közlése szerint a mintegy 3500 oldalas szakmai tanulmány két-három hónap múlva teljes egészében hozzáférhető lesz az érdekeltek számára.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2018. szeptember 06. 12:39
A gazdasági haszna az építkezés. Az 1929-es világválságból valókilábalást mi segítette? A munkanélküliség megszüntetésére létrehozták a polgári tartalék hadteste, a munkások táborokban laktak, ingyen étkezést, szállást, egyenruhát és napi 1 dollár zsebpénzt biztosítottak számukra. A program keretében erdőket ültettek, utakat, hidakat építettek, folyószabályozást végeztek. Megalakult a közmunkaügyi hivatal is melynek feladata a közmunkák szervezése volt. Utóbbi volt a legnagyobb és legambiciózusabb hivatal, egyebek mellett a Los Angeles-i Griffith obszervatórium, a New York-i LaGuardia repülőtér vagy a San Franciscó-i Golden Gate híd is is enenkkeretében épült. Az első New Dealt Keynes gazdaságpolitikájára alapozva 1935-36-ban egy újabb követte, amely kétmillió munkanélküli számára teremtett munkahelyet. Az intézkedések következtében az amerikai gazdaság újra felfutóban volt, nem csoda, hogy az elnök az 1936-os választásokon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, s az évtized végére Amerika kilábalt a válságból.
választópolgár
2018. szeptember 06. 12:39
Egy válságra nem akkor kell felkészülni amikor megjön.
istvánkeve
2018. június 18. 21:31
Nem tudnád ennek a "komoly gazdasági haszon"- nak a forrását is megadni, ahonnan ezt a bugyutaságot kihalásztad ?
sittes
2018. június 13. 20:47
Remélem, az elektromos hálózatot Mészáros csinálhatja majd, a közbeszerzés lebonyolításában pedig a már sokat tapasztalt Lázár és csapata fog közreműködni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!