Minden, amit a nyári diákmunka adózásáról tudni akart

2018. június 05. 18:06

Adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is, néhány foglalkoztatási formát kivéve – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

2018. június 05. 18:06

Hangsúlyozták: a nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra.

A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát, ha általános iskolába, szak- vagy középiskolába járnak – ismerteti a NAV. 

A hivatal tájékoztatása szerint a munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, ezért ha a diák még nem rendelkezik vele, vagy elvesztette az adókártyáját, akkor azt a NAV-nál tudja igényelni a 18T34-es nyomtatványon.

A munkavégzésről szóló megállapodás előtt célszerű a leendő munkáltatót ellenőrizni a NAV honlapján, az „Adatbázisok” rovatban, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél ugyanis kockázatos munkába állni – írják a közleményben.

A NAV emlékeztet: a személyi jövedelemadó mértéke 15 százalék, amit a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó jövedelméből. Ha munkaviszonyban, vagy biztosítást eredményező megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor egyéni járulékot is kell fizetnie, amelyet szintén a munkáltató von le. A foglalkoztatónak az adóévi összes jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania 2019. január 31-ig, amire a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezet ellenőrzéséhez.

Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött – alapbért, munkakört, munkaviszony időtartamát, jellegét és a munkavégzés helyét tartalmazó – munkaszerződéshez, amely csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes. A munkaviszony alapján létrejött biztosítási jogviszonyt a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz. A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi-, heti-, napi-, illetve órabérben vagy teljesítménybérben, a diáknak azonban meg kell kapnia a minimálbért, ami napi 8 órás foglalkoztatásnál havonta bruttó 138 000 forint – jelezte az adóhatóság.

Ha a diákok egyszerűsített foglalkoztatás – alkalmi vagy idénymunka – keretében dolgoznak, akkor ebben az esetben nem kötelező a szerződést írásba foglalni – tájékoztatott a NAV.

A diákok foglalkoztatásáról bővebb információ olvasható a 72. számú Információs füzetben, a www.nav.gov.hu oldalon.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qwrtzq
2018. június 05. 23:37
diák után csak 15% SZJA-t kell fizetni ez a diák munkavállaló nagy előnye egyébként sem fognak ilyen szarokat írogatni, hogy egyszerűsített foglalkoztatás szólnak egy diákszövetkezetnek oszt kész
brekker
2018. június 05. 20:46
"Ha munkaviszonyban, vagy biztosítást eredményező megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor egyéni járulékot is kell fizetnie, amelyet szintén a munkáltató von le." És mi van a munkáltatói járulékokkal? Az MTI nevét meg kéne változtatni MDI-re, (Magyar Dezinformációs Hivatal). Mert az még úgy-ahogy elviselhető, hogy a sporteseményekről nem tudnak egyszerűen az eredményről tudósítani, hanem valamiféle bennszorult írói véna alapján mesét mondanak, de adó/járulék kérdésben miért írnak úgy, hogy láthatóan fogfalmuk sincs róla?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!