Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Még a kormány várakozásait is meghaladja a beruházások bővülése

2018. május 31. 07:50

Jelentősen meghaladja a várakozásokat a beruházások első negyedéves emelkedése, a növekedés ráadásul az eddigi tapasztalatok szerint nem is az év első három hónapjában a legerősebb – reagált Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásáért felelős államtitkára az első negyedéves beruházási adatokra szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

2018. május 31. 07:50
null

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerda reggel közölte, hogy a tavalyi emelkedést folytatva az első negyedévben 17,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene. 2017 utolsó negyedévéhez képest a beruházások szezonálisan kiigazított volumene 4,1 százalékkal emelkedett az előző 2,9 százalékos növekedést követően.

Banai Péter Benő megjegyezte, hogy a kormány éves szinten 13 százalékos, vagyis az első negyedéves adatnál mérsékeltebb bővüléssel számolt. Üdvözölte azt is, hogy a 45 százalékos növekedést elérő építőipar mellett más nemzetgazdasági ágazatok beruházásai is jelentős mértékben tudtak bővülni. 

Az államtitkár elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Európai Bizottság javaslata szerint csaknem a negyedével csökkenhet 2021 után a Magyarországnak járó uniós támogatás, hiszen – mint mondta – a kedvező növekedési adatok is igazolják, hogy a fejlesztési források jó helyre kerültek. Elutasította továbbá, hogy a fejlesztési források elosztásánál új szempontokat, többek között a migrációt is figyelembe vegyék. A hétéves uniós költségvetés elfogadásához szükség van a tagállamok jóváhagyására, a döntésben tehát Magyarország is vétójoggal rendelkezik – tette hozzá.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
civis72
2018. június 23. 19:16
sírjatok tetvek :)
magichorze
2018. június 23. 19:15
Borzasztó!
crydog
2018. június 23. 19:15
Hogy lopnak ezek, szörnyü..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!