Kereskedelmi vita

Több mint egy évtizede harcol egymással az USA és az EU a repülőgépgyártásért

2018. május 15. 23:55

Nem szüntette be teljesen az Európai Unió az Airbus repülőgépgyártó cégnek nyújtott tiltott állami támogatásokat az ügyben született korábbi határozatok ellenére sem – mondta ki kedden a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési testülete.

A genfi székhelyű szervezet döntése nagy győzelmet jelent a rivális amerikai Boeingnek és az Egyesült Államoknak. Fellebbezésre már nincs lehetőség. 

Az Európai Bizottság 2016 őszén fellebbezte meg a WTO döntését, amely szerint az európai kormányok kölcsönök formájában évtizedeken át tiltott állami támogatást nyújtottak az Airbusnak.

A WTO kedden igazat adott Washingtonnak abban, hogy az uniós szubvenciók több milliárd dolláros kárt okoztak a Boeingnek a szélestörzsű gépek piacán az elmaradt profitok miatt, ugyanakkor elvetette azokat az amerikai érveket, amelyek szerint ez a keskenytörzsű repülőgépek piacára is igaz.

Szakértők szerint a mostani ítélet nyomán az Egyesült Államok több milliárd dollárnyi kártérítést is követelhet.

Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos ígéretet tett rá, hogy eleget fognak tenni a WTO előírásainak, és biztosítják a határozat teljes körű érvényesítését.

Ezzel párhuzamosan a Boeing ellen is hasonló eljárás folyik a WTO előtt, az Európai Unió ugyanis azzal vádolja a vállalatot, hogy a WTO szabályaival nem összeegyeztethető támogatást kapott az amerikai kormányzattól. Ebben az ügyben az idei év második felében vagy 2019 elején várható döntés.

A WTO határozatai mindössze ajánlásokat tartalmaznak, a vitarendezési testületnek nincs joga ilyen ügyekben szankciókat kiszabni.

A világ két legnagyobb repülőgépgyártójának kereskedelmi vitája 14 éve tart.

(MTI)

vissza a teljes nézetre